Hogyan kopogtatott a neurodivergencia gyerekkoromban? I. rész

Korai évek, dínók, saját világok

Bevezető (jelen)

A diagnózis öt köre során három alkalommal is végig kellett mennem már ezen a retrospektív utazáson, ebből egyszer nem is egyedül, hanem az édesanyám bevonásával és interpretációjában. Mégis, csak a felületét karcolgattam eddig úgy érzem, egyértelmű jelek után kutatva, ahogy egy japán turista idegesen végigpörgetheti a nyolcvan órányi videófelvételt, amit a selfie-stickjén ülő telefonján készített öt nap budapesti látogatás során, hogy megtudja, melyik pillanatban lopták ki a hátsó zsebéből a passportját.

Most megpróbálok visszamenni az időben, és az írást használni terápiaként, ahogy azt tettem nagyjából 12 éves korom óta, amióta naplókat írtam. Megvan mind, teljes füzetek teleírva --- őrült kísérlet lesz majd egyszer beadni egy AI-nak, hogy mondja meg, mit lát benne.

Van még tovább is, folytasd a cikket az olvasói kör tagjaként, kattints ide.