Hogyan lépett be a neurodivergenciám tizenévesen? II. rész

Ilyen az élet nemdiagnosztizált auDHD tinédzserként

Gyerekként tényleg azt tanulod meg, hogy akkor szeretnek, ha nem vagy rossz és betartod a szabályokat. Hát, én kissrácként tipikusan az a csendes, álmodozó, könyvmoly jógyerek voltam, akiről még az avatott szem is legfeljebb annyit tudott megállapítani, hogy a közösség perifériáján egy kicsit túl jól elvan egyedül. ADHD-ról, autizmusról a 90-es években szerintem nagyon kevesen tudtak nálunk. Az a pár pedagógus, aki mégis, az max a sztereotip radiátoron lógós székborogatós rosszgyerekről gondolhatott volna bármit. Én viselkedtem, és ez egész jól működött sokáig. Aztán 10-11 éves korom körül elkezdett beférkőzni a külső valóság az életembe.