Free economy - free culture?
Kalózkodás, copyright és új üzleti modellek az ingyenesség korában
“A szellemi tulajdonról folytatott vitákban mindkét
félnek tökéletesen igaza van, és a paradoxon
pontosan erről ismerszik meg.”
Stewart Brand, a Whole Earth Catalog szerzője
Tartalomjegyzék
1. Bevezetés
1.1. Előszó: Free és a Web RIP cover package
1.2. A felvetett kérdés és az elemzés hatásköre
1.3. Disruptive innovation: a klasszikus média korából a WWW felé
2. Piracy-történet
2.1. Reverse engineering, cracker scene, warez scene, demoscene
2.2. Korai aktivizmus: phreaking, yippie-mozgalom
2.3. Korai hálózati bűnözés: BBS, hacker-csoportok, rajtaütések, EFF
2.4. WWW, mp3, P2P
2.5. Fájlcserélési perek évtizede: Napster, Megaupload, RapidShare, Kazaa
2.6. Harmadik generációs aktivizmus: Darknet, Freenet, Meshnet, Tor, Tech Liberation Front, Net neutrality
2.7. The Pirate Bay, BitTorrent
2.8. Anti-piracy kampányok, Don’t Copy That Floppy
3. Jogi háttér
3.1. A szerzői jog korai időszaka és a DMCA
3.2. Stop Online Piracy Act (SOPA), Protect Intellectual Property Act (PIPA)
3.3. Online Protection and Enforcement Trade Act (OPEN)
3.4.Anti-Counterfeiting Trade Agreement (ACTA)
4. Kalózkodás a statisztikák tükrében: Media Piracy In Emerging Economies Report
4.1. Helyettesítő hatások
4.2. Countervailing benefits
4.3. Jogérvényesítés, enforcement
4.4. Mennyire hatékony a jogrévényesítés vagy az edukáció?
4.5. Jó üzlet-e a kalózkodás?
4.6. Kitettség iparágak szerint
4.6.1. Zeneipar
4.6.2. Filmek és show-k
4.6.3. Játékok, szórakoztató szoftver
4.6.4. Üzleti szoftver
5. Free economy - free culture: érvek és ellenérvek
5.1. “A letöltés csak másolás, nem lopás” - az opportunista letöltő nézőpontja
5.2. “Writers Should Write for the Love of Writing” - az alkotó nézőpontja
5.3. “Megvenném a múltkori albumot de úgysem kapnak belőle egy fillért se” - a disztribúciós terjesztők szemszöge
5.4. Kitérő: a Spotify vs. piracy kutatás
5.5. “Letöltöm, mert így a legkönnyebb” - a tartalomfogyasztás user experience-e a felhasználó szemszögéből
6. Lehetséges megoldások, új üzleti modellek
6.1. Promóció-disztribúció (Do It Yourself / Pay what you want)
6.2. Platformok, zárt walled garden-ek (Back to producers / Global audience)
6.3. Az ár kérdése (Pay less / Pay more)
6.4. Kölcsönadás, bérbeadás, bérlés, továbbértékesítés
6.5. Create after payment: Kickstarter
6.6. Nyílt szabványok: Open Music Model, Guardian Open Platform
7. Zárszó
Irodalom
1. Bevezetés
“Netscape tried to own the homepage; Amazon.com tried to dominate retail; Yahoo, the navigation of the Web. Google was the endpoint of this process: it may represent open systems and leveled architecture, but with superb irony and strategic brilliance it came to almost completely control that openness.”
Chris Anderson: The Web Is Dead - Long Live the Internet
1.1. Előszó: Free és a Web RIP cover package
2009 júliusában Chris Anderson, a Wired magazin főszerkesztője, három évvel első sikerkönyve, a “Long Tail” után kiadta a “Free: The Future of a Radical Price” című kötetet. (Chris Anderson: Free, 2009.) Műve, melyet a nyomdai kiadás előestéjén blogjában is közzétett böngészőben olvasható változatban és teljes terjedelmű hangoskönyvként egyaránt, közel négyszáz oldalon keresztül taglalja az árképzés új lehetőségeit az online piacokon. A populáris behaviorista közgazdaságtani vonalat képviselő szerző alaptézise szerint az ingyenesség, mint a jelenkori üzleti modellek potenciális alapja lesz meghatározó a XXI. században, miután az internet, mint korlátlan polchelyekkel rendelkező forradalmian új disztribúciós rendszer képes kielégíteni az átalakult fogyasztói keresletet, ahol az egy-egy új termékre jutó határköltség gyakorlatilag nulla. Anderson történetek, példák, anekdoták tucatjain keresztül építi fel érvrendszerét, így könyvének hamar híre ment: a kiadás után már az első két hétben 200-300 ezer között volt a digitális példányt letöltők száma, és a könyv kevéssel ezután 12. helyen végzett a New York Time Bestseller List-en. A Free nagy visszhangra talált a szakmabeliek között is: Malcolm Gladwell éles kritikát írt már másnapra a New Yorker-ben, amire Anderson a Wired.com-on és a Charlie Rose Show-ban élőben is reagált. Chris Anderson Free-je azóta a Long Tail-hez hasonlóan az újvonalas alternatív közgazdaságtan sokat hivatkozott alapműve lett, a “Free Economy” bibliája, valamint végtelen számú, az online piacokkal foglalkozó előadás, publikáció, blogbejegyzés kiindulópontja is.
A történet azonban itt érdekes fordulatot vesz. Egy évvel később, 2010 augusztusában a Wired magazin feltűnő címlappal jelent meg: “The Web Is Dead. Long live the Internet”. (Wired: The Web Is Dead, 2010.) Az írás két nagy részben, a felhasználók és a nagy médiamogulok milliárdos birodalmának szemszögéből vizsgálja azt a jelenséget, amelyet két nagy kutatás statisztikáival is alátámasztanak. A hivatkozott Compete-felmérés szerint az internet forgalma erősen koncentrálódik: míg 2001-ben az Egyesült Államokban a tíz legnagyobb webszájt volt felelős az oldalmegtekintések (pageviews) 31%-áért, addig ez 2006-ra már 40%-ot, 2010-re pedig 75%-ot jelentett. Ugyanakkor az azóta sokat vitatott másik kutatás (Cisco & CAIDA publikáció) eredményeként kiderül, a teljes forgalom összetétele is változik: míg tíz évvel ezelőtt a nyílt web és a peer-to-peer[^1] hálózatok voltak a dominánsak, addig mára ez jócskán csökkenni látszik, átadva a helyét új típusú tartalmaknak, mint például a videó. (ReelSeo.com: The Web Is Dead, Says Wired, BoingBoing: Is the web really dead?, TechCrunch: Wired Declares The Web Is Dead, 2010.) A címlapsztorit jelentő cikk amellett érvel, hogy miért áldozott le a World Wide Web mint nyílt, kollaboráción alapuló, ingyenes platform jövője, mi vezetett el e két évtizedes paradigma végéhez, és hogyan veszi át az uralmat a mobilweb forradalmával a tabletek és okostelefonok egy jóval zártabb app-modellje, és az ehhez hasonló fizetős walled garden-ek.
A Gawker portál mutat rá többek között arra az ironikus momentumra is, hogy a Wired-cikk először a Wired.com-on jelent meg, mielőtt akár nyomtatásba vagy a magazin iPad-változatában olvasható lett volna. A történet valódi pikantériája mégis abban áll, hogy e két rész publikálói Michael Wolff és Chris Anderson voltak - ugyanaz a Chris Anderson, akinek Free című könyve 2009 végén épphogy csak elérte magyar fordításban a hazai könyvesboltok polcait, amelyben a Free Economy-ról, mint egyetlen lehetséges jövőképről beszél.
Nem nehéz kitalálni, hogy az író ilyen ellentmondásosság után rövid időn belül számtalan reakciót és kritikát kapott, a “Web RIP cover package”, ahogy a cikk elnevezésre került, nagy vihart kavart és heteken keresztül lázas eszmecserére sarkallta az olvasóközönséget. Ennek betetőzése volt, mikor a Wired szerkesztői vitára hívták Tim O’Reilly-t és John Battelle-t, a Web 2.0 konferenciák alapítóit, amely szintén a Wired.com-on jelent meg. (Wired.com. Web Is Dead. Long live the Internet - Debate, 2010.)
Chris Anderson Free-je már önmagában is vitaindító művé vált 2009-ben, ez még inkább igaz 2010-es Web is Dead cikkével együtt párban vizsgálva. A free economy terminusa azóta nagy utat járt be és számtalan további szakmabeli hivatkozás alapjául szolgált, de mindezidáig nem került sor egyszer és mindenkorra érvényes, végső és mindenki számára elfogadható állásfoglalásra egyik fél részéről sem - a szakma egyik fele ellene, a másik mellette teszi le voksát. Valószínűleg mivel nem is adható egyértelmű megoldás rá: a free economy provokatív kérdése az utóbbi évtizedek legérdekesebb szellemi háborújának a jelszava, amely a közgondolkodásban és az interneten zajlik. Sőt, valójában nem is egyszerűen az interneten, hanem az internetért: ez magának a World Wide Web-nek az útkeresése, a mindenkori kérdés, hogy mit tud a társadalom kezdeni egy olyan technológiával, amely a megosztás szabadságán alapul.
A felvetett kérdéskörhöz szervesen kapcsolódódik, hogy az elmúlt pár évtizedben felnőtt egy generáció, melynek gondolkodását egyértelműen meghatározza egy új típusú mentalitás: a digitális javaknak szükségszerűen olcsónak, vagy még inkább ingyenesnek kell lenniük, és ilyen értelemben a letöltés nem lopás, hanem egyszerűen a kultúra új kerete. E gondolkodásmód megannyi különböző forrásból származik, de ha megpróbáljuk összegyűjteni és karakterizálni a közös jellemzők vagy vallott értékek alapján, az következőket sorolhatjuk ide. Eredetére nézve a szellemiség alapvetően az 1970-80-as évek hacker-ellenkultúrájából táplálkozik[^2]. E gondolatvilág jellemző képviselője már a P2P fájlmegosztó hálózatokon nőtt fel, végigélte a Napster bukását, a Pirate Bay perét, bejuttatta a svéd Kalózpártot a parlamentbe, és természetes számára, hogy a napi szinten fogyasztott médiatartalmak megszerzésének legegyszerűbb és leggyorsabb forrása a torrent. A DRM elterjedése és az első szerzői jogi perek kirobbanása óta ennek a mozgalomnak (mondhatnánk szubkultúrának, ha nem lenne olyan széles körűen elterjedt) táptalaján született meg és vált általánosan ismertté a szellemi tulajdonról folytatott társadalmi vita az elmúlt másfél-két évtized során. E vita érdekessége abban áll, hogy míg radikálisabb képviselői kisebbsége polgári kalózpártokat szervez, megalapítja az Electronic Frontier Foundationt, létrehozza a Creative Commons-t, az Open Source diadalát hirdeti Linux disztribúciókon keresztül, megalkotja a Tor-t a cenzúrázott országok aktivistáiért és olyan médiumokon szól, mint a Tech Liberation Front (és mellesleg startupokat alapít, hisz az innovációban és a kreativitásban és hisz abban, hogy ő lehet a következő potenciális Mark Zuckerberg vagy Larry Page), addig a nagy többség a legtermészetesebb módon csak másol és letölt, egy percig sem gondolva bele, hogy ez milyen kérdéseket vet fel. Az ingyengazdaság gondolata olyan erősen beleivódott az X-, Y- és főleg Z-generáció köztudatába, hogy nap mint nap élünk vele, akár tudottan, akár tudatlanul. Ha pedig előkerül a kérdés, valószínűleg erős véleménnyel vagyunk róla. Nem csoda, hogy Chris Anderson Free-je 2009-ben ebbe a táptalajba hullva akkora sikereket ért el, ugyanakkor a szakmabeliek körében megosztott hallgatóságra talált.
Mégis, ugyanenez a generáció felelős a mobil platform döbbenetes terjedéséért is: az App Annie Index kutatás szerint 2013 januárjáig 40, míg májusáig 50 milliárd appot töltöttek le az Apple Store-ból. (The Guardian. Android overtakes iOS for app downloads, but Apple's platform still more lucrative for developers, 2013; AppAnnie.com. App Annie Index – Market Q2, 2013) A Google Play Store 10%-kal több letöltést generált, viszont az App Store-nak ez 2.3-szor nagyobb bevételt jelentett. A Business Insider felmérése ezt kiegészíti azzal, hogy az Android bevételeit főleg az alkalmazások hirdetései (in-app ads) adják, míg az Apple bevétele a fogyasztók által vásárolt készülékekből, kiegészítőkből és fizetős appokból származik. (Business Insider: It's No Longer True That Android App Developers Are Starving For Revenue, 2013.) Az Android-iOS fejlesztők közötti bevételek különbségei is csökkennek: az iOS fejlesztők minden megkeresett 1$-jára az Android fejlesztők 0.9$-ja jut. A robbanásszerűen növekvő készülékvásárlásokkal és app-letöltésekkel együtt viszont csökken a fizetős-ingyenes alkalmazások keresletének aránya az in-app hirdetések növekvő számához képest. Ezek alapján levonhatjuk, hogy a mobilpiac óriási potenciállal bír, de a free economy felfogás annyira erős, hogy még azoknál is megtalálható és döntéseiket áthatja, akik ugyanakkor konzekvensen ragaszkodnak például bizonyos márkákhoz és készek pénzt adni online termékekért. Nincs egyértelműen meghatározható fogyasztói szegmentáció vagy árazási stratégia, ha felmerül a kérdés, hogy egy online termékért, tartalomért vagy alkalmazásért mennyit lenne érdemes fizetni, ez igen eltérő vélemények ütközéséhez vezethet. A hétköznapi gondolkodás sokszor közgazdaságtanilag teljesen irracionális és ellentmondásosnak tűnik.
1.2. A felvetett kérdés és az elemzés hatásköre
A szakdolgozat kontextusát a szerzői jog elmúlt évtizedeinek társadalmi vitája, illetve az utóbbi években felkapott free economy közgazdaságtani értelmezése adja, amelyet Chris Anderson 2009-es Free-je és a 2010-es Web Is Dead című Wired-cikke közti ellentmondás tökéletesen illusztrál. Központi kérdése a nyílt, ingyenes, kollaboratív alapú web, és a zárt, profitábilis online ökoszisztémák közötti kapcsolat: milyen potenciálisan hatékony üzleti modelleket tudunk megfogalmazni egy olyan korban, ahol széles körűen elterjedt a nézet, amely az ingyenességet szinte jogként kezeli, olyan platformokon, amely a megosztásra és közösségiségre épül? A dolgozatban kísérletet teszünk arra, hogy mind az anderson-i, néha túlzóan nagyvonalú teoretikusságtól, mind pedig a szabad tartalom kizárólagosságát hirdető aktivista hangvételtől tartózkodva vizsgáljuk meg a free economy jelenségét. Ehhez sorra vesszük az ingyenesség-kultusz kialakulását a web elmúlt évtizedeinek önmagáról alkotott képén, várakozásain és kudarcain keresztül az app-korszakig; áttekintjük a szerzői jogvédelem és a *pirate-*mozgalmak rabló-pandúr küzdelmeit és a net neutrality kérdéskörét; végül nagyító alá vesszük a *free economy-*tól továbbmozduló, új üzleti modelleket a tartalomiparban.
1.3. Disruptive innovation: a klasszikus média korából a WWW felé
Közismert médiatörténeti mozzanat: Marshall McLuhan, aki a “világfalu” és a “médium maga az üzenet”-elméletek alkotójaként ismert, 1962-ben kiadott könyvében a Gutenberg-galaxis halálát jósolja. Ez a kritikusok által sokat méltatott mű azután egy egész korszak szimbólumává vált, sokat idézett alapvető hivatkozássá, amely nemcsak számos, későbbi médiateoretikai értekezés kiindulópontjává tette McLuhan professzort, hanem az 1993-ban alapított Wired magazin patrónusává is. Az 1996. januári számban Gary Wolf fiktív interjút közölt a szintén kitalált kaliforniai Parmában lakó, az egyik levelezési listára “író” McLuhan-nal, amelyben a modern századvég vívmányairól, többek között a webről, TV-show-król, az új média marketing-lehetőségeiről, a papíralapú könyvek jövőjéről, vagy a Microsoft-hoz hasonló monopolisták szükségszerűségéről kérdezte az akkor már közel két évtizede halott professzort. (Gary Wolf, Channeling McLuhan. 1996) Az interjú cinikus rácsodálkozással, a kívülálló szemével mutatja be ezeket a fejleményeket, és cool, vagyis hideg médiumnak titulálja a webet, szójátékot űzve McLuhan egyik elméletéből: az extrém magas fokú interaktivitás miatt kevésbé koherens módon is képes megfogni a nézőjét, amelyet a konvencionális médiának, mint amilyen a Time magazin, szintén alkalmaznia kellene - “nyilatkozza” az öreg McLuhan.
Ez a médiatörténeti korokon átívelő momentum azért érdemel említést, mivel jól megragadja a kettősséget, mennyire elébe rohanhatnak egy-egy új technológiának a róla való vélekedések és a hozzá fűzött várakozások, így az adott médium gyakran az önmaga tárgyát jelentő diskurzust is képviseli egyben. Ez az internetet sok-a-sokhoz jellege miatt még erősebben jellemzi, jóval inkább, mint McLuhan korának egyirányú médiumát, a televíziót - különösen, ha az alapját képező technológiák “disruptive”, azaz felforgató-bomlasztó jellegét nézzük. A nagy tech portálok hétről hétre újraírják nagyívű jóslataikat minden kisebb technológiai újítás alapján a következő évekre és évtizedekre, amiket azután blogok milliói tárgyalnak újra és újra. Ez az interpolatív jelleg azonban a még tíz éve érvényes Moore ciklusnál is jóval gyorsabban veszítheti el a szavatosságát: ahogy a technológiai fejlődés sem másfél éves ciklusokban mérhető ma már, ugyanúgy veszti érvényességét néha különösen rövid idő alatt egy-egy adott hype vagy vízió, mint amilyen a dotkom-gondolat, vagy a web 2.0, esetleg éppen Chris Anderson elképzelése az ingyenességről.[^3] Ez a felgyorsult ütemű, útkereső disruptive innováció egyben azt is jelenti, hogy a piac sokszor még nincs tisztában azzal, mit is kezdjen egy új lehetőséggel, hogyan optimalizálja, árazza és adja el. Ez még inkább vonatkozik a szoftveres újításokra is: a dolgozat kulcskérdése azt hivatott körüljárni, hogy az internet, mint architektúra, alapjaiban nem volt felkészülve a szerzői jogi problémák kezelésére, sőt, értelmezésére sem. Így kavart messzemenő teoretikus vitákat és hozott dollármilliós bevételeket vagy épp kieséseket az olyan fogalmak különböző magyarázata, mint a digitális tartalmak másolása, kölcsönadása, vagy továbbértékesítése.
2. Piracy-történet
“At the end of the day, MegaUpload is just one large head on the mythical Hydra beast of file-sharing networks.
Chop one head off and two more regenerate to replace the fresh stump.”
Digitaltrends.com: Study finds internet piracy resilient despite Megaupload takedown
A copyright infringement, intellectual property, piracy, intellectual theft meglepően régóta létező fogalmak, ám a szellemi tulajdon védelme a digitális termékek megszületésével teljesen új korszakba lépett. A piracy-jelenség mint széleskörű társadalmi-, jogi-, közgazdaságtani vita harminc-negyven évvel ezelőtti aktivista alapokon nőtt fel, egész gondolatisága ezekben gyökerezik, és bár jócskán megváltozott az idők során, ugyanezek az eszmék köszönnek vissza mind a közgondolkodásban, mind a Pirate Bay perében is. Hogy érzékelhessük az internet kontrolljárt folytatott mozgalmak sokszor a közvélemény tudta nélkül zajló, monumentális harcát, tekintsük végig a történetet a kezdetektől.
2.1. Reverse engineering, cracker scene, warez scene, demoscene
A visszaélések gyakorlatilag egykorúak a PC-technológia létezésével: az első feltörések az Atari 800, Commodore 64 és Apple II rendszerek diszk-alapú szoftvervédelméhez kötődnek az 1980-as évek legelején. (TechRetro, History of Software Cracking. 2009) A rabló-pandúr játszma itt kezdődött: a szerencsés kevesek az IBM vagy az Apple mérnökeiként kamatoztathatták tudásukat, míg mások, bármily kimagasló fogékonysággal és kíváncsisággal bírtak is, a korai számítástechnika felhasználói voltak csupán. A kor jellemző módszere a “reverse engineering”, vagyis a hivatásosok által összerakott szoftverek forráskódjának visszafejtése működési logikájának megértése és reprodukálása céljából. A “cracker” fogalma ekkor még tiszta volt a később rárakódott negatív konnotációktól, nem jelentett rosszindulatú vagy kártékony szándékot, pusztán a reverse engieneering használóját. A cracker, mint “szoftver-bűnöző” az évtizedes szerzői jogi küzdelmek későbbi hozadékául adódott hozzá ehhez.
A software cracking nagy kihívása az volt, hogy kitalálják és reprodukálják az új technológiát anélkül, hogy a copyright infringement bűnébe esnének, amely bírósági eljárást vont maga után. Talán az egyik legelső sikeres példa a San Jose-központú Phoenix Technologies esete volt. Az IBM PC 1983-as sikerével a Phoenix mérnökei úgy határoztak, hogy piacra dobnak egy, az IBM-éhez hasonló ROM BIOS-t más személyi számítógépekhez. Ha viszont teljes egészében másolják az előbbit, a szerzői jogsértés bűnébe esnek, amiért az IBM teljes joggal perelhetné őket. Ezért a Phoenix programozói az IBM Technical Reference kézikönyvében részletezett kódot lefordítva pszeudo-kódként továbbadták társaiknak, akik sosem ismerték az eredetit, viszont a pszeudo-kód alapján újraírták ugyanazzal a funkcionalitással, megőrizve a szellemi termék eredetiségét. (Matthew Schwartz, Reverse engineering. 2001; Wikipedia.org: Phoenix Technologies - Cloning the IBM PC BIOS) A módszert “clean room” tervezésnek nevezték el, amely “chinese wall” néven a reverse engineering azóta is előszeretettel használt típusa lett. (Wikipedia.org, Clean room design)
A reverse engineering technikáinak elterjedése a cracker-kultúra virágzásához vezetett. Az 1980-as években kifejezetten erre szakosodott csapatok versenyeztek a hírnévért, melyikük töri fel először a házi PC-kre (C-64, Amiga) készült szoftvereket, jellemzően játékprogramokat. A warez-scene bonyolult disztribúciós hálózatokat és jól szervezett csapatokat ölelt fel. Egy tradicionális cracker-csapatban külön szerepe volt minden tevékenységnek: az eredeti program beszerzője az original supplier volt, a feltörést a cracker végezte, a csapat hírnevéért pedig általában külön művész (composer, GFX artist) készített intro-t (cracktro). A feltört és az intro-val együtt újracsomagolt terméket (warez) végül a swapper szórta szét más csapatok közt kapcsolatain keresztül, sokszor hagyományos postai úton kézbesítve floppy-kat (ezt Sneakernet-nek vagy snail mail-nek is nevezték). A zenés-grafikus crackelt intro-k (demo) versenye később külön művészeti ággá, illetve az eköré szerveződő szubkultúrává nőtte ki magát: a demoscene a cracker-kultúra táptalajából nőtt ki, de attól független alternatív vizuális-zenei műfajjá vált.[^4] (Wikipedia.org: Sneakernet, Snail mail, Warez scene)
2.2. Korai aktivizmus: phreaking, yippie-mozgalom
Habár a cracker scene a 2000-es évek kalózkodásának közvetlen előfutára volt, a rendszer meghackelése nem kötődik a személyi számítógépek elterjedéséhez, és még jóval az ARPANET előttről származik. Joe Engressia nevéhez fűződik a phreaking (portmanteau: phone + freaking) mozgalom elindítása 1957-ben. Engressia abszolút hallása révén rájött, hogy az AT&T akkori, már automatizált központú telefonvonalain a cég által belsőleg, műszaki javításra használt 2600 Herz-es tárcsahang segítségével long-distance és nemzetközi hívások kezdeményezhetőek ingyen. Barátjával, John Draperrel (aki később Captain Crunch álnéven ténykedett) fedezték fel, hogy Cap’n Crunch müzlikhez adott ajándék játéksíp is épp ezen a frekvencián szól, és ezzel a 2600Hz-el[^5] a telefonvonalak operátori módba kapcsolhatók, majd szabadon használhatók ingyenes hívásokra. (Wikipedia.org: Cap’n Crunch) Draper-ék a sípot később a blue box nevű házi szerkezettel váltották fel, melynek tervrajzait 1971-ben az Esquire Magazine-ban publikáltak is “The secrets of the little Blue Box” címen. Draper 1972-es letartóztatása és öt évre való elítélése sem állította meg a mozgalmat, amelyet a blue box-ok nagy példányszámban való gyártása és illegális forgalmazása indított el, főleg miután a Ramparts Magazine leközölte a “How to Build a 'Phone Phreaks' box” című cikket. (Ramparts Magazine, 1972. Vol. 10 No. 12.) Az egyébként is felforgató hangvételű lap ezen bizonyos júniusi számát a helyi hatóságok és a Pacific Bell (az AT&T anyavállalata) hivatalnokai közös erővel gyűjtötték be az újságosstandokról. (Wikipedia, Ramparts (magazine))
Jól jellemzi a kor viszonyait, hogy a “hivatásos” mérnök, a do-it-yourself hobbiprogramozó, vagy a rendszer hibáit kihasználójának szerepköreit a copyright, a közvélemény és a jogi procedúrák még nem választották szét látványosan. Kevésbé ismert tény, hogy Steve Wozniak és Steve Jobs, az Apple későbbi alapítói is phreakerek voltak egykor. Az 1960-as évek Youth International Party aktivistáinak, a yippie-mozgalomnak[^6] korábbi céljai — háború- és rendszerellenesség, pszichedelia, szólásszabadság — az 1970-es évekre kiegészültek a phreaker-hacker kultúra erős technológiai kíváncsiságával. Ezeknek a laza csoportosulásoknak a szellemi táptalaja gyakran valamilyen kézről kézre, később a hálózaton terjesztett underground médium volt, mint Abbie Hoffmann International Party Line-ja (YIPL), vagy Al Bell későbbi külön vállalkozása, a Technological American Party (TAP). Az amerikai kultúrában egyébként is erős gyökerekkel rendelkező, liberális eszmeiségű aktivizmusnak rendszerellenességét könnyen kiegészítette a a rendszer kijátszásának gondolata, illetve a mindinkább terjedő új technológiák iránti vonzalom. Az 1980-1990-es évekre a trend érdekes fordulatot vett: a korábbi rendszerellenes mozgalmi szellem egyre inkább kifakult és értelmét vesztette, viszont a személyi számítógépek mindenütt jelenlevővé válásával, fizikai adathordozók és hálózati hozzáférés terjedésével a hacker-kultúra popularizálódni kezdett, gyakorlatai mainstream-mé váltak. Az 1980-as évek cracker szcénája már kevésbé szólt az anarchizmusról, jóval inkább a technológia vívmányaiért való rajongásról. A játékszoftverek másolása, feltörése egy évtizeddel később már nem a hackerek és szűk hozzáértő csoportok kiváltsága volt, hanem a korábbi eszmeiségtől függetlenül egyszerű, hétköznapi gyakorlattá vált. Az 1990-es évek végére pedig ezek a gyakorlatok széles körben elterjedtté, természetessé váltak. Az ellenállás évtizedekkel azelőttről megmaradó, ködös gondolatisága viszont a szerzői jogvédő lobbiszervezetek fájlcserélő pereire és túlkapásaira válaszul újraéledt, amelyet a pirate-mozgalmak a korábbi aktivista elvekkel együtt (pl. szólásszabadság) előszeretettel használnak tetteik racionalizálására. A “kultúra demokratizálása” először a technológia demokratizálódását igényelte.
2.3. Korai hálózati bűnözés: BBS, hacker-csoportok, rajtaütések, EFF
A fizikai adathordozók mellett a copyright infringement másik nagy melegágya, a hálózat is ekkor indult erős fejlődésnek. 1978 januárjában Chicago-t egy kivételesen hideg tél súlytotta (Great Blizzard of 1978): Ward Christensen és computer hobbista barátja, Randy Suess a helyi computer klubból (Chicago Area Computer Hobbyists' Exchange, CACHE) ekkor alkották meg a Computer Bulletin Board System nevű programjukat, az BBS-t, a későbbi bulletin board system-ek előfutárát. A CBBS telefonos modem segítségével kötött össze több gépet, így megvalósítva a fájlok átvitelének lehetőségét. Christensen és Suess találmányukat a Byte Magazine 1978 februári számában publikálták, “Hobbyist Computerized Bulletin Board” címen. Ezután indult útjára BBS-sikertörténet. A bulletinek tulajdonképpen a későbbi fórumok és social network-ök előfutárai voltak: bejelentkezés után alapvető közösségi funkciókat láttak el, mint a hírek olvasgatása, ezekhez hozzászólás, fájlok-szoftverek le- és feltöltése, kezdetleges chat. A BBS-ek leginkább lokális jellegűek voltak: olyan országokban terjedtek el, ahol a helyi telefonvonalak használata ingyenes volt a helyi hívások után - a BBS-ek ugyanis betárcsázós alapon ezeken a vonalakon éltek. Centrális alapon működtek: a BBS üzemeltetője (a sysop, vagyis system operator) szolgáltatta a programon keresztül a részvételt, és a korai BBS-eknek volt egy olyan különlegessége is, hogy egyszerre csak egy ember tudott bejelentkezni. Ritkaságnak számított, ha egy BBS gazdája több vonalat is szolgáltatott, így megadva a lehetőséget akár két-három szimultán résztvevőnek is. Eleinte ez a hobbi-jelleg volt jellemző, a közös érdeklődés gyűjtötte össze a felhasználókat, csak később jelentek meg az üzleti céllal nyújtott, subscription alapú BBS-ek. A bulletin board protokoll 1996 körül élte a népszerűsége csúcsát, ekkor robbant be a World Wide Web és váltotta fel viszonylag gyors ütemben. BBS-ek archívuma és részletes dokumentációját a textfiles.com gyűjti.
A personal computerek, telefonos modemek és a BBS-ek népszerűvé válása járult hozzá a phreaker-hacker szubkultúra szélesebb körben ismertté válásához is. Természetes volt, hogy a technológia iránt érdeklődők a hálózaton osztották meg tapasztalataikat, amelyek így a BBS-ek korai fórumain keresztül beszivárogtak a köztudatba. A telefonvonalak, mint téma, egyébként is erősen foglalkoztatta az amerikai közvéleményt, miután az AT&T sokéves perbe keveredett az áraival való visszaélések miatt, és az 1974-82-ig tartó United States vs AT&T perben elvesztette monopolhelyzetét a távközlési piacon, átadva a helyét a Baby Bells hét regionális hálózatának. A privát BBS-ek segítségével a hackerek-phreakerek elkezdtek szervezetten együttműködni és csoportokba szerveződve a céges telefonvonalakra vadászni, hogy az ezekhez tartozó modemek által bejussanak zárt céges BBS-ekre. A sajtó által híres-hírhedtté tett legismertebb csoportok az 1980-as években a Legion of Doom (LOD), majd az ebből kiváló Lord of Hackers (LOH) / Masters of Deception (MOD) volt. A Legion of Doom alapítója, a hacker Lex Luthor, aki a csapat nevét a korabeli amerikai fantasztikus sorozat, a Challenge of Superfriends-ből vette, több másik alapító taggal együtt később összekülönbözött olyan elvi viták alapján, amelyek a hacker etika alapját érintették. A White Hat / Gray Hat elveket valló LOD ellene volt a meghackelt gépekben való károk okozásának, a hackerkedésben jóval képzettebb MOD alapítók viszont egy jóval zártabb, hozzáértő elit csoportot képzeltek el, ahol a hacker-tudást csak a technológiai skill-jeik alapján bizonyítókkal osztották meg, illetve a Black Hat elvek alapján nyíltan rendszerellenesek voltak és a kormányzati-nagyvállalati szervek hálózatainak feltörésében és nem ritkán direkt károkozásban is érdekeltek voltak. A MOD bukásához, törzstagjainak (Mark Abene ("Phiber Optik"), Paul Stira ("Scorpion"), Eli Ladopoulos ("Acid Phreak"), HAC, John Lee ("Corrupt" / "Netw1z") és Julio Fernandez ("Outlaw")) letartóztatásához és 1992-es bírósági peréhez egy nagyívű nemzetközi nyomozás, illetve az FBI és az Amerikai Titkosszolgálat segítségével rendezett rajtaütéshullám vezetett.
A “cyber-bűnözők” elleni szervezett fellépés nem újkeletű dolog, a MOD-rajtaütést már korábban is megelőzte több hasonló akció, például az 1990-es Operation Sundevil fedőnévvel illetett. A phreakerek, majd a telefonvonalak kijátszásában kevésbé, az érzékeny üzleti információk megszerzésében jóval inkább érdekelt hackercsoportok ellen az amerikai törvénykezés jószerével tehetetlen volt, mivel az 1970-80-as években hatályos jogszabályok még egyáltalán nem fedték a szellemi tulajdon elleni vétkeket (ez a jogi háttérről szóló fejezetben részletesebben is tárgyalásra kerül). Az Operation Sundevil volt az első igazán átfogó, számos szövetségi jogérvényesítő szervezet közös fellépésével létrejövő akció a H/P-jelenség (hacker/phreaker) ellen, amely azután alapjául szolgált számos olyan Kongresszusnak benyújtott tervezetnek, amely további törvények meghozását, jogérvényesítési gyakorlatokat és kiképzést szorgalmazott. Az 1990 május 7-8-ai rajtaütések másfél tucatnyi amerikai nagyvárost öleltek fel (többek közt Detroit, LA, SF, NYC, Miami), és 42 számítógép, 23 ezer kalózmásolatot tartalmazó floppy lefoglalásával, 24 BBS felfüggesztésével, de mindösszesen három fő letartóztatásával értek véget. Az Operation Sundevil széles körű publicitást kapott, és a kritikákban is úgy tűnik fel, mint nagy füsttel járó PR-akció, amely valós haszna mellett inkább üzenet értékű volt a hackerek számára. (Bruce Sterling, The Hacker Crackdown: Law and Disorder on the Electronic Frontier, 1992)
Az Operation Sundevil másik céljául a Phrack e-zine (elektronikusan terjesztett fanzine) szolgált, amely ötéves fennállása alatt a hackerek, kriptoanarchisták, cypherpunkok tudásának legnagyobb gyűjteménye volt.[^7] Az Operation Sundevil Phrack-elleni fellépésének jelentősége hosszútávon az volt, hogy a más túlkapások mellett a szerkesztő, a “Knight Lightning” fedőnév alatt tevékenykedő Craig Neidorf letartóztatása és perbe fogása után három aktivista, John Gilmore, Mitch Kapor és John Perry Barlow megalapította az Electronic Frontier Foundation-t. Az EFF mára a legnagyobb nemzetközi non-profit digitális jogvédő szervezet lett, céljai között a személyi szabadságjogok, szólásszabadság, új technológiák védelme, a fair use, valamint a privacy szerepelnek. (Wikipedia, Electronic Frontier Foundation)
2.4. WWW, mp3, P2P
A fájlcserélés hadszíntereinek történetében a legfontosabb mérföldkő természetesen a World Wide Web volt, amely sok másik hasonló protokoll mellett végül a világháló lett. Az Internet, mint az ARPANET katonai kutatási hálózat már létezett a BBS-ek korában is, ám abban a formában, ahogy ma ismerjük, csak Tim Berners-Lee és Robert Cailliau 1990-es WorldWideWeb (W3) előterjesztésével született meg: hiperlinkek által összekapcsolt, kliens-szerver architektúrán keresztül szolgáltatott dokumentumok, amelyeket a felhasználó egy böngészőn keresztül nézegethet. A WWW és a BBS-ek közti átmenetet a Usenet (1979-) jelentette, amely már nem abszolút centralizált hálózatot jelentett, tehát nem rendelkezett egy központi szerverrel és system administrator-ral, hanem decentralizált laza hálózatot sok szerverrel és kategorikus témákkal (Usenet newsgroups). A fájlmegosztás tehát már ebben az időben létező dolog volt a BBS-ek és a Usenet által, főleg az FTP protokoll 1985-ös létrehozásával, de két terület még gátja volt a maihoz hasonló méretű kalózkodásnak. Az egyik a hálózat kiterjedtsége és könnyű hozzáférhetősége: a BBS-eket és a Usenet-et felváltó World Wide Web ebben bírt akkora jelentőséggel. A másik szűk keresztmetszet a hálózat és a személyi számítógépek fizikai adottságai voltak: a számítási kapacitás, sávszélesség és tárhely még olyan alacsony szinten mozogtak, hogy a fájlmegosztás sokáig csak elhanyagolható mellékterméke volt a BBS-eknek, és alig okozott valódi károkat. Az ipari szintű fájlcserélés egyszerűen fizikailag volt lehetetlen akkor, amikor a letöltési sebesség betárcsázós modemeken maximálisan 300-9600 bit/sec-et érhetett el, a számítási kapacitás pedig 50 MHz-es CPU-kat jelentett. A WWW protokoll eredetileg kis-méretű szövegfájlok forgalmazására lett optimalizálva, többre a korai években nagyon korlátozottan volt csak képes[^8]. A kaput a modern fájlcseréléshez a tömörítési technológiák olyan új fejezetei nyitották meg, mint az 1992-ben véglegesített MPEG-1 és MPEG-2 Audio III szabvány, vagyis hétköznapi nevén az mp3 fájlformátum. Az mp3 az emberi hallásnak azon egyszerű tulajdonságára épít, hogy a veszteséges tömörítéssel (96- 128kbit/sec) kódolt, rosszabb minőségű hang sem feltűnő vagy zavaró (Auditory masking). Az addigi audio-fájloknál jóval kisebb (128 kbit/sec-nél az eredeti wav formátum tizenegyedrésze) mp3 fájlok már elérték azt a méretet, hogy a kezdetben szűkös le- és feltöltési sebesség és tárkapacitás egyre kevésbé legyen gátja a fájlok átvitelének. Ennek eredményéül ugrásszerűen kezdett nőni a fájlcserélés volumene, amihez csak olaj volt a tűzre a Winamp Media Player 1997 áprilisi megjelenése. (Six Revisions, The History of the Internet in a Nutshell, 2009; The Guardian, When was the internet invented? A people's history of the internet, 2009)
Az mp3 formátum a Winamp és a WWW segítségével óriási népszerűségre tett szert és a fájlcserélés első számú tárgya lett. Az ‘mp3’ keresőszó a Filez.com FTP keresőoldalon rövid idő alatt vezető helyre kúszott fel: ez a tény vezette Greg Flores-t 1997 novemberében az MP3.com elindítására. Az oldal már az első 24 órában 18 ezer egyedi látogatót vonzott be, ami az alapítók számára egyértelmű üzenetként jelezte, hogy az eredetileg csupán a Filez.com-hoz keresőfelületként készült, oda látogatókat terelni hivatott oldal önmagában is potenciális üzleti lehetőség. Az MP3.com-ot 1999. július 21-én tőzsdére vitték, és már az első napot nagy sikerekkel zárta. Az oldal a Napster előfutára volt, pionír a maga nemében, és jó ideig a zeneipar forradalmasítását látták benne, mivel lehetőséget adott a független, kisebb előadóknak számaik “streamelésére”, és minden hallgatás és letöltésszám után, “pay-per-play” modell alapján visszajuttatott nekik bizonyos hányadot. Az álom, és később a szolgáltatás vesztét is közvetetten maguk az indie-zenészek okozták: miután az oldalon elharapódzott a robotok által indított tömeges, hamis streamelés (általában automatizáltan, hangerő nélkül) a több kifizetésért, az MP3.com mérnökei egy új szolgáltatást indítottak My.MP3.com címen. Ezen lehetővé tették, hogy az előadók beregisztrálhassák albumaikat, és secured streaming segítségével zárják ki a csalókat. A céget azonban az UMG Recording perbe fogta, ami az MP3.com bukásához vezetett. A bíróság elítélte az MP3.com gyakorlatát, amely szerint minden egyes CD-ről másolatot készítettek a My.MP3.com szerverein backup gyanánt, hogy a látogatók bárhonnan elérhessék zenéiket, valamint kötelezte az oldalt, hogy csak akkor engedjen hozzáférést mp3-aihoz, ha a felhasználó előzetesen validálta a jogos használatot az eredeti CD-vel, vagy pedig megvásárolta azt online. Ennek eredményeként érthetően az MP3.com korábbi 25 millió regisztrált felhasználója viszonylag gyors ütemben átpártolt az akkor születő Napsterhez. (Wikipedia, MP3.com, UMG v. MP3.com)
2.5. Fájlcserélési perek évtizede: Napster, Megaupload, Kazaa
A fájlmegosztás gyökerei jóval az Internet és a World Wide Web protokoll elé nyúlnak, a klasszikus értelemben vett tömeges fájlcserélés viszont csak az ezredforduló környékén bontakozott ki. Ez éles reakcióra késztette a tartalomipar disztribúciós láncának minden szereplőjét, beindítva egy hidegháborús helyzetet a letöltők és a lemezcégek, kiadók, filmstúdiók jogi képviselői között, amely rányomta a bélyegét az egész évtizedre. A *cyberlocker-*oldalak (Rapidshare, Megaupload), majd a torrentek folyamatos terjedésével és ezzel párhuzamosan a bírósági perek túlkapásaival kvázi fegyverkezési verseny alakult ki, amely a korábbi internetes aktivizmust új típusú, anonimizáló technológiák felé hajtotta, a mainstream közvéleményt pedig pár év alatt a kalózkodás oldalára állította. A helyzet iróniája, hogy objektíven nézve e fejlődés aktuális végpontját jelentő BitTorrent protokoll gyakorlatilag nem több egy specializált keresőmotornál, amely egészen hasonlóan működik, mint a Google: rámutathat illegális tartalmakra is, de nem hosztolja azokat, így nem vesz részt a fájlok fizikai megosztásában (ezt a peer-ek teszik). Hasonlóképpen, a cyberlocker oldalak sem többek online tárhelyszolgáltatóknál.
A peer-to-peer (P2P) fájlcserélés technológiáit hagyományosan generációkra szokás osztani, melynek nagy jelentősége van a jogérvényesítési lehetőségeket tekintve. (Wikipedia, Peer-to-peer file sharing - History) A Shawn Fanning által 1999 júniusában alapított Napster jelentette az első generációt: a központi szerver alapú modell esetében a megosztott (főleg zenei mp3) fájlok indexelését és kiszolgálását néhány centrális szerver végezte. A Napster rövid fennállása is ennek köszönhető, ezt a felépítést ugyanis a legegyszerűbb leállítani. A Napster sikere közismert, és a fájlcserélés legendás szimbóluma lett: a működésének két éve alatt 80 milliós felhasználói bázisra szert tevő vállalkozás rövid idő alatt a figyelem középpontjába került, miután számos iskolai-egyetemi kollégiumban az mp3-ak letöltései olyan szintű túlterhelést kezdtek jelenteni a sávszélességre nézve, hogy ez sok helyen a betiltásához vezetett. Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (Recording Industry Association of America, RIAA), a legnagyobb amerikai lemezcégeket (“Big Four”: EMI, Sony Music, Universal Music és a Warner Brothers) összefogó szakmai-jogi lobbista ernyőszervezeten keresztül a Napster hamar copyright perekbe keveredett olyan nagy előadókkal, mint a Metallica vagy Madonna az akkor frissen beiktatott Digital Millenium Copyright Act alapján, így 2001 júliusában szerverei leállítására kötelezték.
A P2P második generációját a Kazaa és a GNU-licensz alapú Gnutella-Gnutella2 jelentette. Ezek már úgynevezett “distributed” rendszerek, vagyis nem hagyatkoznak egy központi szerverparkra, hanem a szervereik lazán elosztva, távolról kapcsolódnak, és kiiktatásukkal is folytathatják a szolgáltatást, ezáltal nehezebb őket a Napsterhez hasonlóan gyors rajtaütéssel azonnal lezárni. A 2000 októberben bemutatott freeware Gnutella és a 2001 márciusi Kazaa[^9] szintén súlyos perekbe keveredett szerzői jogi képviselő szervezetekkel, ami legális működésük leállításához vezetett. Ez viszont nem gátolta meg a nem-autorizált verziók, például a LimeWire Pirate Edition vagy a Kazaa Lite továbbélését, jól példázva a szerzői jogi perek során radikalizálódó technológiai hidegháború általános forgatókönyvét. Az egykor mainstream szolgáltatások jogi ellehetetlenítése után a felhasználói bázis nem veszik el, így helyettesítő termék hiányában más formában, általában illegálisan tovább léteznek, míg a jogvédő szervezetek minden erővel próbálják stigmatizálni ezek működését.
A Napster bukása utáni éra fájlcserélési forgalmának jelentős részéért a BitTorrent protokoll mellett az úgynevezett cyberlocker típusú online storage szolgáltatások felelősek. A tárolókapacitás egyre olcsóbbá válásával és a cloud service-ek terjedésével sok tucatnyi ilyen file hosting oldal kínált lehetőséget vállalkozásoknak tartalmaik tárolására. Természetesen ezek mindegyike potenciális táptalajt jelentett az illegális fájlcseréléshez. Ezeknek a szolgáltatásoknak a helyzete igen kényes, mivel nagyrészt kevert freemium és reklám alapú modell alapján működnek, ahol a kevés fizető felhasználó mellett főleg reklámbevételekből tartják fent az oldalt, amely magával vonja azt, hogy minél nagyobb forgalomra van szükségük a bevételhez. A feltöltött és megosztott illegális tartalmak extrém szinten népszerűek lehetnek, és az oldal forgalmának nagy részét kitehetik, viszont a Digital Millenium Copyright Act (DMCA) “safe harbour” előfeltételezése alapján a szolgáltatásoknak nem kötelessége minden egyes feltöltött fájlt ellenőrizniük. (Erre később, a jogi vonatkozások leírásánál részletesebben kitérünk.) Ez a feltételezett bizalom a hasonló szolgáltatások működésének alapja: a felhasználó bármilyen személyes vagy érzékeny üzleti adatot tárolhat a cloud-szervereken, amit a szolgáltató tiszteletben tart, amíg az nem sért szerzői jogokat. Ezt általánosságban mindenhol igyekeznek megfelelő eszközökkel (nagyvállalati megjelenés, általános szerződési feltételek, legális használatra való felszólítás) éreztetni is.
A Megaupload bukásának esete tökéletesen rámutat a rendszer hiányosságaira. A később “piracy king”-nek titulált Kim Dotkom Hong Kong-i székhelyű szolgáltatása perek és rajtaütések sorozata után került bezárásra. A Megaupload 2012. január 18-i bezárásakor már a teljes internetes hálózati adatforgalom 1%-áért volt felelős Észak-Amerikában, 2%-áért az ázsiai régióban és 11%-ért Brazíliában. (New York Times, Antipiracy Case Sends Shivers Through Some Legitimate Storage Sites, 2012) A Megaupload és az alá tartozó oldalak[^10] az évek során a legkirívóbb és legközismertebb példái lettek az illegális file hosting szolgáltatásoknak, és a vesztüket is ennek a majdnem leplezetlen vállalása okozta. A napi 50 millió egyedi látogatóval bíró Megaupload bezárása során az üzleti modell sajátosságai szolgáltak a bírósági per alapjául: az oldal tartalmainak nagy részét ideiglenesen tárolta ingyen, a bevételekért felelős reklámokat a letöltéskor mutatva a felhasználóknak, ezért a letöltés maximalizálásáért a feltöltött (nagyrészt illegális tartalom) indexelt és kereshető volt, a jogsértő (de óriási letöltésszámot hozó) tartalmakat az oldal gyakran nem vette le sokadik felszólításra sem, legfeljebb átköltöztette. (Wikipedia, Megaupoad - Basis of indictment)
Az oldal szervereinek lezárása szignifikáns hatással volt az egész internetes adatforgalomra: a teljes file sharing traffic körülbelül 30%-áért felelős Megaupload bezárása utáni órában, 2012. január 18-án az internetes forgalom 2-3%-kal esett vissza. Ez azonban nem tartott sokáig: ahogy a Deepfield Networks File Sharing in the Post MegaUpload Era című kutatása feltárta, a fájlmegosztásra csak rövid ideig volt ez hatással, és végső soron pusztán a fájlcserélés hatékonysága csökkent, a csatornák átrendeződésével átadva a Megaupload helyét a drágább európai hoszting szájtoknak.
(Craig Labovitz, File Sharing in the Post MegaUpload Era)
2.6. Harmadik generációs aktivizmus: Meshnet, Tor, Net neutrality
A P2P harmadik generációját az úgynevezett darknet-ek jelentik, ilyen például a 2000 óta létező Freenet. (Wikipedia, Darknet, Freenet) Ezeket a technológiákat a korábbi fájlcserélő szolgáltatások bezárása és elharapódzó perei hívták életre. Közös jellemzőjük, hogy anonimitást nyújtanak a felhasználóiknak, meghívásos (trusted), friend-to-friend (F2F) alapon működnek, nem kereskedelmi felhasználásúak, és a korábbi distributed P2P hálózatoktól eltérően teljesen függetlenek a központi szerverektől. Ezen tulajdonságai miatt a darkneteket gyakran azonosítják illegális, underground aktivista tevékenységekkel, ami sokszor egyáltalán nem áll messze a valóságtól. A technológia szürke zónáját képviselik, amelyet közösen használnak az informatikában képzettebb reménybeli hackerek és keményvonalas letöltők, ugyanakkor “valódi” cyberbűnözők, illetve számos szabadságjogi aktivista is, akik olyan országokban tevékenykednek (például Irán, Kína), ahol az internet-hozzáférést és szólásszabadságot hagyományosan korlátozzák és a tartalmakat cenzúrázzák. A jelenség érvként gyakran előkerült a pirate-perek nagy többségében: a jogvédő szervezetek az illegalitás határán egyensúlyozó letöltőket támadják, míg a cyberjogi aktivisták a szólásszabadság és a privacy-hoz való jog szólamaival védekeznek. A “digitális szabadság”, a modern privacy eszméje kiterjedt újkori érvrendszer: összemosódnak benne az amerikai szabadságjogok és az elnyomottak felszabadításának gondolata, de a liberális-anarchista yippie-gyökerek és a hacker kultúra is. A Napster bezárásával kezdődően a jogérvényesítő szervezetek, mint a RIAA vagy az MPAA jó egy évtizeden át zajló fájlcserélési perekbe kezdtek. Az ezekkel párhuzamosan zajló, és sokszor nagy médiavisszhanggal járó lehallgatási-rajtaütési botrányokra adott válaszreakcióként foghatjuk fel a privacy-hoz való jog egyre ismertebbé válását is. E retorika terjedését szintén elősegítette a 2000-es évek elején fellángolt Net neutrality vita, amelyet épp a Digital Millenium Copyright Act szerzői jog terén nyújtott hiányossága és a SOPA-PIPA törvénytervezetek fűtöttek. A Network neutrality korábbi jogi kezdeményezés, amely olyan neveket tudhat magáénak, mint Tim Berners-Lee vagy Bob Kahn. A kalózkodás problémájánálnál jóval teoretikusabb hálózatsemlegesség kérdése arra irányul, hogy törvényileg is szabályozva legyen, hogy az internetszolgáltatók (Internet Service Provider, ISP) ne korlátozhassanak webszájtokat, szolgáltatásokat vagy protokollokat. A két kérdéskör nem ugyanaz, de a Stop Online Piracy Act és a Protect IP Act tárgyalásakor a korábbi Net neutrality vita újra előtérbe került. (Forbes, SOPA Opponents' Bogus Net Neutrality Comparisons, 2011) A fenti eszmék spektrumának túlsó, radikálisabb végén egy egész sor olyan aktivista szerveződés áll, amely az információs technológia vívmányaival küzd a szólásszabadság és a privacy megőrzéséért, és egyben az információ megosztásának szabadságáért is. Az “elnyomó” állami szervek, a Net neutrality-ellenző szolgáltatók, a copyright-szigorítását szorgalmazó kereskedelmi szervezetek és szerzői jogvédő csoportok elleni fellépés legfőbb eszköze a nyilvánosság. Márpedig a kalózkodás vagy a privacy kezelése a nagy tech portálok egyik kedvenc és örök témája, ennek köszönhetően a fentiek az utóbbi években erősen beszivárogtak a köztudatba és a populáris kultúrába. A kriptoanarchizmust, vagyis a mindenre kíváncsi autoritások ellen titkosítással történő közdelmet például Cory Doctorow Little Brother című nagysikerű regénye tett ismertté.
Az anonim szabadságjogi aktivisták, kriptoanarchisták, és egyben a kalózok előszeretettel használt eszköze a Tor, amely a harmadik generációs decentralizált hálózati megoldások példája. Ez a Tor Project ingyenes, kommunikáció-titkosító szoftvere, amely az onion routing technikáját használja a hálózatra való csatlakozáskor a felhasználói online anonimitásának biztosítására. Segítségével a felhasználók folyamatosan új titkosított alternatív útvonalakon, proxykon keresztül érik el a céljukat, így a köztes csomópontok, héjak semmit sem tudnak magáról az üzenetről, sem a csatlakozás útvonaláról. Bizonyos országokban, ahol a lehallgatás esélye fennáll, vagy nyílt wifi-hálózatokra csatlakozáskor a Tor teljes egészében el tudja fedni a felhasználó tevékenységét. Ugyanakkor a Tor sajnos tökéletes eszköze lehet a bűnözésnek is, így a keresőrobotok elől rejtett Deep Web, mint amilyen a Silk Road online feketepiac, szintén csak Tor-címén keresztül érhető el. (Wikipedia, Tor (anonymity network), Onion Routing, Silk Road, Deep Web)
Hogy milyen messzire képes menni az online aktivizmus, arra érdekes példa a Meshnet-projekt. A darknet-kezdeményezések e típusa a VPN-ekhez hasonlóan, de szabad csatlakozásos alapon új hálózat létrehozását szorgalmazza az Interneten belül. (Youtube, Introduction to the MeshNet) A Meshnet még a Tor rejtett hálózatainál is biztonságosabban működhet, mivel a tartalmakat a peer-eknek maguknak kell engedélyezniük, így kevésbé ad lehetőséget az olyan illegális tartalmak megtartására, amire a Tor például alkalmas (pl. gyermekpornográfia, drogkereskedelem) A meshnet-ek hátránya egyelőre a skálázhatóság erős hiánya a decentralizáltságból fakadóan. (Newscientist.com: Meshnet activists rebuilding the internet from scratch; Wikipedia: Meshnet; Projectmeshnet.org)
2.7. The Pirate Bay, BitTorrent
A The Pirate Bay (TPB) pere szimbolikus jelentőségű záróepizód a fájlcserélési perek évtizedes harcában és a kalózkodás megítélésében. A szomorú csak az a történetben, hogy sem a bírói döntés nem ígér a technológia szempontjából egyértelmű jövőt, sem a per szereplőinek viselkedése nem ad morális segítséget a kalózkodásról alkotott idealista képhez.
A Pirate Bay alapjául szolgáló BitTorrent protokoll technológiai alapon kakukktojás, nem tartozik igazán az egyik fenti kategóriába sem. Centralizált felépítését tekintve az első generációs P2P-rendszerek közé lehetne sorolni: a tracker elnevezésű szerverek mintegy katalógusként szolgálva rendszerezik a *torrent-*eket, ezeket a kis szöveges dokumentumokat, amelyek könyvtári katalóguscédulák gyanánt számon tartják, hogy a megosztott fájlok és fájlrészek a hálózat mely pontjain helyezkednek el. A Pirate Bay szerverei tehát nem tárolnak jogsértő tartalmakat, sőt semmilyen valós tartalmat, kizárólag a metaadatokat jelentő torrent fájlokat, valamint a decentralizáltságból kifolyólag nem vesznek részt az irányításban sem. Ez lényeges kérdés, és a per során a védekezésben fontos szerepet kapott, mivel a jogi szervezetek előszeretettel kezelték a Pirate Bay-t nagy, sikeres, erősen profitábilis, centralizált vállalkozásként. A sikeresség tekintetében nem tévedtek: az első, 2006-os rajtaütés a Pirate Bay szervereken ugyan elérhetetlenné tette az oldalt pár napra, de a kapott publicitás után megduplázódott a látogatók száma. A Pirate Bay nagyságáról alkotott fogalmak viszont félrevezetők, az oldalt ugyanis három fiatalember üzemeltette: Peter Sunde, Fredrik Neij és Gottfried Svartholm. A Pirate Bay számos jogi támadásban részesült a 2009-es nagy peréig, melynek során a svéd bíróság előtt feleltek a Motion Picture Association of America (MPAA) és az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) képviselőivel szemben. A per két fő kulcskérdés, a jogi felelősség és a pénzügyi motivációk körül mozgott. A zene- és filmipar képviselői összesen 13 millió dolláros követeléssel álltak elő az összesített jogsértések után, amelyet az oldalon keresztül tettek lehetővé a letöltők számára. A három alapító a tárgyalások során egyszer sem tagadta, hogy illegálisan biztosítottak letöltési lehetőséget: védelmük arra épült fel, hogy ők nem vonhatók felelősségre, mivel a Pirate Bay csak rámutat az illegális tartalmakra és a koordinálást végzi, de maga nem tárolja az eltulajdonított tartalmakat; és nem vonhatók felelősségre azért sem, hogy a felhasználók a szolgáltatást mire használják. Peter Sunde és társai továbbá azt is állították, hogy a Pirate Bay tevékenysége épp ezért a svéd jogszabályoknak megfelelően nem törvénybe ütköző, és hiába támadja őket az MPAA, amerikai törvények alapján nem vonhatók felelősségre Svédországban. (Az ilyen és hasonló esetek adják az alapját az ACTA-nak és más, nemzetközi jogharmonizációs törekvéseknek, ahogy ezt a későbbiekben tárgyaljuk majd.) David Hayes, a Fenwick and West szellemi jogvédelmi csoport elnöke azonban rámutatott, hogy függetlenül az amerikai törvényektől, a svéd jogban is létezik a másodlagos felelősség (secondary liability) fogalma, azaz a szolgáltató felelősségre vonható a felhasználói viselkedésért, még ha eddig Svédországban erre nem is volt precedens. (Wired, Pirate Bay Bloodied But Unbowed) A per mintapéldája volt a jogérvényesítő szervezetek és a törvénykezés elleni kritikaként gyakran felhozott dilettantizmusnak is: az alapítók sokak számára ellenszenves arroganciával használták ki a bíró és a jogi képviselők jól látható technológiai hozzá nem értését. Ahelyett, hogy az áldozat-szerepben maradtak volna, kifejtették, hogy az illegális letöltéseket egyáltalán nem tekintik bűnnek vagy lopásnak, mivel erre a technológia lehetőséget ad, a szellemi tulajdonvédők elmaradottsága azt gondolni, hogy ez bűnözés. (The Pirate Bay, Away From Keyboard, 2013)
A per másik támadási alapja a tagok motivációja volt: az MPAA és IFPI képviselői a követelt kártérítés indoklásául azt hozták fel, hogy a Pirate Bay egy pénzügyileg kiemelkedően profitábilis vállalkozás, nem pedig az alapítók idealizmusát képviselő hobbiprojekt, ami arra irányul, hogy a kultúra az egész világon elérhetővé váljon. A TPB pontos bevételeire sosem derült fény, pontatlan találgatások a rendőrségi lefoglalások és az IFPI által felhozott spekulációk alapján az éves 169 ezer és 1.4 millió dollár között variálódtak. Ez legfőképpen az oldalon elhelyezett reklámokból származik, melyet kiegészítenek járulékos bevételek is (felajánlások az oldalon elhelyezett Donation link után, pólók és kiegészítők forgalmazása). Az alapítók szerint a TPB sosem volt nagy profitot ígérő üzleti vállalkozás, a bevételek jó részét felemésztették az ilyen nagyságrendben már jóval magasabb működési költségek: szerverek fenntartása, sávszélesség biztosítása. A per végül mindhármuk bűnösségének kimondásával ért véget, egy év börtönre és 3.5 millió USD megfizetésére kötelezve az alapítókat (ez az eredeti követelés tizedrésze).
2.8. Anti-piracy kampányok, Don’t Copy That Floppy
A nagy jogvédő szervezetek, szerzői jogi lobbisták és a zene- és filmipart összefogó csoportok a kezdetektől jelentős összegeket fektettek a piracy-ellenes oktató- és marketingkampányokba. E hadviselésre jellemzően a korai években kiemelkedő figyelmet kaptak a veszélyesnek ítélt újszerű technológiák, mint például a fizikai adathordozók. A British Phonography Industry (BPI) már az 1980-as években harcot folytatott a kazettákra való másolás ellen “Home Taping Is Killing Music” szlogennel, mivel a vélekedés az volt, hogy a rádióról magnóra felvett dalok vissza fogják vetni a zeneipari eladásokat. Természetesen a korai adattárolás és -átvitel hatékonysága egyszerűen nem tudta ezt olyan volumenben biztosítani, ami különösképpen megingatta volna az eladási statisztikákat - jó két évtizedet kellett várni a jóval hatékonyabb tömörítési és átviteli technológiák elterjedéséhez. 2008-ban az eredeti BPI-kampányra épülve, hasonló logóval az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) norvég szekciója is elindította a “Piracy Kills Music” kampányt. (Wikipedia: Home Taping Is Killing Music)
A Blue Box publikálásával épp egy időben jelent meg piaci forgalomban a fizikai adathordozók új generációja, a 8”-es floppy disk, felváltva a mágnesszalagos adattárolást. Ez utóbbit főleg backup céllal használták, így a floppy, mint hordozható média forradalmi újítást jelentett a fájlcserélés történetében. Jól jellemzi két évtizeddel később, a formátumháború közepén a technológia és a cracker gyakorlatok széleskörű elterjedését a Software Publishers Association (SPA) 1992-es “Don’t copy that floppy” kampánya, amelyet az Educational Section Anti-Piracy Committee (SPSA) és a Copyright Protection Fund készített. Az erősen a 80-as évekre hajazó videóban MC Double Def DP (valódi nevén M.E. Hart) oktató jelleggű rap-be csomagolva fejti ki a fiataloknak, miért rossz a szoftverek másolása. A videóban egy AOL játék (Neverwinter Nights) fejlesztői is nyilatkoznak a témáról. (Youtube.com: Don’t Copy That Floppy, 1992*;* catonmant.net: MC Hart - Don’t Copy That Floppy - lyrics) A propaganda-jellegű oktatóvideót azután újra és újra felfedezte magának az internet (2005-ben felkerült Youtube-ra), és több száz user-generated remix és paródia született belőle. A kampánynak folytatása is lett: 2009-ben a Software & Information Industry Association (SIIA) az eredeti anyagra épülve elkészítette a “Don’t copy that 2”-t. (Youtube.com: Don’t Copy That Floppy 2, 2009)
A P2P technológia fejlődésével és a fájlcserélési botrányok kibontakozásával az ipari propagandagépezet egyre nagyobb erőfeszítéseket fordított a kalózkodás stigmatizálására, a zene- és filmipari jogvédő szervezetek pedig igen sikeresen vitték a törvényhozás szintjéig sérelmeiket. A fájlcserélési perek évtizedének legnagyobb büdzséjű kampánysorozata a Motions Pictures Association of America (MPAA), a filmipar legjelentősebb jogi képviselő szervezetének több részből álló “Respect Copyright” sorozata volt az anti-piracy edukáció történetében. TV szpotok, mozi-előzetesek keretében 2003-ban a “Who Makes Movies”, 2004-ben a “You can click, but you can’t hide” (ez került ki később a perek során bezáratott weboldalakra is), majd az Intellectual Property Office of Singapore-ral együtt rendezett “You Wouldn't Steal a Car” volt, ez utóbbi később sok DVD elejére is rákerült, nagy visszatetszést okozva. (Wikipedia, Motion Pictures Association of America - Publicity campaigns)
A jogvédő szervezetek szerint a kalózkodás elleni harc legjobb eszköze az ifjúsági nevelés. Ennek fényében készített 2013-ban a kaliforniai Internet Keep Safe Coalition (iKeepSafe.org) a Center For Copyright Infringement-tel[^11] karöltve egy teljes általános iskolai (elsőtől hatodik osztályig) korcsoportot felölelő oktatási anyagot a szerzői jog védelméről. Az MPAA és a RIAA bevonásával készült leckék játékos, gyermekek számára is érthető jelenetek és csoportos foglalkozások segítségével igyekeznek az ifjúság fejébe sulykolni, hogy a zenemásolás még a házi feladat másolásánál is rosszabb. Ahogy az Electronic Frontier Foundation megkérdezettje is nyilatkozta, ez a bújtatott ipari propaganda megtévesztő és veszélyes is, mivel a copyright sok egyéb használati módjára egyáltalán nem tér ki - nem is beszélve arról, hogy fiatalok kialakulóban lévő morális érzékét próbálja erőteljesen befolyásolni, nem cél nélkül. (David Kravets, Downloading Is Mean! Content Industry Drafts Anti-Piracy Curriculum for Elementary Schools, 2013)
Internet Keep Safe: Copyright lesson for 1st graders
3. Jogi háttér
“Protect IP (PIPA) and the Stop Online Piracy Act (SOPA) are a step towards a different kind of Internet. They are a step towards an Internet in which those with money and lawyers and access to power have a greater voice than those who don't. ”
Ron Wyden
A fájlcserélés történeti áttekintése alapján átfogó képet kaptunk az internet szabadságáért és semlegességéért folytatott több évtizedes küzdelemről. A következők során a gyakorlati részleteket vesszük alaposabb vizsgálat alá: betekintünk a másik fél, a tartalomelőállítók, tartalomszolgáltatók, disztribúciós hálózatok üzleti érdekeibe, érveibe, és jogi lehetőségeibe. Az elemzés során az amerikai szerzői jog fejlődése a kiindulási alap, két dolog miatt: először is, az amerikai-angolszász copyright a legszélesebb körben elterjedt és elfogadott joggyakorlat, illetve jogharmonizációs elvek alapján tendenciózusan integrálódik a világ más részeivel, ahogy azt például az ACTA-nál láthatjuk is. Másodsorban pedig az ettől eltérő joggyakorlatok, sokszor éppen zárt jellegükből fakadóan (például Kína, Oroszország) jóval nehezebben betekinthetőek, vizsgálhatóak.
3.1. A szerzői jog korai időszaka és a DMCA
A digitális szerzői jogvédelem az egyik legfiatalabb ága a jogalkotásnak, és több okból is erősen ingoványos talaj. A fő ok, hogy a szabadalmi jogra és a klasszikus szerzői jogra épít, terminusait a századfordulós copyright törvényekből származtatja, ami sok esetben rossz analógiákhoz vezet, és alapjaiban félrevezető lehet, mint ezt a “másolás mint lopás” érve példázza. Emellett az utóbbi évtizedekben a technológia exponenciális fejlődésének és átalakulásának lehetünk szemtanúi, amit a jogalkotás nem is tud követni, másrészt nem is feladata hogy minden naponta megjelenő újításra reagáljon paragrafusokkal - ilyen törvényi apparátust lehetetlen lenne fenntartani. Végül, de nem utolsó sorban, a jogi és technológiai területek között még viszonylag kevés az átfedés, a törvényhozásban dolgozók sokszor egyszerűen nem kompetensek információtechnológiai témákban, mint ahogy ezt a Pirate Bay perénél is láthattuk.
Az online copyright jogi szabályozása nem a számítógépekkel vagy az internettel kezdődött, hanem jóval korábbra nyúlik vissza: 1908-ban az amerikai Legfelsőbb Bíróság hangfelvételek rögzítésére használt perforált tekercsek (piano roll) ügyében arra a határozatra jutott, hogy mivel a felvételek nélkül az élőben feljátszott dal nem marad meg az utókornak, illetve a tekercseket külön gépnek kellett lejátszania, ezért ezek nem másolatai az eredeti zenei műnek, így nem sértik az akkor aktuális copyright infringement határait (Copyright Act). Amennyiben ez alá esnének, a Kongresszusnak kellene határoznia erről, mint azt meg is tette 1909-ben, habár az ilyen esetek jelenleg is aktuális értelmezését csak 1976-ban foglalták törvénybe. (Digital Law Online, Copyright of Computer Programs - The History Of Software Copyright, 2002)
Az 1976-os Copyright Act előtt, az 1960-as években volt némi bizonytalanság, hogy szoftverek hogyan védhetőek le a szerzői jog alapján, mivel a copyright oltalma alá azután kerülnek a szellemi tartalmak, miután publikálják őket. Könyvek esetében ez egyértelmű volt, de miután programokat nem szokás publikálni, ezért kezdetben kérdéses volt, hogy valóban szükséges-e a publikálás, vagy ehhez hasonló nyilvános aktus.
A Copyright Act (1976) húsz évnyi előkészület után született meg, és mivel nem akarták tovább visszatartani, ezért sok dolgot homályosan vagy sehogy sem kezeltek a törvényben. Ilyen például, hogy a szoftvereket milyen szinten védje a copyright, és szükséges-e, hogy legyenek ez alól kivételek. A törvénynek erre a részére a National Commission on New Technological Uses of Copyrighted Works (CONTU) címszóval hivatkoztak, és további finomítás céljából nyitva hagyták.
A CONTU, amely csak 1980-ra véglegesedett, tárgyalja a jogos tulajdonos és a másolt verziók eseteit, amelyet azután az 1990-es Computer Software Rental Amendments Act követett. Ezek a törvények jellemzően a kölcsönzést vették alapul, olyan eseteket, amikor a szoftvert vagy zenét valaki könyvtárból kikölcsönözte, és esetleg másolatot készített róla. Nem tértek ki viszont az olyan példákra, mi történik, ha a szoftvert biztonsági célból másolják le, mint ez a külső karbantartó cégek bevett gyakorlata volt. Ezt a hiányt fedte le az 1998-as Digital Millennium Copyright Act (DMCA) a 117-es section-nel. A rész viszont csak a szoftvereket tárgyalta, valamint nem vette figyelembe az archív biztonsági másolatok, backupok készülésének technikai jellegzetességeit, amikor megszabta, hogy egy szoftver biztonsági másolatait az eredeti szoftver licenszének lejártakor azonnal meg kell semmisíteni. Ez az egy példa a sok közül megfelelően illusztrálja a törvényhozás folyamatos lemaradását a technológia mögött.
A 1998-as DMCA 512-es section-je volt az Online Copyright Infringement Liability Limitation Act (OCILLA), amire ezután DMCA 512-ként vagy “Safe Harbour” rendeletként szokás hivatkozni. (Wikipedia, Online Copyright Infringement Liability Limitation Act). A “safe harbour” hajózásból átvett jogi szakkifejezés, ami azt jelenti, hogy a törvény védekezési lehetőségeket biztosít a szolgáltatóknak (ezek a “safe harbour”-ok), amelyek segítségével az mentesítheti magát a büntetőjogi-pénzügyi felelősségrevonhatóság alól, ha a szolgáltatást használó nem rendeltetésének megfelelően vagy épp törvénybe ütközően használja azt. Ezzel a DMCA a szolgáltatót védi a közvetlen ellenőrzés adminisztratív terhétől[^12]. A gyakorlatban a safe harbour provision a “notice & takedown” eljárással valósul meg, ami a safe harbour-okat hivatott egyensúlyozni: az eljárás szerint a szolgáltatónak benyújtott kérelem (írásos formanyomtatvány) segítségével a szerzői jog gazdája jelezheti a szolgáltató felé, ha az ott megjelenő tartalom sérti az ő jogait, ekkor a szolgáltatónak kötelessége ezt bizonyos időn belül eltávolítani az oldalról. Ha ez hibásan lett megállapítva, a “counter-notice” és “putback” eljárások segítségével a szolgáltató visszateheti az előzetesen eltávolított anyagokat. Enélkül sok szolgáltatónak, amely például *user generated content-*et hosztol (például a Youtube), ellehetetleníthető lenne a tevékenysége. (Chillingeffects.org, What are the DMCA Safe Harbor Provisions?)
A DMCA másik, azóta is széles körben vitatott cikkelye az 1201-es, “anti-circumvention” rész, amely szintén sok visszaélésre adhat alapot, és a hétköznapi felhasználásnak sokszor homlokegyenest ellentmond. Az anti-circumvention azt jelenti, hogy a DRM-mel (Digital Rights Management), elektronikus másolásvédelemmel ellátott termékek feltörése, tehát a védelem bárminemű eltávolítása szintén illegális és büntetendő. Ezzel az a probléma, hogy nem csak a reverse-engineering-től óvja a szerzőt, de egyben megakadályozza és büntethetővé teszi a szoftvermérnökök, biztonsági specialisták, sőt gyakran könyvtárosok vagy tanárok munkáját is, nem is beszélve a hétköznapi felhasználók fair use eseteiről. (Chillingeffects.org: Anticircumvention (DMCA); Digital Law Online: Copyright of Digital Information, 2002)
3.2. Stop Online Piracy Act (SOPA), Protect Intellectual Property Act (PIPA)
A szerzői jogvédelem jelenleg utolsó, nemzetközi szinten is a legnagyobb ellenérzést kiváltó fejezete az amerikai Szenátus számára 2011. májusában benyújtott Protect Intellectual Property Act (“Preventing Real Online Threats to Economic Creativity and Theft of Intellectual Property Act”, a továbbiakban PROTECT IP vagy PIPA), illetve az ezzel párhuzamosan a Kongresszus által tárgyalt Stop Online Piracy Act (továbbiakban SOPA). Ezeket egészíti ki az Európai (és nemzetközi) színtérre irányuló Anti-Counterfeiting Trade Agreement (ACTA), amely némileg más elbírálás alá esik, és más eredménnyel is zárult. (Wikipedia.org, PROTECT IP Act; Stop Online Piracy Act; Anti-Counterfeiting Trade Agreement) A SOPA, PIPA és ACTA a jogvédő lobbista szervezetek eredményeit összegzi, amelyet egy évtized fájcserélési perei, rajtaütési botrányai, kormányzati- és törvényhozási nyomásgyakorlás és minden létező médiumon sugárzott anti-piracy kampányok árán tudtak keresztülvinni, és jelen idő szerint ezek tükrözik a szerzői jogvédelem aktuális állpotát mind az Egyesült Államokban, mind világszinten.
A PROTECT IP egy korábban megbukott 2010-es törvénytervezet, a Combating Online Infringements and Counterfeits Act (COICA) újraírása, mindkettőt Patrick Leahy szenátor neve fémjelzi. (Wikipedia, Combating Online Infringement and Counterfeits Act). Az ezzel párhuzamosan futó, Lamar Smith szenátor által előterjesztett SOPA hasonló célból került tervezésre: mindkét törvényjavaslat a hamisított, illetve jogsértő tartalmakat, továbbá a másolásvédelmet (DRM) lehetővé tevő szoftvereket célozza, és széleskörű lehetőségeket biztosítana a jogtulajdonosok és az Egyesült Államok kormánya számára a szükséges intézkedések keresztülvitelére és a megelőzésre. A SOPA és a PIPA alapján a meggyanúsított oldalakat olyan eszközökkel lehetne ellehetetleníteni, mint a keresők találatai közül való eltávolítás, a third-party fizetési szolgáltatók (SOPA: Payment Network Provider, PIPA: Financial transaction provider, például a PayPal vagy MasterCard) és reklámkiszolgálók (mind az oldalra linkelő display hirdetések, pl. Google AdWords és affiliate bannerek, mind pedig más oldalakon hirdetéseket hosztoló szolgáltatások, pl. Google AdSense) letiltása, vagy akár a DNS-cím szintű blokkolás, vagyis az oldal normál módon való elérhetetlenné tétele (PIPA), valamint a forgalom legmélyebb szintű tartalmi ellenőrzése (“deep packet inspection”) és amerikai lakosok esetén felhasználók teljes IP-cím alapú letiltása (SOPA).
A SOPA és PIPA támogatói között felvonulnak jellemzően a nagy tartalomszolgáltatókat összefogó kereskedelmi szövetségek és jogvédő szervezetek, mint a Motion Picture Association of America (MPAA), a Recording Industry Association of America (RIAA), az Entertainment Software Association (ESA), vagy az American Federation of Musicians (AFM), American Federation of Television and Radio Artists (AFTRA), Directors Guild of America (DGA), de független márkanevek is, mint a Nike vagy a L’Oréal.
Ellenzőik között találjuk többek közt a nagy médiavállalatokat (Google, Yahoo!, YouTube, Facebook, Twitter, AOL, LinkedIn, eBay, Mozilla Corporation, Reddit, Wikipedia és a Wikimedia Foundation), civil jogvédő és nonprofit humán jogi szervezeteket (Reporters Without Borders, Electronic Frontier Foundation - EFF), de később az eleinte támogatását kifejező *GoDaddy.com-*ot (a világ legnagyobb domain name-szolgáltatója), valamint színészeket (Ashton Kutcher, Alec Baldwin), zenészeket (Trent Reznor - NIN) és az internet történetének olyan neves személyeit is, mint Tim O’Reilly.
Az ellenzők szerint e törvénytervezetek sok helyen túl nagy vonalakban fogalmaznak, például egy kalap alá veszik a kalóz DVD-k, sőt, akár a hamisított gyógyszerek forgalmazását is a fájlcseréléssel. Ezen túl számtalan pontatlanságot tartalmaznak, és alapvető technológiai dilettantizmust fejeznek ki bizonyos helyeken, mint például a weboldalakat egyszerűen két kategóriára osztják “domestic” és “foregin site” alapján, nem törődve azzal, hogy a gyakorlatban ezek jóval összetettebb fogalmak[^13]. Hasonló pontatlanság a “letöltő” - ”feltöltő” megkülönböztetés: a törvény a feltöltést, tehát a tartalmak további disztribúcióját szankcionálja, a letöltést nem. Ezzel csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy a BitTorrent-protokollban a kettő között nincs különbség, mivel a letöltő már azonnal visszafelé is tölt.
Mindkét törvény extrém széles jogkört és értelmezési lehetőséget adna a jogtulajdonosok és hatalmi szervek kezébe. Például a hatályba lépésük után nem lenne szabad egy recepteskönyvből való recept megtanítása másnak, vagy büntethető lenne egy fizetett tanfolyamon tanult anyag továbbadása otthon. A SOPA olyan messzire megy ebben, hogy az 1998-as DMCA “safe harbour”-elv felfüggesztésével magukat az oldalakat tenné felelőssé a copyright-ot sértő tartalmaik monitorozására, ami a notice & takedown eljárás mellőzésével lehetőséget adna közvetlenül és azonnal a tartalomszolgáltató oldal elleni pereskedésre.
Az ellenzők szerint a SOPA és a PROTECT IP is a szólásszabadság és az információhoz való szabadság alapjogait sérti, számtalan munkahely megszűnését okozná, és az innovációt erősen gátló hatással bír (chilling effect). Továbbá az, hogy a jogtulajdonosok (és leginkább is az ő érdekeiket egyesítő lobbiszervezetek) kezdeményezésére bírósági úton lehessen dönteni teljes weboldalak internetszolgáltatói alapon történő tiltására abszolút mértékben sérti a Net neutrality elveit, és az ‘open net’ helyett egy 1984-hez hasonló cenzúrához vezethetne. A törvénytervezetek nyilvánossága széleskörű ellenállást váltott ki: míg 2011. november 11-én a SOPA-t a House Judiciary Committee tárgyalta, a Tumblr, Mozilla, Techdirt és a Center of Democracy and Technology szervezet vezetésével számtalan internetes oldal tiltakozásának jeléül fekete bannereket jelentetett meg “STOP CENSORSHIP” felirattal ("American Censorship Day"). December 22-én a Reddit és az EFF indítványára a GoDaddy.com domain-szolgáltató rendezte meg a “Move Your Domain Day” akciót, de a legnagyobb tiltakozás csak ezután következett. 2012. január 18-a “Blackout Protest” néven vonult be a történelembe: a Wikipedia, Google, Craigslist, Twitter, Tumblr, EFF, Creative Commons és összesen 115 ezer oldal sötétült el részben vagy teljesen, New York, Seattle és San Francisco utcáin tömegdemonstrációt tartottak, 2.4 millió tweet jelent meg #SOPA és #PIPA címkével. (Wikipedia: Protests against SOPA and PIPA, Move Your Domain Day)
A tömeges tiltakozások erejét látva a PROTECT IP végül elveszítette a mellette állók jó részét a Szenátusban. Százból 18 szenátor jelentette be másnap, hogy eláll a PIPA mellől, melynek hatására a SOPA/PIPA támogatottsága a következő napra a 80 mellette és 31 ellene szavazóról 65 támogatóra és 101 ellenzőre olvadt. A január 24-ére tervezett szavazást végül elhalasztották, és mindkét törvényjavaslatot bizonytalan időre félretették, “amíg nem születik nagyobb egyetértés a megoldás tekintetében”. (CBS News: PIPA, SOPA put on hold in wake of protests, 2012)
3.3. Online Protection and Enforcement Trade Act (OPEN)
A Stop Online Piracy és a PROTECT IP törvények tárgyalásánál jóval kisebb sajtóvisszhangot kapott, ám ezek alternatívájaként január 18-án benyújtásra került egy Online Protection and Enforcement of Digital Trade Act (OPEN) elnevezésű tervezet is. Az OPEN ugyanúgy a szellemi javak és a művészek védelmét helyezi kilátásba, de a szabad internet megtartásának ígéretével. Támogatói a kalózkodás ellen az úgynevezett follow-the-money taktikát alkalmazva a jogsértő oldalak pénzügyi támogatását korlátozná a SOPA/PIPA-hoz hasonlóan az online reklámkiszolgálók és pénzügyi tranzakció szolgáltatók (PayPal, MasterCard) kizárásával, viszont az oldalak teljes blokkolása és cenzúrázása nélkül (DNS/IP-based blocking, deep packet inspection). Az OPEN a jogérvényesítést a United States International Trade Commission (ITC) kezébe adná, amely jelenleg is a szabadalmi ügyekben dönt, így jogi és technikai alapon is specifikusabb szerv, megkímélve ezzel a United States Justice Department-et, amely jóval általánosabb intézmény.
(KeepTheWebOpen.com: SOPA vs. OPEN)
Az OPEN támogatói között találjuk a Google-t, a Facebook-ot és az EFF-t, míg ellenzői között természetesen a Hollywood-ot védő MPAA képviselte magát leghangosabban.
3.4.Anti-Counterfeiting Trade Agreement (ACTA)
Az Anti-Counterfeiting Trade Agreement, vagyis az ACTA a SOPA-hoz és a PIPA-hoz hasonló szellemiségben íródott, de ezekkel ellentétben nem amerikai törvénytervezetet, hanem nemzetközi kereskedelmi megállapodást takar. Előzményei jóval korábbra nyúlnak vissza: 2006-ban kezdődtek a hivatalos tárgyalások az ACTA-ról az Egyesült Államok és Japán között a nyilvánosság teljes kizárásával, ehhez csatlakozott később Kanada, Svájc és az Európai Unió is. Az első részleteket a WikiLeaks szivárogtatta ki, majd 2009-ben és 2010-ben újabb részletek kerültek nyilvánosságra, amelyek azonnali tiltakozást vontak maguk után. Az ACTA-ról folyó további megbeszélések is teljes mértékben a színfalak mögött zajlottak, egészen a megállapodás 2011 októberi aláírásáig, amelyhez eddig nyolc ország csatlakozott (Ausztrália, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr a későbbiekben). 2012. január 26-án 21 EU-tagországgal együtt (Németország, Észtország, Hollandia, Szlovákia és Ciprus kivételével) Magyarország is aláírta az ACTA-t Tokióban, amiről csak utólag lehetett értesülni a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) oldaláról. Egyetlen országban sem tájékoztatták a nyilvánosságot erről a lépésről, kizárólag Lengyelországban, ahol emiatt több nagyvárosban is tüntetők csaptak össze rohamrendőrökkel, az Anonymus hackercsoport pedig órákra megbénított kormányzati oldalakat. Az eljárás titokzatossága miatt az eseményeket követően az ACTA elleni tiltakozásaként a következő szavakkal mondott le az Európai Parlament referense, a francia Kader Arif “I will not take part in this masquerade.” (BBC, European Parliament rapporteur quits in Acta protest, 2012) Az ellenzői nemcsak a transzparencia teljes hiányát kifogásolták: szerintük az ACTA, amely jóval veszélyesebb a SOPA-nál és PIPA-nál is, az amerikai szerzői jogi alapelveket erőltetné rá az EU-ra, és alapvető jogállami elveket sért. Lehetővé tenné például a SOPA-hoz hasonlóan a hálózati adatforgalom monitorozását, szűrését és blokkolását, de akár a határon való átkeléskor az mp3-lejátszók és laptopok átvizsgálását is, valamint polgári jogi, illetve büntetőjogi felelősséget ró a szolgáltatókra. Továbbá tartalmazza az amerikai “statutory damage” gyakorlatát, amely a jogsértések után járó kártérítés összegét kategóriák alapján megszorozva határozza meg[^14]. (Wikipedia, Anti-Counterfeiting Trade Agreement) Az ACTA legvitatottabb része a “three strikes” eljárás lett volna. Ez alapján a felhasználónak három dobása van: amennyiben illegális tartalmak letöltésén kapják, figyelmeztetésben részesül, majd a harmadik után az ISP egyszerűen megsünteti az internetelérését[^15].
A kész ACTA végül jóval enyhébb lett az eredetileg tervezettnél, amelyet az aláírást követően az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia (mindezidáig nem történt meg), majd az aláíró országoknak jogerőre kell emelnie a hatályba lépéshez. Az ACTA-ellenes tiltakozások érdekessége, hogy a megállapodás jelenlegi formájában nem teszi szükségessé sem az uniós, sem a magyarországi jogszabályok módosítását, mivel ezek eredetileg is szigorúbb szabályozást írnak elő, habár a fájlcserélésért eddig hazánkban sem lehetett börtönbüntetést kapni. (HVG, Négy év gyilkosságért, öt év zenemásolásért? Az ACTA-ról pro és kontra, 2012)
4. Kalózkodás a statisztikák tükrében: Media Piracy In Emerging Economies Report
“One person’s piracy has always been someone else’s market opportunity.”
Media Piracy Report
A szakma eddigi legelismertebb kutatása a Social Science Research Council által 2011-ben publikált Media Piracy in Emerging Economies (a továbbiakban Media Piracy) című riport. A riport 3 évig készült 35 kutató közreműködésével, és Creative Commons licensz alatt szabadon letölthető angol, orosz, spanyol és kínai nyelven. (The American Assembly, Media Piracy in Emerging Economies, 2011) A kutatás legnagyobb jelentősége abban áll, hogy a kalózkodást nem bűncselekményként, hanem objektíven, a gazdaság részeként vizsgálja. A riport eredményének kulcsállítása szerint a médiatermékek magas árai, az alacsony jövedelmek és a könnyen elérhető digitális technológia a piracy jelenségének fő kiváltó oka. A kalózkodás azért elterjedt a világban, és főleg a fejlődő országokban, mert ezek a körülmények is általánosak - így a piracy valójában egy rossz piaci működés tünete.
A Media Piracy riport[^16] kiemelten fontos és nagy jelentőségű, mert ez az első független és átfogó, több országot is felölelő kutatás a kalózkodás témájában[^17]. A riport bevezetőjében hangsúlyozza, hogy mindezidáig az iparági szponzorált kutatások voltak a dominánsak, amelyek a vezető gazdaságú, high-income országokat vették kiindulópontul, elfogulatlanságuk erősen megkérdőjelezhető, és a kalózkodást kizárólagosan kriminális oldaláról, a jogtulajdonosok veszteségének szimbólumaként mutatták be. A piracy fogalma a köztudatban ugyanezt az interpretációt tükrözi, kiegészítve a jogérvényesítő kampányok beállításaival. A hasonló, általában valamilyen nagy márka által finanszírozott kutatások (mint amilyen a Spotify-riport, később látjuk) azért félrevezetőek, mert nem transzparensek: a metódust, amellyel készülnek gyakran publikálják, de a kutatás alapjául szolgáló adatokat és előfeltételezéseket viszont sosem.
A Media Piracy riport elkészítésekor két fő módszertani kihívással kellett szembenézniük. Először is, a helyettesítő hatások (substitunion effect) meghatározásának nehézségével, amely a kalózletöltések és a hagyományos eladások adatainak átfedésére vonatkozik. Másodsorban pedig a piracy pótlólagos előnyeinek (countervailing benefits) megtalálásával az iparra és a fogyasztóra nézve, azaz a kalózkodás vizsgálatával a gazdaság részeként, nem pedig a kiszipolyozójaként.
4.1. Helyettesítő hatások
A Media Piracy riport szerint a kalózmásolatok (pirated goods) és az elveszett eladások (lost sales) között nem lehet egyértelmű korrelációt megállapítani, hiába volt ez sokáig gyakorlat az iparági szponzorált kutatásokban, illetve a jogérvényesítés területén. Az MPAA például egészen 2004-ig így interpretálta veszteségeit a fájlcserélési perek során. A kárigények számításában korábban bevett gyakorlat volt a másolt termék kereskedelmi árát egyszerűen megszorozni a becsült illegális másolatok számával, így születtek a perek során a korábban már említett, gyakran meglepő kártérítési igények. Az iparági kutatások ugyanakkor nem térnek ki a kalózkodásnak köszönhető pozitív hálózati hatásokra sem, pedig több kutatás is mutatott rá azóta a piracy és a megnövekedett médiafogyasztás esetlegesen pozitív kapcsolatára. A helyzet tovább bonyolódik a low-cost, high-quality streaming zene- és video-szolgáltatások megjelenésével: a hagyományos fizikai adathordozós CD-DVD eladások is versenyeznek a P2P letöltésekkel és a legális streaming szolgáltatásokkal, ezért a helyettesítő hatások megállapítása a Spotify, Pandora, Hulu, Netflix megjelenésével egyre nehezebb.
4.2. Countervailing benefits
Szintén egyetlen eddigi kutatás sem tért ki arra a jelenségre, hogy amit a nemzetközi javakon a fogyasztók az illegális letöltésekkel megspórolnak, azzal mennyi el nem költött fogyasztói többlet keletkezik, ami azután másra kiadható. A hazai kalózletöltések (domestic piracy) és a hazai gazdasági veszteség (domestic economic loss) közé egyáltalán nem tehető egyenlőségjel, mivel a veszteségek eredője és iránya nem ugyanaz: ami az Egyesült Államok film- és zeneipara számára veszteség az illegális letöltésekből, azt az európai (indiai, brazil) fogyasztók termelték meg. Általánosságban elmondható, hogy az amerikai (és néha bollywood-i, nollywood-i) tartalomipar által nagy mennyiségben termelt szellemi javak esetében az európai országok intellectual property importőrök.
Hasonlóan, a fájlcserélés illegális voltán és a perek dollármilliókban kalkulált, aggregált, spekulatív veszteségein túl sokszor nincs semmi bizonyíték arra, hogy egy-egy kalózmásolt szoftver (például Windows vagy Photoshop) kevésbé hajtaná a gazdaságot, mint az eredeti. Sőt, ami igazán érdekes, hogy némely esetben épp ellenkező hatás figyelhető meg: még hozzá is járul az adott szoftver másodlagos piacainak erősödéséhez. Erre jó példa a Microsoft esete, ahol a hálózati hatásoknak köszönhetően az illegális letöltések épp a platform kvázi-standarddá válásához és egyeduralmához (90% feletti piaci részesedés) vezettek.
4.3. Jogérvényesítés, enforcement
A Media Piracy riport részletesen tárgyalja a jogérvényesítés visszásságait is. Az iparági jogérvényesítő lobbicsoportok (MPAA, RIAA), akiken keresztül a nyilvánosság szembesül a *piracy-*problémával, érthetően sosem hozzák nyilvánosságra a fájlcserélés elleni küzdelemre allokált költségvetésüket, ezért csak becsülni lehet, hogy ebből mennyit költenek jogérvényesítésre, egyéb lobbitevékenységekre, kutatásra és edukációra.
Az általánosan bevett modell az úgynevezett public-private partnership: az ipari lobbicsoportok elsődleges célja legtöbbször a közfeladatokat ellátó ügynökségekre (public agency) tolni a jogérvényesítés végrehajtását. Ez különösen látványos volt például az ACTA esetében, és ez váltotta ki a széleskörű ellenérzést is: az ACTA olyan kereskedelmi megállapodásként született, amely a támogató országok szakmai-szervezeti képviselői és iparági stakeholder-ei közötti privát konzultációkon bontakozott ki. Ezt tetézi, hogy a hasonló public-private együttműködések általában mindig támogatást kapnak a helyi büntetőjogi végrehajtás és rendfenntartó erők részéről. Ez legtöbbször a megfelelő jogi apparátus hiányát, a civil jogi eljárások hatékonytalanságát hivatott elfedni: a szerzői jogi perek drágák, és mivel hosszan elhúzódnak, ezért megterhelőek minden bíróság számára. Mivel a fájlcserélés tömeges jelenség, ezért általános gyakorlat az úgynevezett selective enforcement, azaz példastatuálás alapján bizonyos elkövetők kiemelése és látványos büntetésben való részesítése, ahogy ez a fájlcserélő perek túlkapásaiban tapasztalható volt. További általános jelenség, hogy a bíróság az online perekben is a keményvonalas, utcai, hamisított áruval való feketekereskedelem (street piracy, street vending) bevett gyakorlatai alapján büntet - ez főleg a fejlődő országokra jellemző, ahol a szegénység kiterjedt, valamint az erőszakos bűnesetek száma magas, és az utcai árusítás ellen egyébként is bevált a súlyos büntetés, mint példa statuálása.
4.4. Mennyire hatékony a jogrévényesítés vagy az edukáció?
A Media Piracy kutatás szerint nem találtak semmilyen bizonyítékot, hogy a büntetések csökkentették volna a kalózmásolatok kínálatát az offline piacon, ami az online téren hatványozottan igaz. A fájlcserélési perek folyománya éppen ellenkező hatással volt a közvéleményre: nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalabb generáció a P2P megosztást divatos dologként, sőt, később méginkább természetes jogként kezelje. Hosszútávon a fogyasztókat célzó jogérvényesítés fegyverkezési versenyhez vezetett az anonim és titkosító szolgáltatások és az ipari detektáló technológiák használata között, ahogy azt láthattuk az előzőekben (lásd: Meshnet és Tor mozgalmak). Mindeközben a P2P hálózatok forgalma a teljes sávszélesség egy igen magas részét terheli: az Ipoque ISP hálózati forgalom monitorozására specializálódott cég adatai szerint ez 2009-ben durván 70% volt Kelet-Európában, 60% Dél-Amerikában, ennél kicsivel kevesebb Európa északi és déli részein, az Egyesült Államokban viszont csak 25-30%, ami az online streaming-szolgáltatások (Youtube, Hulu) elterjedtségének köszönhető. (Felton 2010; IFPI 2006; Schulze and Mochalski 2009)
A Media Piracy kutatás minden módszere (kevert kérdőívezés, fókuszcsoport és interjú) egyébként a kalózkodáshoz fűződő motivációk konzisztenciáját tárta fel: az anti-piracy kampányok bármennyire is próbálják stigmatizálni a fájlcserélést, az ár és az elérhetőség gyakorlati kérdései mindig győznek a “helyes-e” típusú morális dilemmák felett, és az illegális letöltés a médiafogyasztás természetes napi rutinjához tartozik a vizsgált országokban. A riport részletesen kitér a nevelés kérdésére: lehetséges-e vajon edukáció révén változtatni az elmúlt egy-két évtizedben kialakult attitűdön a fiatalok körében? A fejlődő országokban, ahol elterjedt az illegális fájlmegosztás, számtalan alkalommal láthatunk erre példát az iskolai oktatáson keresztül, vagy awareness kampányok által: ezeknek a közös kommunikációs célja legtöbbször egy erősebb szellemi tulajdon-kultúra kialakítása. Az elgondolás elméletben nem rossz, de gyakorlatban sajnos nem feltétlenül állja meg a helyét. Erre jó példa a brazil “Projeto Escola Legal” projekt, a Brazíliai National Plan to Combat Piracy része, amely során 22 ezer brazil iskolást oktatnak olyasféle üzenetekkel, mint hogy “Rengeteg zenét, filmet és könyvet gyártanak, ezért ha nem tudunk jegyet venni egy filmre, az nem azt jelenti, hogy nem férünk hozzá a kultúrához, csak azt, hogy ahhoz az egy bizonyos részéhez nem.” (Media Piracy In Emerging Economies, 2011) Nyilvánvalóan az ilyen retorika csak addig tudja elmázolni a fiatalok fejében a brazil és amerikai jövedelmek közti különbségeket és a mozijegyárak közti hasonlóságokat, amíg rá nem jönnek, mennyire egyszerű torrentről letölteni egy filmet. Márpedig a fájlcserélési perek évtizedének hála, a közgondolkodásban a kalózkodás nemcsak hogy népszerű, de erősen összekapcsolódik az önző amerikai nagyvállalatok képével és a globalizáció egyenlőtlenségainek igazságtalanságával, a szankcionálásuk pedig a helyi kormányokra lecsapó amerikai erőszakként tűnik fel. A tanulók számára könnyen világossá tehető, hogy a zeneletöltés miért illegális és rossz, de ez semmilyen kihatással nincs a gyakorlatra.
4.5. Jó üzlet-e a kalózkodás?
A Media Piracy riportban külön hangsúlyt kapott az illegális fájlcserélés független vizsgálata és dekriminalizálása. Ehhez az online kalózkodás mellett a street piracy / street vending is vizsgálatra került: a CD-DVD hamisítás kifejezezetten jó üzlet, viszont a másolatokat gyártó apparátus fenntartása, disztribúciós hálózat kiépítése kockázatos és igen nagy erőfeszítéseket igényel. A fájlcserélési perek során elhangzó gyakori vád összemossa az utcai hamisítást és az online kalózkodást, ezzel stigmatizálva ez utóbbit. A kutatás során viszont semmiféle bizonyítékot nem találtak a media piracy, és a valós szervezett bűnözés közötti, még kevésbé a terrorizmussal való kapcsolat létére. A terminusok szintjén is sok a kavarodás: a nemzetközi jog homályos vonalat húz piracy és conterfeiting, copyright infringement és trademark infringement között. Hagyományos értelemben a könyveknél állt fenn a piracy fogalma, más javakat hamisítottak. A kalózmásolatok gyártása-terjesztése rengeteg munkával járt, és az eredmény legtöbbször silányabb utánzata volt csak az eredetinek - ez az online kalózkodás esetében a “másolás nem bűn” érvelésénél visszaköszön.
4.6. Kitettség iparágak szerint
4.6.1. Zeneipar
A hagyományos fizikai adathordozós (CD-DVD) zeneipar volumenében a felére esett vissza (1998: 28 milliárd USD, 2011: 16 milliárd USD), amit a szektor hagyományosan a torrentek és a cyberlocker / P2P oldalak költségére szokott írni. Ez a valóságban több független okra vezethető vissza: ilyen például az egyre többféle DVD, videojáték, okostelefon, amelyek ugyanazért a rendelkezésre álló jövedelemért (és figyelemért) versenyeznek, vagy az album-formátumot felváltó streaming szolgáltatások árazása, ahol a fogyasztók egyesével vásárolhatnak meg számokat 0.99$-ért. A helyzet sokkal inkább felfogható az eddig jól teljesítő, magas profittal dolgozó fizikai adathordozós zenekiadás és az erre építő "Big Four" lemezkiadó monopolhelyzetének hanyatlásaként, mint általánosan az egész zeneipar válságaként. Ez azt eredményezi, hogy a négy nagy mindent megtesz a elsődleges, nagy bevételt hozó piacain a pozíciói megvédéséhez, azonban mivel a low- és mid-income piacok csak másodlagosak, ezért árazási stratégiában nem tesz különbséget. Ez a dominancia ahhoz vezet, hogy kevesebb helyi szereplő tud versenyezni árakban a kiskereskedelmi CD piaccal. Kirívó esetekben, mint Bolívia, ez olyan patthelyzethez vezet, hogy a magas árak, alacsony jövedelmek és az kiterjedt kalózkodás miatt a 2000-es évek elején minden helyi lemezkiadó megszűnt egy kivételével, ami a nagy amerikai kiadókat is távozásra késztette. Az apró bolíviai legális zenepiac összeomlott, viszont a bolíviai zenei kultúra ettől függetlenül változatlanul él és virágzik. (Media Piracy in Emerging Economies, Chapter 7. Bolivia. 2011)
4.6.2. Filmek és sorozatok
A filmek és sorozatok előkelő helyet foglalnak el a legnépszerűbb illegális letöltések listáján, és a zeneiparhoz hasonlóan a kalózkodás elleni csatatér egyik fő színteréül szolgálnak. A Media Piracy kutatás bemutatta, hogy a highpriced DVD piac milyen erősen kiszolgáltatott a kalózkodásnak és a low-cost legális alternatíváknak (Netflix, Hulu, utcai automata DVD-kölcsönzők, az úgynevezett redboxok). A filmipar (és ezen belül kiemelten a sorozatok) tökéletes példája annak, amikor a régi apparátus nem tudja felvenni a ritmust a megteremtett fogyasztói igényekkel, és a globális média-kultúra és marketing-erőfeszítések túlszárnyalják a nemzetileg határolt, time-delayed disztribúciós csatornákat. A filmek *release-*stratégiája hagyományosan a következő: először a mozikban debütál az adott alkotás, ezt követi hónapok múltán a DVD-terjesztés, majd a pay-per-view szolgáltatások (mint a Hulu, Netflix), ezután a prémium kábelcsatornák, végül csak ezek után a free-to-air televízióadás. A kalózforgalom nagy része az Egyesült Államokon kívülről származik, ahova ennek a régimódi disztribúciós rendszernek köszönhetően a sikersorozatok gyakran hónapokkal, évekkel később érkeznek csak meg. A problémára elviekben megoldást adhatna a 2005-2006 óta terjedőben lévő új gyakorlat, a simultaneous release stratégiája: eszerint egy adott film egyszerre debütál a moziban, a DVD-piacon és a tévécsatornákon, csökkentve az eddigi többkörös, több kampányt igénylő marketingköltségeket. A metódus ellen viszont nemcsak a producerek tiltakoznak a mozik elsőbbsége miatti bevételkieséstől tartva, de sajnos a gyakorlat sem igazolja az akár globális alapú simultaneous release életképességét, mivel a filmeket-sorozatokat a fogyasztók széles tömegeihez eljuttató TV-társaságok egyelőre különösen lassan alkalmazkodnak a nagy stúdiók ilyen gyakorlataihoz. (Wikipedia, Simultaneous release) Ezért a fájlcserélő hálózatok még mindig vezető helyen tudnak megmaradni a filmfogyasztás piacán, és rugalmasságukban messze felülmúlják a hagyományos disztribúciós csatornákat. A rajongói közösségek például erősen hozzájárulnak a bollywood-i filmek ázsiai és afrikai kalózterjesztéséhez, a hivatalost messze felülmúló gyorsasággal készítve feliratokat ezekhez. Ez globálisan is igaz, például a Lost amerikai premiere után 4 órával már elérhető volt a portugál nyelvű felirat. Annak ellenére, hogy a camcording gyakorlata[^18] az egyik legvadabbul üldözött tevékenység, az illegális letöltések gyakran hatékonyabb reklámot képesek jelenteni bizonyos filmeknek, mint egyedül a marketingkampány. Ilyen volt a The Dark Knight esete is: ironikus módon amikor Patrick Leahy szenátor, a 2008-as filmbeli cameo-ja után előterjesztette a korábban már említett PROTECT IP Act-ját, a kalózkodást mint a filmipar összes értékének fenyegetőjét jelölte meg. A The Dark Knight a BitTorrent oldalakon hetekkel az első mozibemutató előtt megjelent, és 2008 legtöbbet letöltött filmjévé vált - ugyanakkor minden jegypénztári rekordot megdöntött és 1 milliárd dollár bevételt hozott világszerte.
4.6.3. Játékok, szórakoztató szoftver
A játékpiac az online tartalompiac egy olyan szeletét jelenti, amely némileg jobb helyzetben van, mint a film- vagy zeneipar, mivel jórészt olyan modellekkel dolgozik, amelyek immunisak a végfelhasználói kalózkodásra. Mivel a játékok gyakorlatilag korlátlan terepet jelentenek vonzóbbnál vonzóbb - és megvásárolható - virtuális javak “gyártására”, továbbá interaktív jellegükből kifolyólag erősen addiktívek, valamint óriási többletértéket jelent a multiplayer opció, ezért a játékipar élen jár a legváltozatosabb megoldásokkal, amelyekkel a release után is profitábilis maradhat egy később esetleg feltört játék. Ilyenek a megvásárolt játékok online validálása után kapott változatos bónuszok, vagy a multiplayer üzemmódért felszámolt havi subscribtion fee-k, vagy legegyszerűbb esetben a játékon belüli valódi dollárokért vásárolható virtuális eszközök. További különbség, hogy a film- és zeneipartól eltérően a játékiparban jóval erősebb kapcsolat tud kialakulni a felhasználó és a gyártó (fejlesztő, kiadó) között, ami hozzájárul olyan közösségek születéséhez, ahol a játék rajongói úgy érzik, közvetlenül tudják támogatni fejlesztőket. A játékfejlesztők ezután kényesen ápolják ezeket a kapcsolatokat a rajongóikkal, gyakran személyes kapcsolatot ápolva velük online fórumokon, ahol a hardcore rajongói bázis a fejlesztők támogatására buzdítja a fiatalabb, friss rajongókat. Ami a platformokat illeti, a PC piac még így is nagyobb kitettséget jelent a kalózkodásnak, mint a zárt technológiát jelentő konzol, ezért a fejlesztők is érezhetően errefelé mozdulnak.
4.6.4. Üzleti szoftver
Az üzleti alkalmazások alapvetően eltérő helyzettel bírnak az eddig említettektől: a hálózati hatás a platform jellegű szoftverek (Microsoft) esetében az eredetiségétől függetlenül megerősíti és bebetonozza a technológia piaci helyzetét, gyakorlatilag standardizálva azt. A szoftver elterjedése, mindegy hogy legális vagy másolt verzió alapján is, gazdag másodlagos piacokat tart fent, ami a felhasználót bezáró (lock-in) hatást hoz létre, növelve az áttérés költségét (switching-cost). A piacvezető cégeknél a kalózverziók csak ezt a belépési küszöböt erősítik, mivel nem a kalózverzió, hanem a valódi helyettesítő termék, az ingyenes open-source kompetitorok alternatívája jelenti az igazi veszélyt. Bill Gates már 1998-as beszédében kifejtette a Washingtoni Egyetem diákjainak: “And as long as they’re going to steal it, we want them to steal ours. They’ll get sort of addicted, and then we’ll somehow figure out how to collect sometime in the next decade”. A kalózverziók tehát bevédik a Microsoft piaci pozícióját, elvágva a Linux elől a lehetőséget. Ennek az olyan friss piacokon van igazán nagy jelentősége, mint amilyen Kína. A Media Piracy kutatás kiemeli, hogy hasonló logika alapján teremtik meg a kisebb cégek jelenlétüket a fejlődő piacokon, mint ahogy a LogMeIn CEO-ja, Michael Simon is megjegyezte, Bill Gates után szabadon: “If people are going to steal something, we sure as hell want them to steal our stuff”.
Ez egy sajátos jelenséghez vezet: a kiskereskedelmi csatornákon az árak magasak maradnak a helyi jövedelmekhez viszonyítva a legtöbb üzleti szoftver esetében. Ennek két fő oka van: először is, a kiskereskedelmi forgalomnak nincs szüksége árversenyre a kívánt piaci részesedés eléréséhez, mivel ezt a terjesztést a piracy megteszi helyette. Másrészt viszont a magas árak meghatározzák az elvárásokat a további árazásra vonatkozóan is, azaz hogy mennyibe kell hogy kerüljön egy jó szoftver. Ezért amikor egyes szoftverek alacsony árakkal próbálkoznak, általában nem járnak sikkerrel: a fogyasztó azt gondolja, hogy az alacsonyabb ár gyengébb minőséget takar. Ezért a kalózkodásnak piac-stabilizáló és versenycsökkentő hatása is van - az ingyenes, nyílt-forráskódú alternatívák azok, amelyek megbolygatják ezt a különös egyensúlyt. Márpedig a piacvezető szoftvercégek, különösen a Microsoft kiemelkedő teljesítményt nyújt abban, hogy a nagyrészt open-source versenytársak helyzetét aláássa, nehogy elérjék azt az elterjedtségi szintet, ami elég hálózati hatást jelenthetne, hogy megfontolandó legyen a döntés az új potenciális fogyasztók számára.
Az előzőeket a piaci növekedési adatok is alátámasztják: az üzleti szoftverek piacának 30%-os növekedési rátáit látva a kutatás során nem találtak arra bizonyítékot, hogy az iparágat valóban súlytaná a szoftverkalózkodás.
5. Free economy - free culture: érvek és ellenérvek
“Conventionally, it’s been suggested that there are only two real solutions to the piracy problem: either we accept the Free Economy, or we use the legal system to crack down on piracy (remember how that turned out?). Elmo’s alternative is educating consumers, in the hope that it will lead to reform.”
Connor Tomas O’Brien: Moving away from free culture
A Media Piracy Report elvonatkoztat a fájlcserélés morális oldalától, és az eddig talán legobjektívebb kutatás során arra a következtetésre jut, hogy a kalózkodás valójában tünet, amely a piac jelenlegi nagyfokú hatékonytalanságát jelzi. Hogy közelebb jussunk ebben az esetben a megoldáshoz, meg kell vizsgálnunk a tartalomipar értékláncának felépítését, disztribúciós szokásait, szereplőinek érdekeit. A valódi kihívás a piracy-vitában az, hogy egyelőre csekély a konszenzus, és minden kritikus más-más ponton látja a rendszer hiányosságát és a megoldást. Ez a harc azért olyan kényes, mert a legtöbb érvet meg lehet világítani egyik és másik oldaláról is, és a Media Piracy Report eredményén túlmenően nagyon nehéz elfogulatlanság nélkül ítélni a kérdésben. A statisztikai adatok mögött zenészek-színészek-írók karrierei, kiadók-stúdiók évtizedes munkái és egy teljes iparág rejlik, tehát a kalózkodás legalább annyira morális-mentalitásbeli probléma is, mint egy rövid egyenlettel összegezhető piaci jelenség.
1984-ben Marin County-ban, az első Hackers Conference-en Stuart Brand, a Whole Earth Catalog szerzője a következőket mondta Steve Wozniaknak, a későbbi Apple-társalapítónak:
“On the one hand information wants to be expensive, because it's so valuable. The right information in the right place just changes your life. On the other hand, information wants to be free, because the cost of getting it out is getting lower and lower all the time. So you have these two fighting against each other.”
Brand beszédének az “information wants to be free” félmondatát azután eredeti kontextusából kiragadva felkapta a technológiai világ és azóta számtalan helyen idézték hibásan, főleg a piracy vitában végső érvként. Pedig a kérdést csak a két rész együtt írja le igazán, ahogy azt Brand pár évvel később maga is rövidítette (Wikipedia, Information wants to be free):
“Information Wants To Be Free. Information also wants to be expensive. ...That tension will not go away.”
A fájlcserélés egyszerű és mindezidáig megtörhetetlen gyakorlata és a büntetőjogi perekre élesen reagáló aktivista retorika elhitette velünk, hogy az Internet szükségszerűen open és free platformként született és hosszútávon azzá is kell válnia. A kor egzisztenciális krízise a “to pay or not to pay?” kérdés megválaszolásán áll, ahogy Chris Ruen írja Freeloader című művében. A P2P fájlcserélő hálózatok anonimitása alakította ki ezt az egyedülálló viselkedésformát: ha adott a lehetőségem, hogy a kívánt tartalmat egy gyors keresés árán ingyen is letölthetem és senki sem lát, és nem vagyok felelősségre vonható, miért kellene fizetnem valamiért? Még akkor is, ha a letöltő tisztában van a tettének jogszerűtlenségével, ez általában nincs befolyással arra, hogy az ingyenes opciót válassza - végső soron úgyis mindenki ezt teszi. Elmo Keep ausztrál író hívja fel a figyelmet[^19] nagy vitát kiváltó, Combating the cost of free economy című cikkében az emberi döntések pszichológiájának egy alapvető momentumára: a tetteink racionalizálásának jelentőségére. Nincs erősebb motivációnk, mint az igazunk utólagos indoklása - főleg akkor, ha ez kétes megítélésű lehet. Ez sokszor olyan érvelésekhez vezet, amelyre a piracy-vita morális volta tökéletes példa. (Elmo Keep, Combating The Cost Of The Free Economy, 2013)
5.1. “A letöltés csak másolás, nem lopás” - az opportunista letöltő nézőpontja
A fájlcserélésről folytatott köznapi beszélgetés során a kérdezettek legtöbbjénél tapasztalható a következő minta: miután felteszik nekik a kérdést, hogy ha tudja hogy a letöltés a szerzői jog megsértését jelenti, mégis miért teszi, a válaszadók általában azonnal védekező álláspontot vesznek fel, és a legváltozatosabb érveket sorolják fel önmaguk igazolására. Talán a legelterjedtebb ilyen érv a “másolás mint lopás”, amelyet előszeretettel használnak a technológiában való jártasság alátámasztására, ugyanakkor a jogértelmezésben is régóta napirenden van, gondoljunk csak a PIPA-SOPA-ACTA tárgyalásaira. Eszerint a copyright idejét múlt, előző évszázadbeli gyakorlat, és nem alkalmazható digitális tartalmakra, mivel itt a copy, azaz a másolás nem jelent kárt az eredeti termékre, pusztán duplikálja azt. Azaz a másolás nem lopás, és nem is vonatkozhatnak rá azok a törvények, amelyeket eredetileg az infringement-re, azaz hamisításra találtak ki, mivel a másolat teljes mértékben megegyezik az eredetivel. Mégis, amikor elhangzik a szerzői jogok védőitől az, hogy a másolás / letöltés valójában lopás, jellemzően elszabadulnak az indulatok. Bevett, technológiában járatos érv, hogy az internetet az információk megosztására találták fel, márpedig a zene (ebook, film) csak információ, ami nulla költséggel másolható, aki ez ellen küzd, az olyan mintha fizikai törvényeket kérdőjelezne meg. Ahogy azt viszont Chris Ruen és Elmo Keep is kiemeli, a kulturális javak (könyvek, zenék, filmek) többek egyszerű biteknél, és a rájuk puszta “információként” történő hivatkozás volt az első lépés a devalválásukban. Az “információ” megnevezés ugyanis teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt, hogy az egyesek és nullák mögött emberi munka rejlik. Ez tovább vezet a következő érvhez, a bitek mögött rejlő művészi teljesítmény jutalmazásának kérdéséhez.
5.2. “Writers Should Write for the Love of Writing” - az alkotó nézőpontja
A másik leggyakrabban elhangzó racionalizálás az árra vonatkozik, és olyan érveket sorakoztat fel, mint: “egy letöltés úgysem károsítja a művészt”, “Robbie Williams-nek már úgyis mindegy, hiszen dúsgazdag”, “a letöltésem nem a zenész zsebéből veszi ki a pénzt, hanem a nagyoktól”, “egyébként is, egy művésznek az alkotás öröméért kell csinálnia amit csinál, és nem a pénzért”. A Media Piracy Report egyik fő jelentősége, hogy nyíltan kimondja, amit a piaci szereplők által szponzorált kutatásoknak szintén nem szokása említeni: az “amerikai zeneipar mint elnyomó hatalom” képzetét nagyban táplálták az ipari lobbiszövetségek (RIAA, MPAA) fájlcserélési pereinek túlkapásai, csakúgy, mint az általános árazási stratégia, miszerint a nagy kiadók-stúdiók-lemezcégek csak az elsődleges piacukra koncentrálnak és nem differenciálják az árat a fejlődő országokban.
Ikonikus és szomorú epizód a fenti érvek születésében a Metallica Napster-elleni 2000-es pere, az egyik első a fájlcserélő perek történetében, melynek során művész kezdeményezett pert P2P hálózat ellen. (Wikipedia, Metallica v. Napster Inc.) Lars Ulrich, a Metallica dobosa rájött, hogy a stúdiómunkán még túl sem esett, a Mission Impossible II filmzenéjeként készülő ‘I Disappear’ című szám hetekkel a hivatalos tervezett megjelenés előtt kikerült az internetre és már játszák a kereskedelmi rádiók. Ulrich vissza tudta vezetni a számot a Napster fájljára, ahol megtalálta a teljes Metallica életművet is, amelyet addig már százezrek töltöttek le ingyen. Ezután a dobos a bírósági épülete elé érkezve kiszállt a limuzinjából és egy nagy dobozban mutatta a fotósok hadának a letöltők neveit, akiket sikerült lenyomozniuk a Napsteren keresztül, majd benyújtotta a 10 millió dolláros követelést (100 000$ minden letöltött szám után). A jelenet óriási visszatetszést váltott ki a rajongók körében, és számtalan paródiát és cinikus utalást eredményezett. (Youtube.com, NapstallicA, 2009; Wikipedia, Christian Rock hard)
Míg a Metallica esete talán az egyik legkirívóbb és legnegatívabb példa, a fájlcserélés számtalan hasonló esetet eredményezett az évek során. A kérdés problematikája az, hogy a letöltők ezeket általában egy kalap alá veszik a fenti esettel. Egy dolgot felejtenek csak el: a kalózkodás nem a már befutott zenészeket és a nagy lemezcégeket bünteti leginkább, akik nagy médiavisszhang keretében milliós pereket indítanak a lobbiszervezetekkel maguk mögött, hanem a kis, független , még éppen csak indulóban lévő művészeket. Ezek az indie alkotók jellemzően már túl vannak a “hobbiból zenélés” fázisán, és hivatásszerűen próbálnak megélhetést csinálni a művészetükből. Ez egy menedzser, hivatásos marketinges csapat vagy lemezkiadó (record label) méregdrága szolgáltatásai nélkül annyit jelent, hogy a zenélésen kívül minden egyéb részfeladatot - stúdióbérlés, rögzítés és kiadás költségei, kész anyagok disztribúciója, marketingkommunikáció, koncertek, rendezvények, PR-megjelenések operatív szervezése, rajongói bázissal való kapcsolattartás - maguknak kell elvégezniük, ami rengeteg többletmunkát igényel. Chris Ruen említi a Future of the Left 2009-es esetét: a wales-i post-punk együttes a kis 4AD brit lemezkiadó segítségével hat hónapja dolgozott új albumuk, a Future Travels With Myself And Others megjelenésén. Az ilyenkor szokásos release stratégia szerint még nyolc hét lett volna a hivatalos kiadásig, amikor a teljes anyag valahogy kiszivárgott és zenei blogok elkezdték tömegével posztolni az ingyenes letöltési linkeket. Andy Falkous, a frontember az együttes MySpace oldalán tette közzé keserűen és részletesen a véleményét az eseményekkel kapcsolatban (Wikipedia, Travels with Myself and Another):
“I'm not angry (in fact I don't blame you, unless you leaked it, in which case I WILL KILL YOU), just a little worried that the record we made will get lost amongst the debris and leave us playing shows [...] - fifteen people and a world of disillusion.”
Az eset egy a millió közül, forgatókönyvre hasonló a Metallicáéhoz, de tökéletesen példázza azokat a különbségeket, mit jelent egy independent alkotó számára a kalózkodás. Egy kis, felkapaszkodó együttes nem teheti meg azt, amit a Metallica húsz év siker után: nincsenek eszközei hosszú pereskedésekhez, nincs külön sajtósa a botrány PR-jához, sem a kiadó mögötte, aki disztribúciós csatornáival ellensúlyozni tudná a kieső bevételt. Az ilyen és ehhez hasonló esetek így az indie előadókat sokkal súlyosabban érintik, mint a pereskedő Metallicát, Madonnát vagy Dr Dre-t. Ezért léteznek a lemezcégek, a könyvkiadók, vagy a televíziós hálózatok: ezeknek a nagy szervezeteknek megvan a pénzügyi háttere ahhoz, hogy a zenésznek, írónak, színésznek ne kelljen foglalkoznia a marketinggel, vagy hogy jogilag meg tudják védeni magukat. A leendő bevételért cserébe ezek a szervezetek megelőlegezik a bizalmat az érdemesnek tűnő alkotóknak, vagyis a kiadó licitál a művészre egy későbbi, jövőbeli profit reményében. Ha a letöltések miatt a profit a töredékére esik, a kiadók is csak a töredékét fogják befektetni az alkotókba - így erodálja az ingyengazdaság a tartalomipart. Amikor az egyszeri letöltő azt mondja önigazolásként, hogy a művésznek az alkotás öröméért kell csinálnia amit csinál, általában úgy gondol a zenészekre, írókra, színészekre, hogy puszta szórakozásból alkotnak, a művészetük pedig a kultúra közkincséé kell hogy váljon. Elmo Keep azzal érvel, hogy valójában a művésznek van joga megszabni az árat, és a fogyasztó döntése az, hogy vagy megveszi, vagy ha nem tetszik akkor nem. Az ember a való életben sem kezd el alkudozni, ha drágának talál egy szolgáltatást, és nem mondja azt sem végül, hogy mégsem fizet. Az árat azonban az esetek legnagyobb részében nem maga a művész határozza meg. Ezzel el is jutottunk a disztribúciós hálózatok hibáinak kérdéséhez.
5.3. “Megvenném a múltkori albumot de úgysem kapnak belőle egy fillért sem” - a disztribúciós terjesztők szemszöge
Mi történik, ha a Media Piracy Report-nak igaza van, és a kalózkodás vitája csak addig etikai kérdés, amíg fennáll, mint jobb lehetőség? Amennyiben a probléma valóban csupán egy rossz piaci működést takar, akkor a tartalomipar disztribúciós rendszere valahol léket kapott. A hibás láncszem így viszont nem a letöltés-gombot megnyomó végfelhasználó, hanem valahol a rendszer egy másik pontja. Erre a rendszerre pedig tradicionálisan jellemző sokszereplős felépítés[^20]. A hagyományos modell szerint a tartalom létrehozójától a fogyasztóig több lépcsőben jut el a tartalom: zenész - producer - lemezcég - terjesztési hálózat a zeneiparban, író - kiadó - nyomda - nagyker - kisker a könyvpiacon, színész - stúdió - mozi - CD/DVD kiadás - televíziós csatornák a filmgyártásban. Ezeket a struktúrákat az elmúlt félszáz év érlelte meg, és ami a fizikai termékeket illeti, több-kevesebb változással viszonylag stabilak maradtak - a digitális tartalmak ezt a finom egyensúlyt borították fel, amikor a lemezcégek, kiadók, stúdiók megpróbálták az eddigi struktúrába beleerőszakolni. Ezeknek a tartalmaknak a terjesztése viszont egy sor új eszközt és folyamatot igényelt: megfelelő terhelést bíró szerverek konfigurálását és fenntartását, online fizetési megoldások kiépítését, e-commerce oldalak user flow-jának megtervezését, és nem utolsó sorban olyan online megoldások kikísérletezését, amelyek megfelelnek a szélessávú hozzáféréssel rendelkező felhasználók követelményeinek. A klasszikus disztribúciós rendszer ilyen kihívásra nem volt felkészülve, így az eddigi láncba szükségszerűen új szem került a felhasználó és a tartalomgyártók közé. A fenti feladatokat olyan vállalatok tudták ellátni, amelyek vagy már eleve rendelkeztek a megfelelő infrastruktúrával - például a Google, az Apple, vagy az Amazon -, vagy külön erre a specifikus feladatra jöttek létre - ilyen a Spotify, a Rdio, Pandora, Vevo. Ez azért jelentős mozzanat, mert az új szereplők erőteljes hatással voltak az árképzésre, és ezáltal az egész tartalomipar helyzetére.
Vegyük példaként a Spotify esetét. A Spotify zenei streaming szolgáltatás, amely a nagy zenei kiadókkal szerződésben másolásvédelemmel ellátott legális hozzáférést ígér a regisztrálóknak, illetve pay-per-song / album alapon bizonyos kifizetést a művésznek. A 2008-as nyilvánosságra lépése óta exponenciálisan növekvő felhasználói bázissal rendelkezik (2013-ban már 24 millió aktív felhasználó), és mint a későbbiekben bemutatandó zeneipari riportjukból kiderül, elsődleges fókuszuk a növekedés. A Spotify freemium-modell alapján működik: fél évig elérhető ingyenes verzió reklámokkal, korlátlan hozzáférés reklámmentesen havi 4.99$-ért, vagy prémium előfizetés kiegészítve mobil és offline elérhetőséggel havi 9.99$-ért. A Spotify küldetéséül nem kevesebbet, mint a zeneipar kifehérítését tűzte ki céljául, az illegális letöltések legális alternatívájaként fellépve: “We want to cannibalize piracy”.
5.4. Kitérő: a Spotify vs. piracy kutatás
A kérdés megválaszolására, hogy a Spotify mennyire sikeres az illegális letöltések visszaszorításában 2013 júliusában publikálásra került egy iparági kutatás “Adventures in the Netherlands” címmel, amely részletes betekintést ad a holland (és viszonyításképpen az olasz) online piacra - és egyúttal a Media Piracy Report által részletezett iparági kutatások jellegzetesen ellentmondásos világába. A Will Page neve által fémjelzett riport szűkebb hatásköre szerint négy olyan popzenész eladási és letöltési statisztikáit veti össze, akik közül ketten a Spotify-on is elérhetővé tették allbumaikat streamelésre a kiadás után, és ketten, akik a hagyományos eladási csatornákat választották; a kutatás tágabb kontextusában azután ezt kiterjeszti 14 zenész vizsgálatára. Az összehasonlítás alapjául a zeneszámok adott időszakbeli torrent-letöltési, Spotify streaming és hagyományos sales adatai szolgálnak. Ezt a riport az alábbi diagrammal érzékelteti:
(Will Page, Adventures in the Netherlands, 2013)
A Spotify kutatás mögé bújtatott koncepciója végigvonul a teljes anyagon: a streaming-et a torrentezés “Superior legal alternative”-jaként értelmezik, a streaming és sales viszonyánál pedig feltűntetik a “Technology/Cannibalisation” kulcsszót, de a lényeg mégis a “Discovering/buy to own” - a Spotify ezáltal szerényen csak music discovery szolgáltatásként pozicionálja magát.
A fenti diagram statisztikai arányként szerepelt a négy zenész adatai alapján: a sales / piracy számokat hasonlították össze, eredményül egy arányszámot kapva, amely megmutatta, hány illegális letöltés jutott egy eladásra. A kutatás az arányokat ezután külön-külön zenészenként vizsgálva összehasonlítja a streaming-adatokkal, és a vizsgált 14 zenész 12 hónapos megfigyelése alapján (16 album, 19 single) egyértelmű korrelációt vél felfedezni. A riport a két legjobb (One Direction és Robbie Williams) és a két legrosszabb (Rihanna és Taylor Swift) eladási (sales) / letöltési (BitTorrent) aránnyal végzett zenészt mutatja be. Azok a művészek, amelyek albumaik hivatalos kiadásával (release) egy időben a Spotify számára is elérhetővé tették az új anyagot, jóval magasabb streaming és sales, viszont alacsonyabb piracy statisztikákat generáltak, mint azok, akik release-stratégia miatt valameddig (például Rihanna 2-5 hétig) visszatartották az albumaik streaming-elérését is a Spotify-on:
(Will Page, Adventures in the Netherlands. 2013)
Az analízis a kutatás szerint szignifikáns eredménnyel zárult a négy, egyébként direkt hasonlósági alapon kiválasztott (zenei műfaj, rajongói tábor, piaci szegmens) előadó szempontjából: One Direction és Robbie Williams 4 eladott példánya jutott egy torrent-letöltésre, míg az azonnali Spotify-jelenlétet halogató Rihanna és Taylor Swift csak 1 eladást hozott illegális letöltésenként. A szélesebb körű, 14 együttest vizsgáló rész hasonló eredményt mutat: “The most popular album on Spotify had the highest (best) sales to piracy ratio.” (38. bekezdés) Ezen felül kijelentik, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy a Spotify-tól a zenéjüket visszatartók jobb hagyományos sales eredményt kaptak volna, ahogy arra sem, hogy a visszatartás feladása után, a Spotify-hoz való csatlakozással ez az eredmény esett volna. Viszont arra rámutatnak, hogy míg a sales és letöltési mutató a release utáni (és a letöltéseken kívül a fesztiválok után kiugró) csúccsal hamar ellaposodik, addig a streaming mindvégig stabilan egyenletes marad.
A kutatás, annak ellenére hogy szemléletesen összeszedett, erősen vitatott fogadtatásra talált és sok helyen visszatetszést váltott ki. (Digital Music News, Spotify Research, 2013) Ennek a legfőbb oka, mint ahogy azt a Media Piracy Report is bemutatta, hogy számtalan más iparági kutatáshoz hasonlóan érződik belőle az elfogulatlanság hiánya. Kritikusai szerint a teljes kutatás voltaképp tudományosan megalapozott és szépen tálalt alátámasztása annak, hogy a Spotify a zeneipar forradalmi megmentőjeként lép fel a kalózkodás ellen, és ezzel együtt ugyanakkor nem sérti a hagyományos értékesítési csatornákat sem - ami természetesen nem igaz. Az Spotify-kutatás tökéletesen példázza azt is, amire a Media Piracy Report szintén rámutat: a kapott végeredmény teljes egészében a kezdeti feltételezésektől függ, amiket egy-egy industry research vagy publikál a kutatással együtt, vagy nem. Az Adventures in the Netherlands viszonylag transzparenssé tette a premisszáit, ettől függetlenül ez nem validálja a kérdésességüket. A kiindulópont számtalan bizonytalan változót tartalmaz: a torrent-letöltések mérését a MusicMetric analitikai cég végezte, IP-alapon[^21] (egy IP-címhez több családtag is tartozhat), más letöltési formák kizárásával (feltört Youtube videók, VPN-ek), egyedi fájlok letöltése alapján (a zenei tartalom meghatározásával, így pl. egy DVD-rip esetén a Track-03.mp3 máris kiesik), a célterületre vonatkozó előzetes statisztikák nélkül (a MusicMetric fiatal vállalkozás, korábban nem volt Hollandiára vonatkozó adatuk). Ezeknek a pro-kontráit a kutatás is részletezi, ahogy arra is kitér, hogy a streaming-sales-piracy hármasának vizsgálatakor nehéz elkerülni az olyan klasszikus statisztikai tévedéseket, mint a kölcsönös dependenciák kezelése:
“We have to be very careful when trying to identify dependencies: if A tends to be high when B is low, it could be because i) A being high caused B to be low, ii) B being low caused A to be high, or iii) simply a spurious correlation. In our study, ‘high’ and ‘low’ are relative to the overall popularity of a track or album so we use the sales volume to establish that benchmark.”
A legtöbb vitát mégsem a módszertani felületességek okozták, sokkal inkább a leplezetlen állásfoglalás. A riport nem rejtegeti a Spotify a kezdetektől erőteljesen kommunikált véleményét, sem a megoldásra vonatkozó javaslatát a piracy-kérdésben. Rögtön az összefoglaló során az elején kijelenti:
We conclude by reminding ourselves that piracy is a business with real revenues and costs to cover. If Spotify is winning now, piracy will evolve to fight for market share. [...] This offers us a timely reminder that it has and always will take a combination of superior legal offerings alongside effective public policy to improve the climate for copyright online.
A kutatás második felében a hollanddal párban összehasonlításra kerül az olasz zenei piac is, feltárva az olasz kalózkodás “mainstream” voltát. Itt száz IP címre 77 illegális letöltés jutott, míg Hollandiában csak 27. Ugyanakkor a letöltések számának eloszlása is a power user-ek magasabb számát támasztja alá:
(Will Page, Adventures in the Netherlands. 2013)
A kutatás egy táblázatban feltünteti a holland és olasz GDP közti különbséget, illetve számszerűen is kitér az egy főre vetített digitális zenei költésre: ez Svédországban (ahonnan a Spotify indult 2006-ban) 11$, Hollandiában 3.50$, míg Olaszországban csak 1$ éves szinten 2012-ben. (2001-ben ez még 30$, 23$ és 9$ volt!) Viszont e költések különbségeinek mélyebb okaira, vagy az országok közti gazdasági különbségekre nem tér ki.
“We’ve taken millions of people used to stealing music and gotten them to pay more than their fair share [...] What we want to do is cannibalize piracy in a big way.” - mondta Ken Parks, a Spotify chief content officer-e. (The Verge, Spotify on the future of streaming music: 'We want to cannibalize piracy'. 2012) Egy torrentoldalról letöltött zeneszámhoz képest a streamingért fizetett pár cent nyilvánvaló különbség, de hogy ez valójában mekkora a zeneipar eddigi bevételeihez képest, azt a kutatás természetesen nem részletezi. A kérdés valójában jóval összetettebb ennél az egyszerűen és hangzatosan megfogalmazott PR üzenetnél. A Spotify a BitTorrent legális alternatívájaként próbál fellépni, de nem elhanyagolható a hagyományos zeneiparra vonatkozó helyettesítési hatása sem, még ha a kutatást bizonyítékként is támasztja alá ennek a valótlanságát. Ha egy felhasználó a havidíjjal éves szinten 70$-t költ a korlátlan eléréshez, jóval kisebb valószínűséggel fogja ezeket az albumokat fizikailag is beszerezni. A korai nagy remények, melynek során a nyilvánosság a zeneipar megmentőjét látta a Spotify-ban hamar szertefoszlottak, amikor az első évek után világossá vált, hogy a streaming szolgáltatás árazása mit is jelent a klasszikus zeneipar számára. A valóságban a Spotify igenis kannibalizálja a hagyományos eladásokat, viszont flat rate jellegű havidíja jóval kevesebb profitot ígér, mint a zenekiadók album szerinti árai azelőtt. Elmo Keep számszerűen is rámutat erre: ha a fenti 70$-ral számolunk egy regisztrálóra évente (12 x 4.99$ Unlimited subscribtion), akkor 228 571 428 előfizetőre van szükség, hogy a lemezkiadók éves eladását helyettesíteni tudja - és ez is akkor lenne igaz, ha a profitjának 100%-át továbbadná, ami nyilvánvalóan lehetetlen. (Elmo Keep: The Case Against Free) A Spotify még mindig veszteséggel működik, pedig már 500 millió dollár royalty-t fizetett meg a lemezkiadóknak. A fő problémát viszont a lemezkiadók royalty-ján felül az alkotóknak, zenészeknek visszafizetett részesedés jelenti. Ez a Spotify által pay-per-play szerint meghatározott, nem publikus algoritmus alapján számolódik, amely a Spotify és a lemezkiadók, majd a lemezkiadó és az egyes zenészek közötti egyedi megegyezés függvénye. Ilyen értelemben a Spotify black box, mivel ezek a szerződések nem nyilvánosak, és ami bizonyos, hogy rengeteg zenész egyáltalán nem elégedett a kapott százalékkal. Olyan nevek vonták vissza kezdetben új albumaik Spotify-on keresztüli eladását, mint Adele, a Coldplay, a Black Keys, a Radiohead, Tom Waits vagy a Metallica. (Hypebot.com, Coldplay, Tom Waits Say NO To Spotify, All Streaming, 2011; Mashable, Why Coldplay and Adele Aren't Bringing New Albums to Spotify, 2011) A Black Keys dobosa, Patrick Carney úgy nyilatkozott, a Spotify annyira nem kezeli fair módon a zenészeket, hogy a streaming-szolgáltatások egyszerűen nem képviselnek vállalható alternatívát valakinek, aki a zenéjéből akar megélni.[^22] (Rollingstone.com, Black Keys: Why We Won't Stream 'El Camino', 2011) A Metallica számára, miután tíz év után a Spotify CEO Daniel Ek élő adásban békítette ki Lars Ulrich dobost Sean Parkerrel, a Napter társalapítójával és vette rá a Spotify-hoz való csatlakozásra 2012. december 6-án, a lemezeladási statisztikák kifejezetten rossz mutatókat hoztak. (CNet News, Metallica joins Spotify, buries the hatchet with Sean Parker, 2012) Míg a nagyobb nevek megfelelő alkupozícióban vannak, hogy a kiadójuk által jobb egyezségeket kössenek a Spotify-hoz hasonló streaming-szolgáltatásokkal, addig a kisebb indie művészek számára a csatlakozás sokszor fájdalmas és megalázó kényszer bevétel szempontjából, azon túl, hogy nagy lehetőség a felfedezésre. Zoe Keating nagy vitákat kiváltó “How Much Does A Band Earn From Each Music Platform?” kutatásából kiderül, hogy a brick-and-mortar eladások nélkül, pusztán streaming alapon mennyire is számíthat egy zenész a Spotify-tól: egy szám lejátszásáért 0.003 eurót, a teljes album végighallgatásáért 0.29 eurót, ezerszeri lejátszásakor (naponta egyszer, három éven keresztül) összesen 29.47 eurót; ha egy albumot CD-n veszi, ez 10 euró, amiből megközelítőleg 4.34 euró marad végül a zenész zsebében. (Hypebot.com, Zoe Keating On Spotify, Fairness To Indie Artists & Music's Niche Economy, 2011; How Much Does A Band Earn From Each Music Platform? 2011 ) Hasonló adat: Christina Aguilera ‘Beautiful’ című slágerének írója, Linda Perry a Pandorától a dal 12.7 millió lejátszásából összesen 349.16$-t kapott a Pandorától. (The Verge, Radiohead, Nine Inch Nails, and other digital pioneers sour on 'pay what you want' music, 2013) A British Theatre Mike Vennart-ja egy interjúban úgy fogalmazott:
*“I’d sooner people stole my work than stream it from them. They pay the artists virtually nothing. Literally pennies per month.” (*Screamingsilence.org, And now to the British Theatre, 2012)
A nagy lemezkiadók ezzel ellentétben elsöprő többséggel támogatják a Spotify-t és a streaming szolgáltatásokat - ez érthető kompromisszum az elmúlt hosszú évtized piracy-perei után. Kérdés, hogy a lemezkiadókon kívül a művészek is képesek-e elfogadni, hogy egyszerűen sokkal kevesebb profit van a zeneiparban, mint amennyit feltételeztek éveken keresztül, valamint hogy a Spotify-hoz hasonló szolgáltatások szélesebb körű közönséget jelentenek amellett, hogy jóval kevesebbet jutattnak vissza. Kérdés, hogy el kell-e fogadniuk ezt a megoldást, mint a jövő új egérútját az illegális fájlcserélés alternatívájaként. A közvélemény egyelőre erősen megosztott, és nem kizárólag a kisebb és nagyobb zenészek lázadnak a fair kompenzálás ellen. Elmo Keep szerint nem csak a Spotify és a streaming szolgáltatások, de főleg ezek óriás megfelelői, a Google és az Amazon felesleges szereplők, akik parazitaként szívják a zeneipar vérét, mivel az értéklánc legvégére beékelődve nem tesznek semmit hozzá a tartalom előállításához, mint a lemezkiadók, hanem pusztán a tartalom hosztolásáért sarcolják meg a kiadókat, és rajtuk keresztül főleg a művészeket. (Elmo Keep: The Case Against Free 2)
5.5. “Letöltöm, mert így a legkönnyebb” - a tartalomfogyasztás user experience-e a felhasználó szemszögéből
Úgy tűnhet, a piracy-vita kérdésében kevés résztvevő marad elfogulatlan és pártatlan. A valóság azonban az, hogy felnőtt egy olyan generáció, amely számára a fájlcserélés soha nem volt morális kérdés, pusztán piaci alternatíva, vagy még inkább a napi médiafogyasztási rutin része. A Media Piracy Report alapján láthatjuk, hogy a “to pay or not to pay” kulcskérdése a legtöbb esetben egyszerűen fel sem merül a letöltőkben, még ha direkt megkérdezésre tisztában vannak is vele, mit tesznek. Az egész folyamat szocializáció kérdése: ha egy-két gyors keresés árán a tartalom pár kattintással már fogyasztható is, az egyszeri letöltő nem fog jóval bonyolultabb legális alternatívákkal foglalkozni. A fizetős tartalmakhoz való hozzáférés user experience szempontjából sokszor túlzottan is frutsztráló: hosszadalmas regisztrációt igényel fizetős oldalakon, bankkártyaszám vagy személyes információk megadását (amit azután a szolgáltató marketing-hírlevelek küldésére fog felhasználni), vagy például DRM-ek kezeléséhez teljes platformok telepítését, ami azután mindent megtesz, hogy minél nehezebben tegye elérhetővé a fizető számára a terméket. A könnyebb utat nagyon egyszerű megtanulni és megszokni, főleg ha a tartalom hozzáférése összetett, sokszereplős disztribúciós utakra épít.
A Media Piracy Report rámutat a felhasználói szokások eltolódására is: míg a ‘90-es évekig a gyűjtögető típusú (collector) médiafogyasztás volt a jellemző, addig a tárolókapacitás és szélessáv növekedésével a fogyasztásnak főleg volumenében tapasztalható eltolódás. A fizikai adathordozók korára jellemző gyűjtögető módszer a zenei anyag gondos megválogatását és alaposabb ismeretét jelentette azelőtt. Ez a 2000-es évekre, az mp3 formátum és a nagy kapacitású tároló- és lejátszóeszközök elterjedésével egyre inkább tömeges fogyasztáshoz vezetett. A mai kor felhasználói sokkal több médiatartalmat használnak napi szinten is, és nem egyszerűen többet, hanem más módon is. A médiafájlok (zene, sorozatok, filmek) fizikai birtoklásától a hangsúly lassan eltolódik a nyilvántartás, elérhetőség és a megoszthatóság felé. A cloud- és streaming szolgáltatások ezeket az igényeket hivatottak lefedni: jelenleg sokkal fontosabb, hogy egy zeneszám például egy felhasználó több eszközén (mobil, tablet, pc) is bármikor elérhető legyen, úgy, hogy ne neki kelljen minden eszközön külön-külön tárolni, viszont ehhez bármikor hozzáférhessen, és az élményt meg is tudja osztani social media csatornákon. Ugyanez érvényes az ebook-ra is: a Kindle-hez vásárolt könyvek account-hoz, és nem eszközhöz kötődnek, az Amazon felhőjében lehet tárolni bizonyos korlátokig, és onnan letölteni használatra. Ez a zárt, platform-alapú elérés lehet az egyik kulcs a jövőben a jogi tisztaság betartásához: az iTunes, Spotify, Amazon, Hulu és társai az online fogyasztás segítségével, de a fájlok fizikai birtoklása nélkül adnak lehetőséget a használatra, walled garden-ekként funkcionálva. Az aktuális probléma az árazási stratégiákon kívül az, hogy éppen a licenszdíjak és royalty-k miatt a médiafogyasztás még mindig erősen korlátozott ezeken a szolgáltatásokon keresztül az amerikain kívüli, fejlődő piacok számára. A Spotify például Magyarországon jelenleg még nem elérhető, ahogy a Hulu vagy a Netflix sem - természetesen bizonyos trükkök segítségével ez is megoldható[^23], ám ez túlmutat a legális megoldásokon. Az elérés hiánya eredményezi a fájlok fizikai forgalmazásán alapuló kalózkodást, mivel a fogyasztás igényében a fejlődő piacok sem térnek el a fejlett nyugatiaktól, a felhasználók ugyanúgy szeretnének napi szinten sorozatokat nézni és zenéket hallgatni. A patthelyzetre reagált Kevin Spacey 2013 augusztusban az Edinburgh Television Festival-on azóta híressé vált beszédében: ha a rajongók ilyen szintű odaadást tanúsítanak és ilyen igényük van a tartalmakra, akkor a tartalomszolgáltatóknak (TV channels) egyszerűen oda kellene adniuk nekik. (The Telegraph Youtube channel, Kevin Spacey urges TV channels to give control to viewers, 2013)
6. Lehetséges megoldások, új üzleti modellek
“Someone can write some code in a single afternoon that will bring an entire industry to its knees within the following decade.”
Elmo Keep: Combating the cost of the free economy
A kalózkodás jelensége, túl a jogvédő szervezetek és az online aktivista csoportok harcain, a fájlcserélési pereken és a jó két évtizedes morális társadalmi vitán elsősorban közgazdaságtani probléma: egy rosszul működő disztribúciós gépezet hiányosságaira adott fogyasztói válasz. Ebben az értelemben vizsgálva viszont megoldást nem fog tudni hozni sem a jogérvényesítés hatáskörének szélesítése, sem az aktivizmus terjedése, ahogy nem várhatjuk az etikai alapú vita lezárulását sem egy mindenkit meggyőző érvtől sem, csak és kizárólag piaci alapon. Szükséghelyzetek viszont kísérletezésre adnak okot, és elképzelhető, hogy a megoldást jelentő új üzleti modellek már jelen is vannak a tartalomiparban, pusztán a fogyasztók még nem ismerték fel a jelentőségüket. Nézzük végig a a potenciális megoldások sorát, attól függően, hogy a tartalom előállításában, promóciójában és disztribúciójában hol lehet a hibás láncszem.
6.1. Promóció-disztribúció (Do It Yourself / Pay what you want)
A tartalom gyártói szempontjából minden más szereplő a fizető fogyasztón kívül felesleges láncszem: a legkézenfekvőbb fogás így a piracy problémáján a do-it-yourself megoldása lehet, mint a “self-management”, a web 2.0 hype-jának az egyik kulcsgondolata. A new media megteremtette azt a közeget, ahol egy zenész vagy író közvetlenül tud szólni a rajongói táborához. Ez könnyen látótávolságba hozza azt az illúziót, hogy semmi szükség a hagyományos médiaipari szereplőkre és a jól bejáratott disztribúciós csatornákra, csak egy PayPal account-ra és egy webshop-ra. A belépési küszöb ilyen alacsonyra engedése óriási ígéret, de az elmúlt egy évtized inkább azt bizonyította, hogy a kevésbé ismert, induló művészeknek sokkal inkább hátrányára vált ez.
Cory Doctorow személye érdekes példája az új média nyújtotta lehetőségekkel való kísérletezés bizonytalan alternatívájának. Doctorow, science-fiction író és a Boing Boing magazin társszerkesztője, online aktivista, a szerzői jogvédelem új formáinak evangelistája és a do-it-yourself self-publishing úttörője 2009-ben széles körben promotált kísérletbe kezdett, hogy bizonyítsa, az ingyen letölthető ebookok segítik a hagyományos papírkönyvek eladásait. Párba állítva korábbi, 2007-es Overclocked című antológiájával a kísérlet bizonyítása képpen, új könyveit ezután Creative Commons licensz alatt ingyen letölthetővé tette weboldaláról, kiadói segítség nélkül. Ezen felül számos forrmában támogatta meg az elképzelést: ingyenes hangoskönyvekkel, print-on-demand könyvekkel többféle borítóval, prémium keményfedeles kiadással, 10 000 dollárral szponzorált megbízói történet írásával, az ingyenes ebookokba tett hirdetésekkel és egyéb felajánlásokkal. (Publisher Weekly, Doctorow's Project: With a Little Help, 2009) A projekt számtalan kritikát kapott a felületesen megfogalmazott alapfeltevés, a valid metrikák hiánya és az egész kísérlet céljának tisztázatlansága miatt, valamint hogy semmilyen valós adat nem támasztja alá a sikerességet a legyőzhetetlenül optimista író saját bevallásán túl. Mégis, Cory Doctorow ismertsége, még ha sokakban nemtetszést is vált ki a self-promotion hirdetőjeként, jól példázza, hogy a do-it-yourself sikerességéhez nem elég egyszerűen a mű megformázása és feltöltése valamilyen e-commerce oldalra, hanem a munka nagy része a rajongókkal való összekapcsolódással kezdődik. (Michaela Stackpole, Deconstructing Cory Doctorow’s “Experiment”, 2009; John B. Dutton, Cory Doctorow’s self-publishing insights, 2013)
Az independent zene-, filmgyártás, könyvkiadás nem új keletű dolog, a producerek és menedzserek parazitának titulálása egyenesen egyidős az iparággal. Indie-nek nevezik tradicionálisan a zeneiparban az összes olyan előadót, aki nem a négy nagy lemezkiadó szárnyai alá tartozik. Mégis, az esélyt a valódi függetlenségre az internet hozta el. “I like the people at our record company, but the time is at hand when you have to ask why anyone needs one. And, yes, it probably would give us some perverse pleasure to say 'Fuck you' to this decaying business model.” - nyilatkozta Thom Yorke a Time-nak, mielőtt a Radiohead-del nekifogtak az In Rainbows című albumuk önálló kiadásának. (Time, Radiohead Says: Pay What You Want, 2007) Mint ez már azóta közismert, az albumot pay what you want alapon tették letölthetővé 2007. októberében, ezt és a díszdobozos sorozatot az együttes önmaga adta ki, ezzel párhuzamosan a hagyományos CD-kiadást pedig a lemezkiadójára bízta. Az In Rainbows óriási sikereket ért el, azonnal első helyen nyitva az amerikai és brit billboard-on, és egy év alatt 3 millió eladott fizikai és digitális példányszámmal büszkélkedhetett, rangos díjakat bezsebelve. A későbbi felmérés szerint az emberek harmada töltötte le ingyen az albumot, és átlagosan 4£-t fizettek érte. (Adam Sherwin, How much is Radiohead's online album worth? 2007) Thom Yorke évekkel később, 2013 februárjában mégis úgy fogalmazott, hogy 2007-es kísérletükkel valószínűleg több kárt okoztak a zeneiparnak, mint hasznot, mivel előkészítették a terepet az Amazonnak, Spotify-nak és társainak, akaratlanul is előfutárává válva egy olyan világnak, amilyenné a zenekiadás 2013-ra vált. (The Guardian, Thom Yorke: 'If I can't enjoy this now, when do I start?' 2013)
A DIY marketinggel és disztribúcióval való kísérletezés másik nagy éllovasa Trent Reznor, a Nine Inch Nails frontembere. 2008-ban a Ghosts I-IV. című albumukat Creative Commons licensz alatt, self-release alapon, lemezkiadói háttér nélkül adták ki, többlépcsős freemium modellben: 0$ az első 9 számért DRM-mentesen, 5$ az összes 36-ért kiegészítve 40 oldalnyi artworkkel, 10$ a két CD-ért kiegészítő füzettel, illetve 70$ és 300$-os limitált deluxe kiadásokért. Az ingyenes alapcsomagot Reznorék feltöltötték BitTorrent oldalakra is. (Tinymixtapes, Nine Inch Nails Self-Release LP Under Creative Commons License, 2008; TorrentFreak*, Nine Inch Nails Uploads New Album on Torrent Sites, 2008*) A release-t semmilyen marketingkampány vagy bejelentés nem előzte meg, ennek ellenére a NIN oldala napokig alig volt elérhető az óriási forgalomnak köszönhetően, amíg meg nem támogatták további szerverekkel. Az album egy hét alatt 750 ezer példányban kelt el, 1.6 millió dolláros hasznot hozva, a 300$-os “Ultra Deluxe Limited Edition”-t pedig 30 óra alatt kapkodták el. (Wikipedia. Ghost I-IV. - Reception) Egy hónappal később hasonlóan a Ghosts-hoz kiadásra került az új, The Slip című album is, hasonló fogadtatással. 2012-ben viszont Trent Reznor bejelentette, hogy az új album elkészítéséhez (Hesitation Marks) a Nine Inch Nails visszatér a Columbia Records-hoz. “It was...to have a team of people that are better at that [marketing and distribution] than I am worldwide...that felt like it was worth slicing the pie up monetarily.” - nyilatkozta Reznor egy interjúban, kifejtve, nagyon élvezte a DIY kiadás előnyeit, de inkább száz százalékban a zenére koncentrálna, és a marketinget a hozzáértőkre bízná. (Hypebot, Trent Reznor & David Byrne On DIY vs Major Labels, 2012)
Ezek után felmerül a kérdés: miért nincs több Cory Doctorow, Thom Yorke vagy Trent Reznor, miért nem szakítanak a tartalom előállítói tömegesen a kiadókkal - lemezcégekkel - producerekkel? A válasz egyszerű: a fenti esetek sokkal inkább kirívó példák az elképzelésre, mint valódi működőképes modellek. Amit viszont nem szabad a hasonló - és ahogy láthattuk, legtöbbször csak rövid és átmeneti - sikertörténetek alapján figyelmen kívül hagynunk, hogy ezek a zenészek-művészek a nagy lemezkiadók szárnyai alatt lettek azokká, akik később az önállóság mellett döntöttek. A Nine Inch Nails könnyen léphet meg egy self-release kiadást, miután korai éveikben az Universal Music Records már gondoskodott róla. Egy éppen induló kis együttesnek aligha vannak ilyen lehetőségei, bármilyen fair áron is adja új albumát.
6.2. Platformok, zárt walled garden-ek (Back to producers / Global audience)
A kalózkodás elterjedtsége és a direct-to-audience modell meglepő ad-hoc sikeressége azt jelzi, hogy a hagyományos, differenciálatlan, high-margin, tömegtermeléses, kiadói központú zeneipar válságban van, és nem képes már ugyanazt a fogyasztói többletet megadni a vásárlók számára, amely fenntartható profitot jelentene. A platform jellegű disztribúciós szolgáltatások, mint az iTunes, Spotify, Amazon viszont pont ebbe a résbe helyezkednek, lehetőséget adva olyan, egyre kifinomultabb igények lefedésére, amelyek mind több fogyasztói szegmens számára reális ár-érték aránnyal bírhatnak. Ahogy láttuk, ez súlyos kompromisszumokkal jár a klasszikus zeneipar (filmipar, könyvkiadás) produkciós szereplői számára: a lemezcégek szerepe visszaszorul, a felszeletelni való bevételi tortából kevesebb jut vissza a zenészekhez és kiadókhoz is, a streaming-ből visszajuttatott royalty-k messze elmaradnak a korábban számítottakhoz és az alkotó filléreket keres egy-egy lejátszással - ugyanakkor mindez a fogyasztónak kedvez. Márpedig ha a fogyasztónak ezek az új, walled garden típusú platformok képesek elég vonzó ajánlatokat nyújtani ahhoz, hogy megfelelő lock-in hatás alakuljon ki, és ezért a többletért, bármilyen keveset is, de hajlandóak fizetni, akkor ez lehet az egyik kulcs a piracy elleni küzdelemben. Az új felállás kritikusai hasonlóan érvelnek, mint Elmo Keep, amikor a zeneipari bevételek erodálásában a nagy tech platformokat jelölik meg első számú felelősként, és “Back to the producers” felkiáltással retrogresszív lépéseket próbálnának eszközölni. (Elmo Keep: The Cost Of The Free Economy) Zárt platformok létrehozására voltak kísérletek korábban is: Chris Anderson Web Is Dead-je által is példaként hivatkozott AOL, CompuServe és Prodigy esetei után jó egy évtizedig tartotta magát a free economy pozitivizmusára alapozott nézet, hogy a fogyasztókat lehetetlen rávenni az online tartalmakért való fizetésre, és a jövő kizárólag az open webé. Általános szkepticizmus fogadta a New York Times 2011-ben bevezetett paywall-ját, de a kételyek gyorsan oszlottak, amikor negyed év alatt átlépték az egy éven belül elérni tervezett 300 ezer fizető feliratkozót. A Facebook példája valószínűleg nem szorul részletezésre, pedig Mark Zuckerberg birodalma is ugyanilyen walled garden, csak a regisztráltak számára hozzáférhető, belső tartalmait a keresőrobotok nem indexelhetik. A walled garden jellegű platformokat a web2.0 hype-ja óta szokás támadni zártsága miatt: Chris Anderson Web Is Dead-je épp ezért okozott olyan nagy felhördülést a szakma nagyjaitól is. Ugyanakkor a “nyílt web” ideája bármennyire és szép gondolat, üzletileg működőképes modellt építeni szabadon megosztható tartalmakra nem egyszerű, ahogy ezt az utóbbi két évtized tökéletesen példázza is. A Hulu, Netflix, Amazon, iTunes, Spotify tendenciái azt mutatják, a jövő a zárt, fizetős, de online elérhető disztribúciós hálózatoké. A piracy-probléma megoldásának gátja viszont az árstratégia mellett a globális hozzáférés kérdése ezeknél az óriásplatformoknál. A video-on-demand és streaming-szolgáltatások nemzetközi terjeszkedésének a legnagyobb gátja pedig már nem is az infrastruktúra kérdése (ez megfelelő Content Delivery Network segítségével már áthidalható), sokkal inkább hogy a zene- és filmipar értékláncának minden egyes helyi szereplőjével, content provider-ével, lemezkiadókkal, filmstúdiókkal, lokális szerzői jogi képviselőjével külön kell megegyezni, licensz-szerződéseket kötni. Márpedig ezek a szereplők, érthetően, nem fogják olcsón engedni a belépést a piacra, mivel a VOD és streaming-szolgáltatások egy az egyben helyettesítői a lehetnének a helyi disztribúciónak.
6.3. Az ár kérdése (Pay less / Pay more)
A Media Piracy riport egyértelművé tette: a piracy probléma kulcstényezője az ár. A fejlődő országokban, ahol a technológia lehetségessé teszi, a médiatartalmak vásárlói jóval kisebb jövedelemmel, de ugyanolyan fogyasztói igényekkel rendelkeznek. Ugyanakkor a disztribútorok - nagy filmstúdiók, zenekiadók - az árazási stratégiájukban nem differenciálnak: a filmek, sorozatok és zenék, ha egyáltalán hozzáférhetőek legálisan, nem lesznek olcsóbban kaphatók Indiában, Mexikóban, Kelet-Európában a helyi jövedelmekhez viszonyítva. A disztribúció szereplői általános eljárás szerint minden országban külön egyeznek meg az árakról és royalty-król a jogi képviselőkkel és content providerekkel. Egy fair árazás nagyobb árkülönbségei az alacsony jövedelmű régiókban azonnali visszaélésekhez vezetnének az elsődleges piacokon.
A gyakorlatban az árak nem is lehetnének sokkal alacsonyabbak, sőt, számos érv szól amellett, hogy lezárulhat egy olyan korszak, amelyben hozzászoktunk a digitális termékek kifejezetten alacsony árához. A Price Intelligently[^24] kutatásában a Spotify üzleti modelljét vizsgálta árazási stratégiájára fókuszálva, mivel a jelenlegi minden 1$ bevételből 70 centes lemezkiadói royalty hosszútávon nem tűnik fenntarthatónak. A kutatás során piaci árérzékenységet mértek, és arra az eredményre jutottak, hogy a havi 9$ reális cél, viszont tovább szegmentálva lennének olyan felhasználók, akik jóval többet is (20-70$) hajlandóak lennének fizetni prémium szolgáltatásokért.
(Price Intelligently, Spotify's Final Song: Why Spotify is Doomed, 2013)
A probléma az, hogy a digitális termékeket a fogyasztók még mindig hajlamosak alsóbbrendű, másodlagos árucikkekként kezelni, amelyek nem érnek annyit, mint kézzel fogható megfelelőik. Pedig egy 9-12$-os ebook és egy 20-25$-os “valódi” könyv költségszerkezetében a nyomtatási költség igen kis részt jelent csak (3.25$), a legnagyobb szelet így is a kereskedői-forgalmazói árrés jelenti árrés jelenti:
(Jungla.co.uk, Breakdown costs and revenue of a digital ebook compared to a printed book, 2010)
Az ebook-eladások (még ha csökkenő ütemben is), de folyamatosan emelkednek, ahogy a streaming-szolgáltatások, vagy a video-on-demand aránya is a hagyományos csatornákhoz képest. Viszont ha a fogyasztói kereslet a fentiek alapján egyre lentebb és lentebb tudja szorítani az árakat, akkor az árrés drasztikus csökkenése az elektronikus javak értékének devalválásához vezet. Erős kétségek merülnek fel, hogy a 0.99$-os ebook-ok vagy a zenészt lejátszásonként 0.33 centtel jutalmazó streaming service-ek hivatottak-e fenntartani a tartalomipart, és a digitális javaknak valóban ilyen olcsónak kell-e lenniük szükségszerűen, hogy hatékonyan visszaszorítsák a kalózkodást. Vagy pedig épp ellenkezőleg, mindez az elmúlt két évtized free economy-gondolatán felnőtt nemzedék rossz szocializációjának az eredménye, és éppen hogy hozzá kellene-e szoknunk, hogy ezek a tartalmak jóval többet érnek, mint amennyit adunk értük. (Dadiv Derrico, Cost Breakdowns: E-Books vs. Printed Books, 2010; CNet Reviews, The rise of the 99-cent Kindle e-book, 2011; The Next Web, How much does an artist make from a single stream of a song on iTunes Match and Spotify? 2012)
6.4. Kölcsönadás, bérbeadás, bérlés, továbbértékesítés
Feje tetejére állítani a piacot nem kizárólag technológiai innovációval lehet, hanem olyan egyszerű és triviális megoldásokkal is, mint a fizikai világból átvett analógiák digitális termékekre. Például ha valaki megvásárol egy papírkönyvet, minden további nélkül kölcsönadhatja egy barátjának olvasásra, vagy eladhatja az antikváriumban ha megunta - ilyen lehetőségek elektronikus javakra legálisan nem léteztek röviddel ezelőttig. 2013 januárjában az Amazon szabadalmat szerzett az általa forgalmazott “használt” ebookok újraforgalmazására, majd ugyanígy márciusban az Apple is az iTunes dalokra. Amennyiben a szerző ilyen feltételekkel adja ki könyvét a Kindle Direct Publishing (KDP) platformon a Kindle Owners’ Lending Library keretein belül, úgy az ebook-vásárló később eladhatja egy jóval kisebb összegért az könyvét egy új felhasználónak - természetesen az Amazon minden ilyen tranzakcióból részesedik. Az újítást, amely igen hasonló ahhoz, amikor 2000-ben az Amazon bejelentette a papírkönyveinek újraértékesítését, erőteljes kritikákkal fogadta a közvélemény. Egyesek szerint egyenesen szerzői jogot sért az intézkedés, mivel az Egyesült Álamokban törvény tiltja az újraértékesítést *(*Marilynn Byerly, The First Sale Doctrine and Ebooks, 2009). Valójában az Amazontól történő ebook vétele az Általános Szerződési Feltételeknek megfelelően nem adásvételi, hanem licenszszerződés: a mű haszonélvezeti joga a birtokosra száll vásárláskor. Amikor az Amazon újraértékesíti a “használt” ebookot, lényegében semmilyen termék nem cserél gazdát, hanem az eredeti tulajdonos visszaszolgáltatja a licenszt, amit az Amazon továbbad az új gazdának, így a tranzakció nem ütközik a First Sale Doctrine-ba, amely egyébként tiltja a hasonló továbbértékesítést. Ilyen értelemben a felhasználó által az Amazonon (vagy más zárt platformon keresztül) megvásárolt ebook valójában sosem volt a tulajdona, pusztán használhatta - ez nem elhanyagolható különbség ahhoz a rugalmassághoz képest, ha valamilyen torrentoldalról ezt fájl formájában (.epub, .prc) tölti le és másolhatja szabadon.
Ugyanekkor egy massachusets-i start-up, a ReDigi megkapta a jogot bíróságon, hogy az Apple jóváhagyása nélkül továbbértékesíthessen “használt” zenét az iTunes-ról. (NYTimes, magining a Swap Meet for E-Books and Music, 2013) Ez könnyen jelentheti elektronikus bazárok felvirágzását a közeljövőben.Mindezek a vásárlóknak jók, de sokak szerint még tovább devalválják az ebookok (és hosszútávon más digitális javak) értékét, egészen addig, amíg a szerzők számára olyan kevés jut vissza, hogy nem lesz aki írjon. Az Amazon ezzel párhuzamosan olyan formákkal is kísérletezik, mint az ebookok kölcsönzése: 30-60-90-120 napra időarányosan kevesebbért. Láthattuk, hogy a papírkönyvekhez (20-25$) képest az ebookok ára így is a töredéke (10$), mivel a fogyasztók alsóbbrendű javakként érzékelik ezeket; a továbbértékesítés azt jelentheti, hogy még kevesebbért (2-3$) lehet hozzájutni egy ebookhoz korlátozott időre. Jon Page szerint ha egy 30 napos kölcsönzés pár dollárral egyenértékű, ez már annyira közel van az illegális letöltéshez, hogy elmossa a határokat és vonzóvá is teheti azt. (Jon Page, Beg, Borrow, Steal: eBook Rentals & Borrowing, 2013)
A könyvtárak viszont örömmel fogadnának egy ilyen lehetőséget. A gond az, hogy az ebookok kölcsönzése még az Amazon KDP Select programjával is csak kompromisszumos megoldás: az íróknak külön engedélyeznie kell könyvük kiadásakor a kölcsönzést, a könyvtárak viszont azon kevés műből, amelyre megkapják az engedélyt, csak limitáltan egy másolatot adhatnak ki egy időben, függetlenül attól, hogy ebookok esetében az “éppen nem elérhető, mivel ki van kölcsönözve” státusz értelmetlen, mert elviekben akárhány másolat készíthető lenne. A műveiket kölcsönzésre engedő írók között ezután az Amazon éves szinten fix keretből teljesítményarányosan fizetne, ami a Spotify stream-jéhez hasonlóan alacsony, de folyamatos és biztos bevételt jelentene. Az irónia az egészben, hogy a folyamatban a könyvtáraknak nem kell szerepelniük: az Amazon egy kézben fogja össze az ebook kölcsönzés teljességét, amit Amazon Prime előfizetésért bárki - akár felhasználó, akár könyvtár - megkaphat. (Public Libraries, Publishers’ business model for lending ebooks at libraries, 2011)
6.5. Create after payment: Kickstarter
Ahogy Connor Tomas O’Bran az Elmo Keep Case Against Free-jére válaszul írt cikkében helyesen rámutat, a szerzői jog vitájában a fő probléma ott rejlik, hogy a tartalomgyártás alapja egy olyan piac, ahol a javakat először legyártják, azután adják el. (Connor Tomas O’Brien, Moving away from ‘free culture’, 2013) Így a klasszikus felállás szerint a kiadók, lemezcégek, filmstúdiók számára az író, zenész, filmes egy hosszútávú megtérülő befektetés, a mű születése pedig licit arra, hogy a tartalom majd sikeres lesz. Ezért az írók, zenészek, filmesek anyagilag is rá vannak szorulva a fenti csoportokra, akik viszont sosem tudhatják, hogy a befektetésük valóban megtérül-e. Ez a jelenlegi kultúránk alapja: az információ tapasztalati termék, a digitális javakról pedig csak “fogyasztás“ után derül ki, elnyerik-e a szubjektív tetszést vagy sem. Ez a rendszer alapjaiban vezet a kalózkodáshoz: függetlenül a morális vonzatoktól vagy az ártól, először szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy valami jó, azután fizetni érte.
Erre jelenthetnek új típusú megoldást a crowdfunding szolgáltatások, mint amilyen a Kickstarter. A Sundance-en, a világ egyik legrangosabb indie filmfesztiválján 2012-ben már minden tizedik filmet Kisckstarter alapon finanszíroztak, összesen 63 crowdfunded film került a mozikba. (Best of Kickstarter - Sundance 2012; Kickstarter Theatrical Releases, 2012) Paolo Prestini Oceanic Verses című operája szintén a Kickstarter által kerülhetett megrendezésre. Szintén 2012-ben a képregénykiadásban már nem darabszámról beszélhetünk, hanem állandó bevételről, miután a Kickstarter második helyre került a hagyományos kiadók mellett. (Publishers Weekly, Is Kickstarter the #2 Graphic Novel Publisher? 2012) Természetesen a crowdfunding alapú finanszírozás nem általánosítható a teljes kreatív iparra: egy-egy filmre összejövő bevételek messze elmaradnak például a 20th Century Fox egy filmre jutó költségvetésétől.[^25] Ugyanakkor a Kickstarter és a crowdfunding sem garancia egy-egy jó ötlet vagy potenciálisan toplistás tartalom megfinanszírozására: ezzel megint csak visszajutottunk a kis, kezdő indie bandák és midlist írók kérdéséhez. Ilyen szempontból a Kickstarter jó példa a new media új egyenletére: a sikeresség fő valutája nem az akár előre befektetett dollárok, hanem a figyelem és hírnév, amit meg tud szerezni.
6.6. Nyílt szabványok: Open Music Model, Guardian Open Platform
A Media Piracy riport szerint bizonyos szegmensek - leginkább a szoftveripar - számára az igazi fenyegetettséget profitábilitás szempontjából nem a kalózletöltések nemzetközileg is óriási száma, hanem sokkal inkább az open source alternatívák jelenléte képezi. Jelenthetnek-e viszont ehhez képest éppen megoldást a tartalomipar rákfenéire és a piracy-problémára a nyílt szabványok, a lazább jogi védelem, a kollaboratív hálózatok vagy éppen a P2P-architektúra?
2002-ben, a Napster bukása után nem sokkal napvilágot látott egy kutatás az MIT-től “Advanced Peer-Based Technology Business Models” címmel, amelyre később már csak mint Open Music Model hivatkoztak. (Shuman Ghosemajumder, Advanced peer-based technology business models, 2002; Wikipedia*, Open Music Model*) A kutatás megjósolta a hagyományos zeneipar vendorok által darabszám alapján történő értékesítési-disztribúciós modelljének tarthatatlanságát, alternatívaként a zene havidíjas, hozzáférés alapú korlátlan szolgáltatásként ajánlva, 5$-os nyereségi küszöbben (market clearing point) állapítva meg a havidíj összegét. Ismerős a koncepció? A kutatás évekkel megelőzte korának copyright-felfogását, öt szükségszerű feltételt határozva meg a modell piacképes üzleti megvalósíthatóságához: nyílt fájlmegosztást a peerek közt, nyílt fájlformátumot (mp3, DRM-mentesen), a szerzői jogi birtokosok taggá válásának szabadságát, nyílt kifizetési módokat, valamint nyílt versenyt, azaz egyszerre több ilyen rivális disztribúciós platform egy időben létezését. Évekkel később, 2007-ben Steve Jobs Thoughts on Music kezdetű nyílt levelével felhívást címzett a zeneipar “big four”-jának a zene DRM-mentes forgalmazására, mivel az sosem volt hatékony feltörni szándékozókkal szemben, csak a legális felhasználókat akadályozta, illetve az illegális használatot erősíti. (Steve Jobs, Thoughts on Music, 2007) A következő években az iTunes, Spotify, Amazon MP3 Store és Yahoo!Music sorban jelentette be DRM-je elhagyását. Ironikus módon ezek a platformok az Open Music Model számukra előnyös értelmezéseit használták fel, szembe helyezkedve a hagyományos zeneipari disztribútorokkal, a “Big Four”-ral, így a zene streaming-jellegű szolgáltatása subscribtion fejében megvalósult, a peerek közti szabad fájlcserélés nélkül.
A nyílt hozzáférés sikerességének egy másik példája a Guardian. Nagy-Britannia legolvasottabb napilapjának portálváltozata 2010-ben bejelentette a Guardian Open Platform elnevezésű API-gyűjteményét. (Guardian, Highlights from the Open Platform Commercial Launch, 2010) Az Open Platform gyakorlatilag egy sor webszolgáltatáshoz való hozzáférést (API) takar, mint például választási térképek és jelöltek adatai (Politics API), kormányzati adatbázisokhoz való kapcsolódás (Data Store), minialkalmazások építésének lehetősége fejlesztőknek, bloggereknek (Microapps) vagy épp az elmúlt tíz évben publikált körülbelül egymillió cikk archívumához való hozzáférés (Content API). A Guardian hitvallása szerint ez egyfajta open editorial vision felé való közelítést jelent, vagyis hogy az értékteremtés nem áll meg a szerkesztőségi szoba ajtajánál, hanem továbbvihető, felhasználható a hálózati hatások segítségével. (GigaOm, Guardian Says Its Open Platform Is Now Open for Business, 2010) A Guardian Open Platform két típusú partnerségre ad lehetőséget: alkalmazások, amelyek a Guardian network-öt használják tartalmaik promotálására a Guardian zászlaja alatt (Open In), illetve appok, amelyek a Guardian saját tartalmait más platformokon “továbbértékesítik”. Ilyen például a Daniel Levitt által kezdetben egyszemélyesen, később a Guardian szakújságírói segítségével készülő Whatcouldicook.com, a Guardian Life&Style aloldalán is megjelenő receptes partneroldal. A hozzáférés alapján az együttműködés és a bevételi modell három szinten lehetséges. A "Keyless" olyan laza partnerség, amely nem igényel hozzáférési kulcsot, szabad hozzáférést enged cikkekhez, címekhez, cimkékhez, egyéb adatokhoz és metaadatokhoz, a partner viszont megtarthatja a kapcsolt oldalából származó bevételeit. Az "Approved" a második partnerkapcsolat, ahol a Guardian licenszt biztosít a saját tartalmainak újrapublikálásához, cserébe megtartja az oldal reklámbevételeit, meghagyva a többi kereskedelmi bevételt a partnernek (amennyiben van ilyen). A "Bespoke" nevű modell a legösszetettebb: személyre szabott megoldást kínál a tartalom licenszelésére, szponzorálásra, bevételek megosztására és esetleges közös fejlesztésre (rich applications) - ez utóbbival készült a Facebook Guardian app-ja is. A Guardian ezek alapján erős tartalomszolgáltatói- és hirdetői partnerségi hálózatot épített ki, három szinten az affiliate viszony szorosságát illetően: jutalékban is részesülő, “Guardian-branded”, bevétel megosztáson vagy hirdetési modellen alapuló, tematikus “powered-by” együttműködés és lazább, önkéntes elköteleződésű, innovatív-kísérleti felhasználások. Ezek az oldalak maguk is saját, többé-kevésbé állandó olvasótáborral rendelkeznek, a Guardian partnerséggel viszont megsokszorozhatják a látogatói bázisukat, a Guardian brand-értéke pedig tovább nő, így mindkét fél jól jár. A The Guardian neve mára több száz ilyen partneroldalt és -alkalmazást egyesít. (Slideshare, Commercial Launch of The Guardian’s Open Platform, 2010)
7. Zárszó
People have been obsessed with the wrong question:
how we make people pay for music?
What if we started asking: how we let people to pay?
Amanda Palmer Kickstarter funded musician: The Art of Asking (TED)
A közgazdaságtan történetének legérdekesebb időszakai a fiatal piacok és a még kialakulatlan, instabil rendszerek. Ilyen kontextusokban gyakran találunk kérdéseket, amelyekre nem adható elsőre egyértelmű válasz, olyan megoldatlan problémákat, amelyek a morális iránytűinket könnyen megzavarhatják. A közgazdaságtannak ugyanakkor nem szerepe megmondani, mi helyes és mi helytelen - de hogy nem optimális, az könnyen belátható. A jelen állás szerint feloldhatatlannak tűnő ellentmondás feszül az Internet, mint nyílt, megosztásra épülő disztribúciós platform, és a szerzői / szabadalmi jog évszázados gyakorlatain alapuló üzleti vállalkozások között. Az elmúlt évtizedek az online piacok kísérletezéséről szóltak, amelyet a technológiai innováció kiszámíthatatlan, folyamatos változása tartott mozgásban, és ez a kísérleti fázis még korántsem ért véget. A folyamat sajátosságát az adja, hogy a World Wide Web, mint médium, egyben tárgya és felülete is az ezeket az irányokat meghatározó társadalmi vitának. Így a megjelenített várakozások, és ezzel szemben a lehetséges működések realitása gyakran igen távol áll egymástól. Minél nagyobb a távolság aközött, ahogy a közvélekedés szerint működnie kellene, és ahogy valójában működni tud, annál nagyobb lesz a piac dinamikája arra irányulóan, hogy optimalizálja ezt a rést. Számtalan, a zene- és filmipar által szponzorált kutatás mutatott rá a piracy-problémára, a Napster bukásával kezdődő évtized során pedig a jogvédő szervezetek bírósági perei és a jogérvényesítést támogatni hivatott kampányok propagandagépezete stigmatizálták a fájlcserélést - a technológiát, amelyre az Internetet eredetileg alapul. A Media Piracy Report egyszerű képletben tisztázta a rossz piaci működés okát: a világnak az egyre csökkenő árú digitális technológiával ellátott, de jövedelmileg elmaradottabb másik fele ugyanúgy igényli a hozzáférést a médiaipar kultúrjavaihoz, amelyek a gazdagabb országok irányából áradnak. A free economy, free culture gondolata valójában nem több, mint ennek az igénynek az idealizálása, a radikalizálódó internetes aktivizmus pedig egy megkövesedett jogi rendszer erőfeszítéseire adott válaszreakció. Az 1970-es évek hacker-phreaker mozgalmai még az egyre újabb technológiák kiskapuit kijátszó csínyek voltak inkább, a sok lépéssel lemaradt jogérvényesítés nagy nyilvánosság előtt zajló hajtóvadászatai viszont jó alappal szolgáltak e mozgalmak aktivista jellegűvé fejlődéséhez. Az 1980-90-es években azután a korábbi zárt tech elit, a komputerhobbisták és mérnökök eszközei, a személyi számítógépek, fizikai adathordozók és a hálózat hétköznapi felhasználók számára is elérhetővé válásával az új média javainak igénye is kiszélesedett. A cracker- és warez-szcéna illegális disztribúciós hálózatai már ezt a kielégítetlen keresleti igényt voltak hivatottak lefedni. Az ezredfordulóval a fejlődő tömörítési formátumok (mp3) és a mind könnyebben kezelhető megosztási protokollok (P2P cyberlocker oldalak, torrent) ezután demokratizálták a hozzáférés eszközeit, és elhozták a “kultúra mindenkié” utópiájának illúzióját. A “web 2.0”, “web 3.0”, “social web”, “wikinómia” buzzword-ök, a tömeges együttműködés ünneplésének a jelszavai jelentették a lelkesedés csúcsát. Chris Anderson Free-je után a Web Is Dead színeváltozása jól tükrözi a fordulatot, ahogy a free culture gondolata valószínűleg túljutott a hype-görbe legmagasabb pontján. Az optimizmusba egyre gyakrabban vegyülő, Elmo Keep-éhez hasonló kritikus hangok pedig azt jelezték, hogy a kiábrándult józanodás időszaka következik. A paragrafusokba foglalt szerzői jogvédelem mindez idő alatt nem sokat haladt előre, a SOPA és PIPA függőben van félretéve az amerikai törvényhozás polcán, miközben a bezáratott Isohunt.com-ot tongai domain alatt egy héttel később újranyitották (Isohunt.to), a Tor pedig saját böngészőt ad a könnyebb kezelhetőség kedvéért - a problémák nem oldódtak meg, a technika megállíthatatlanul fejlődik. Ugyanakkor láthatunk a Spotify-hoz hasonló új lehetőségeket, amelyek kompromisszumos megoldást kínálnak a fogyasztói igények ellátására és a hibás piaci működések befoltozására. Az ingyenességgel szocializálódott generáció számára ez bizony fekete leves, a párdolláros havidíjat egyre inkább kifizető felhasználók viszont azt jelzik, hogy a következő nemzedék igenis nyitott ezekre a megoldásokra. A nyílt szabványokat ünneplő aktivisták, és a régi típusú disztribúciós szereplők, hagyományos módszereiket göcsösen védők hangos zúgolódása közepette is lassan ráébredünk, hogy a médiaiparban talán jóval kevesebb profit realizálható mint azelőtt, és hogy az internet optimális állapota a sokkal zártabb walled garden-eké.
Irodalom
1. Bevezetés
Chris Anderson. (2009) Free: The Future of a Radical Price
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Longtail.com
http://www.longtail.com/the_long_tail/2009/07/free-for-free-first-ebook-and-audiobook-versions-released.html
Piers Fawkes (2009.07.24.) CHRIS ANDERSON RESPONDS TO MALCOLM GLADWELL ON CHARLIE ROSE
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: psfk.com
http://www.psfk.com/2009/07/chris-anderson-reponds-to-malcolm-gladwell-on-charlie-rose.html
Malcolm Gladwell (2009.07.06.) PRICED TO SELL Is free the future?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: NewYorker.com
http://www.newyorker.com/arts/critics/books/2009/07/06/090706crbo_books_gladwell
Cory Doctorow (2009.06.28.): Chris Anderson's Free adds much to The Long Tail, but falls short
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Guardian
http://www.theguardian.com/technology/blog/2009/jul/28/cory-doctorow-free-chris-anderson
Wired.com (2010.08.17.) Web Is Dead. Long live the Internet (Web RIP cover package)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired.com
http://www.wired.com/magazine/2010/08/ff_webrip/all/1
Wired.com (2010.08.17.) Web Is Dead. Long live the Internet - debate
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired.com
http://www.wired.com/magazine/2010/08/ff_webrip_debate/
Kyle Bylin (2010.08.18.): Chris Anderson: "The Web Is Dead."
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Hypebot.com
http://www.hypebot.com/hypebot/2010/08/chris-anderson-the-web-is-dead.html
CAIDA (2004) Is P2P dying or just hiding?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: caida.org
http://www.caida.org/publications/papers/2004/p2p-dying/p2p-dying.pdf
Joe McKendrick (2010.08.17.): Open Web is dead? Debate rages on economics versus openness of digital content
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Smartplanet.com
http://www.smartplanet.com/blog/business-brains/open-web-is-dead-debate-rages-on-economics-versus-openness-of-digital-content/9424
Jeremy Scott (2010.08.17.): The Web Is Dead, Says Wired - But Video Is Alive and Kicking
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: ReelSeo.com
http://www.reelseo.com/web-dead/
Rob Beschizza (2010.08.17.) Is the web really dead?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: BoingBoing
http://boingboing.net/2010/08/17/is-the-web-really-de.html
Eric Schonfeld (2010.08.17.): Wired Declares The Web Is Dead — Don't Pull Out The Coffin Just Yet
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: TechCrunch
http://techcrunch.com/2010/08/17/wired-web-dead/
Ryan Tate (2010.08.17.) Wired Says 'The Web is Dead' — On Its Increasingly Profitable Website
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired
http://gawker.com/5615069/wired-says-the-web-is-dead---on-its-increasingly-profitable-website
Stuart Dredge (2013.08.01.): Android overtakes iOS for app downloads, but Apple's platform still more lucrative for developers
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Guardian
http://www.theguardian.com/technology/2013/aug/01/android-apple-google-play-apps
AppAnnie.com (2013.07.31.) App Annie Index – Market Q2 2013
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: AppAnnie.com
http://blog.appannie.com/app-annie-index-market-q2-2013/
Brandon Workman, Marcelo Ballve (2013.10.25.): It's No Longer True That Android App Developers Are Starving For Revenue
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Business Insider
http://www.businessinsider.com/android-has-solved-its-revenue-problem-2013-10
Ayo Omoloja (2013.09.26.): iOS Is For Revenue, Android Is For Ads
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Forbes.com
http://www.forbes.com/sites/ayoomojola/2013/09/26/ios-is-for-revenue-android-is-for-ads/
mobiThinking (2013): Global mobile statistics 2013 Section E: Mobile apps, app stores, pricing and failure rates
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: mobiThinking
http://mobithinking.com/mobile-marketing-tools/latest-mobile-stats/e
Gary Wolf (1996): Channeling McLuhan - The Wired Interview with the magazine's patron saint.
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired
http://www.wired.com/wired/archive/4.01/channeling_pr.html
Wikipedia.org: Disruptive Innovation
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Disruptive_innovation
2. Piracy-történet
Bruce Sterling. (1992) The Hacker Crackdown: Law and Disorder on the Electronic Frontier
Cameron Chapman (2009.11.15.) The History of the Internet in a Nutshell
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Six Revisions
http://sixrevisions.com/resources/the-history-of-the-internet-in-a-nutshell/
Simon Jeffery, Chris Fenn, Bobbie Johnson, Elliot Smith, John Coumbe (2009.10.23.) When was the internet invented? A people's history of the internet
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Guardian
http://www.theguardian.com/technology/interactive/2009/oct/23/internet-arpanet
Matthew Schwartz (2001.11.12.): Reverse engineering
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Computerworld.com
http://www.computerworld.com/s/article/65532/Reverse_Engineering?taxonomyId=63&pageNumber=1
TechRetro (2009.11.05.): History of Software Cracking
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: techretro.blogspot.com
http://techretro.blogspot.hu/2009/11/history-of-software-cracking-part-x.html
Wikipedia.org: Phoenix Technologies - Cloning the IBM PC BIOS
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Phoenix_Technologies#Cloning_the_IBM_PC_BIOS
Wikipedia.org: Clean room design
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Clean_room_design
Wikipedia.org: Warez scene
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: WIkipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Warez_scene
Textfiles.com: Apple II: Cracking
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Textfiles.com
http://www.textfiles.com/apple/CRACKING/
Wikipedia.org: Sneakernet
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: WIkipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Sneakernet
Wikipedia.org: Snail mail
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: WIkipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Snail_mail
Wikipedia.org: Cap’n Crunch
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: WIkipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Cap%27n_Crunch
Ramparts Magazine, 1972. Vol. 10 No. 12. (pdf)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: explodingthephone.com
http://explodingthephone.com/docs/dbx0429.pdf
Wikipedia.org: Ramparts (magazine)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: WIkipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Ramparts_Magazine
Wikipedia.org: 2600: Hacker Quarterly
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: WIkipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/2600:_The_Hacker_Quarterly
Hillel Aron (2012.08.17.) Jerry Rubin, the first yuppie
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Native Angeleno
http://www.thenativeangeleno.com/2012/08/17/jerry-rubin-the-first-yuppie/
Wikipedia.org: Home Taping Is Killing Music
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org
http://en.wikipedia.org/wiki/Home_Taping_Is_Killing_Music
Youtube.com (1992): Don’t Copy That Floppy (Digitally remastered)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Youtube
http://www.youtube.com/watch?v=up863eQKGUI
catonmant.net: MC Hart - Don’t Copy That Floppy (Text, lyrics)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: catonmant.net
http://www.catonmat.net/download/dont_copy_that_floppy-lyrics.txt
Youtube.com (2009): Don’t Copy That Floppy 2
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Youtube
http://www.youtube.com/watch?v=hUCyvw4w_yk
Wikipedia.org: MPAA Publicity campaigns
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Motion_Picture_Association_of_America#Publicity_campaigns
Wikipedia.org: Bulletin board system
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Bulletin_board_system
Wikipedia.org: Timeline of file sharing
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Timeline_of_file_sharing
Wikipedia.org: Peer-to-peer file sharing
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Peer-to-peer_file_sharing
Wikipedia.org: History of music piracy
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/History_of_music_piracy
Wikipedia.org: File sharing
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/File_sharing
Wikipedia.org: CBBS
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/CBBS
Wikipedia.org: Legion of Doom (hacking)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Legion_of_Doom_(hacking)
Wikipedia.org: Masters of Deception
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Masters_of_Deception
Wikipedia.org: Operation Sundevil
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Operation_Sundevil
Katie Scott (2012.01.24.) The Pirate Bay adds 'physibles' 3D-printing category
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired
http://www.wired.co.uk/news/archive/2012-01/24/pirate-bay-introduces-physibles
Wikipedia.org: Phrack
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Phrack
Huffington Post (2012.07.10.) First Photo Ever On The Internet: Les Horribles Cernettes Homemade Promo Is 20 Years Old
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Huffington Post
http://www.huffingtonpost.com/2012/07/10/first-photo-ever-on-the-internet-les-horribles-cernettes_n_1662823.html
Wikipedia.org: UMG v. MP3.com
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/UMG_v._MP3.com
Wikipedia.org: Peer-to-peer file sharing - History
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Peer-to-peer_file_sharing#History
New York Times (2012.01.21.) Antipiracy Case Sends Shivers Through Some Legitimate Storage Sites
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: New York Times
http://www.nytimes.com/2012/01/21/technology/antipiracy-case-sends-shivers-through-some-legitimate-storage-sites.html?_r=1&
Wikipedia.org: Megaupload - Basis of indictment
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Megaupload#Basis_of_indictment
Craig Labovitz (2012.02.07.) File Sharing in the Post MegaUpload Era
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: deepfield.net
http://www.deepfield.net/2012/02/file-sharing-in-the-post-megaupload-era/
Francis Bea (2012.02.10.) Study finds internet piracy resilient despite Megaupload takedown
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: digitaltrends.com
http://www.digitaltrends.com/web/study-finds-internet-piracy-resilient-despite-megaupload-takedown/
Wikipedia.org: Darknet (file sharing)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Darknet_(file_sharing)
Wikipedia.org: Freenet
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Freenet
Wikipedia.org: Deep Web
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Deep_Web
Wikipedia.org: Meshnet
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Meshnet
Scott Cleland (2011.11.28.) SOPA Opponents' Bogus Net Neutrality Comparisons
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Forbes
http://www.forbes.com/sites/scottcleland/2011/11/28/sopa-opponents-bogus-net-neutrality-comparisons/
Wikipedia.org: Tor (anonymity network)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Tor_(anonymity_network)
Wikipedia.org: Onion routing
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Onion_routing
Youtube.com: Introduction to the MeshNet | The New Internet | DarkNet Plan
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Youtube.com
http://www.youtube.com/watch?v=1tEkyLOh-tY
Hal Hodson (2013.08.08.) Meshnet activists rebuilding the internet from scratch
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: newscientist.com
http://www.newscientist.com/article/mg21929294.500-meshnet-activists-rebuilding-the-internet-from-scratch.html#.Unlim3AyJvB
Project Meshnet
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: projectmeshnet.org
https://projectmeshnet.org/
Wikipedia.org: The Pirate Bay trial
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Pirate_Bay_trial
Quinn Norton (2006.06.06.) Pirate Bay Bloodied But Unbowed
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired.com
http://www.wired.com/science/discoveries/news/2006/06/71089
Mike Masnick (2010.06.01.) Four years in, how successful has Hollywood’s attack on the Pirate Bay been?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Techdirt
http://www.techdirt.com/articles/20100601/0156399635.shtml
Torrentfreak.com (2010.05.31.) Big Media Has Trouble Collecting Pirate Bay Fines
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: TorrentFreak
http://torrentfreak.com/big-media-has-trouble-collecting-pirate-bay-fines-100531/
The Pirate Bay (2013) Away From Keyboard (dokumentumfilm a TPB peréről)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: TPB
http://watch.tpbafk.tv/
Wikipedia.org: Electronic Frontier Foundation
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Electronic_Frontier_Foundation
David Kravets (2013.09.13.) Downloading Is Mean! Content Industry Drafts Anti-Piracy Curriculum for Elementary Schools
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired Threat Level
http://www.wired.com/threatlevel/2013/09/mpaa-school-propaganda/
iKeepSafe.org (2013) Copyright curriculum for 6th grade
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wired
http://video.wired.com/watch/ikeepsafe-beacreator-copyright-curriculum-grade-6
3. Jogi háttér
Digital Law Online (2002) Copyright of Computer Programs - The History Of Software Copyright
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Digital Law Online
http://digital-law-online.info/lpdi1.0/treatise17.html
Wikipedia.org: Online Copyright Infringement Liability Limitation Act
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Online_Copyright_Infringement_Liability_Limitation_Act
TrendsSpotting Market Research (2008): Handbook of Online China
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Slideshare
http://www.slideshare.net/TrendsSpotting/handbook-of-online-china
Chillingeffects.org: What are the DMCA Safe Harbor Provisions?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Chillingeffects.org
http://www.chillingeffects.org/dmca512c/faq.cgi#QID125
Chillingeffects.org: Anticircumvention (DMCA)
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Chillingeffects.org
http://chillingeffects.org/anticircumvention/
Electronic Frontier Foundation: DMCA
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: EFF.org
https://www.eff.org/issues/dmca
Digital Law Online (2002) Copyright of Digital Information
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Digital Law Online
http://digital-law-online.info/lpdi1.0/treatise30.html
Wikipedia.org: PROTECT IP Act
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/PROTECT_IP_Act
Wikipedia.org: Stop Online Piracy Act
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Stop_Online_Piracy_Act
Wikipedia.org: Combating Online Infringement and Counterfeits Act
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Combating_Online_Infringement_and_Counterfeits_Act
Stephanie Condon (2012.01.20.) PIPA, SOPA put on hold in wake of protests
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: cbsnews
http://www.cbsnews.com/8301-503544_162-57362675-503544/pipa-sopa-put-on-hold-in-wake-of-protests
Wikipedia.org: Move Your Domain Day
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Move_Your_Domain_Day
Jason Harvey (2012.01.17.) A technical examination of SOPA and PROTECT IP
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Reddit Blog
http://blog.reddit.com/2012/01/technical-examination-of-sopa-and.html
Keep The Web Open: SOPA vs. OPEN
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Keep The Web Open
http://keepthewebopen.com/sopa-vs-open
Wikipedia.org: Anti-Counterfeiting Trade Agreement
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Anti-Counterfeiting_Trade_Agreement
David Lee (2012.01.27.) European Parliament rapporteur quits in Acta protest
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: BBC
http://www.bbc.co.uk/news/technology-16757142
Index.hu (2011.09.20.) 144 millió forintos büntetés harminc mp3 fájlért
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Index
http://index.hu/tech/2011/09/20/144_millio_forintos_buntetes_harminc_mp3_fajlert/
HVG.hu (2012) Négy év gyilkosságért, öt év zenemásolásért? Az ACTA-ról pro és kontra
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: HVG
http://hvg.hu/tudomany/20120208_acta
4. Media Piracy Report
The American Assembly (2011) Media Piracy in Emerging Economies
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The American Assembly
http://piracy.americanassembly.org/the-report/
5. Free economy, free culture - pro, kontra
Andrew Keen (2007): The Cult of the Amateur: How Today's Internet is Killing Our Culture
Google & PRS Music report (2012): The Six Business Models Of Copyright Infringement
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: PRS For Music
http://www.prsformusic.com/aboutus/policyandresearch/researchandeconomics/Documents/TheSixBusinessModelsofCopyrightInfringement.pdf
Wikipedia.org, Simultaneous release
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org:
http://en.wikipedia.org/wiki/Simultaneous_release
Wikipedia.org. Information wants to be free
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org:
http://en.wikipedia.org/wiki/Information_wants_to_be_free
Elmo Keep. (2013.03.13.) The Case Against Free 1: Combating The Cost Of The Free Economy
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Junkee.com:
http://junkee.com/combating-the-cost-of-the-free-economy/4831
Elmo Keep. (2013.04.10.) The Case Against Free 2
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Junkee.com:
http://junkee.com/the-case-against-free-2/1421
Elmo Keep. (2012.12.12.) In The Free Economy Who Takes Who Home?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Elmolikesthings
http://elmolikesthings.tumblr.com/post/37761682268/in-the-free-economy-who-takes-who-home
Adam Melton (2013.04.14.) The case against the case against free
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Adam Melton
http://www.adammeltonwrites.com/tag/piracy/
Wikipedia.org. Metallica v. Napster, Inc.
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org:
http://en.wikipedia.org/wiki/Metallica_v._Napster,_Inc.
Youtube.com. (2009.09.15.) NapstallicA
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Youtube.com:
http://www.youtube.com/watch?v=1rBhUK0_dYw
Wikipedia.org. Christian Rock hard
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org:
http://en.wikipedia.org/wiki/Christian_Rock_Hard
Wikipedia.org. Travels with Myself and Another
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org:
http://en.wikipedia.org/wiki/Travels_with_Myself_and_Another
Will Page (2013) Adventures in the Netherlands.
Spotify, Piracy and the new Dutch Experience (pdf)
Forrás: Spotify Press
http://press.spotify.com/se/2013/07/17/adventures-in-netherlands/
Paul Resnikoff. (2013.07.17.) Spotify Research: Holdouts Suffer Far Greater Piracy, Lower Relative Sales…
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Digital Music News
http://www.digitalmusicnews.com/permalink/2013/07/17/spotifyresearch
Bruce Houghton (2011.10.27.) Coldplay, Tom Waits Say NO To Spotify, All Streaming
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Hypebot.com
http://www.hypebot.com/hypebot/2011/10/coldplay-tom-waits-say-no-to-spotify-all-streaming.html
Lauren Indvik (2011.10.27.) Why Coldplay and Adele Aren't Bringing New Albums to Spotify
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Mashable.com
http://mashable.com/2011/10/27/coldplay-adele-streaming-services-spotify/
Matthew Perpetua (2011.10.11.) Black Keys: Why We Won't Stream 'El Camino'
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Rollingstone.com
http://www.rollingstone.com/music/news/black-keys-why-we-wont-stream-el-camino-20111213
Greg Sandoval (2012.12.06.) Metallica joins Spotify, buries the hatchet with Sean Parker
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: CNet News:
http://news.cnet.com/8301-1023_3-57557576-93/metallica-joins-spotify-buries-the-hatchet-with-sean-parker/
Bruce Houghton (2011.09.26.) Zoe Keating On Spotify, Fairness To Indie Artists & Music's Niche Economy
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Hypebot.com
http://www.hypebot.com/hypebot/2011/09/zoe-keating-on-spotify-fairness-to-indie-artists-musics-niche-economy.html
Bruce Houghton (2011.09.13.) How Much Does A Band Earn From Each Music Platform? Uniform Notion Shares The Numbers
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Hypebot.com
http://www.hypebot.com/hypebot/2011/09/how-much-does-a-band-earn-from-each-music-platform-uniform-notion-shares-the-numbers.html
Greg Sandoval (2013.03.04.) Radiohead, Nine Inch Nails, and other digital pioneers sour on 'pay what you want' music
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Verge
http://www.theverge.com/2013/3/4/4054634/musics-pay-what-you-want-pioneers-sour-on-giving-away-songs
Screamingsilence.org (2012.05.17.) And now to the British Theatre
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Screamingsilence.org
http://screamingsilence.org/2012/05/17/british-theatre/
Nilay Patel (2012.03.13.) Spotify on the future of streaming music: 'We want to cannibalize piracy'
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Verge
http://www.theverge.com/2012/3/13/2868876/spotify-streaming-music-ken-parks-sxsw-2012
Paul Miller (2012.01.26.) Debate rages as Spotify, MOG, and Rdio kill / save the music industry
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Verge
http://www.theverge.com/2012/1/26/2740981/debate-spotify-mog-rdio-kill-save-music-industry
“firelander” (2013.01.) Spotify Magyarországon – Véletlenek és trükkök
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: webragacs.hu
http://www.webragacs.hu/2013/01/spotify-magyarorszagon-veletlenek-es-trukkok/
The Telegraph Youtube channel. (2013.08.23.) Kevin Spacey urges TV channels to give control to viewers
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Youtube.com
http://www.youtube.com/watch?v=P0ukYf_xvgc
6. Új megoldások
Cory Doctorow (2009.10.19.) Doctorow's Project: With a Little Help
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Publisher Weekly
http://www.publishersweekly.com/pw/by-topic/columns-and-blogs/cory-doctorow/article/15883-doctorow-s-project-with-a-little-help.html
Cory Doctorow: Craphound.com
Letöltés dátuma: 2013.10.31.
http://craphound.com/
Michaela Stackpole (2009.10.24.) Deconstructing Cory Doctorow’s “Experiment”
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: michaelastackpole.com
http://www.michaelastackpole.com/?p=543
NPR (2010.10.25.) Sci-Fi's Cory Doctorow Separates Self-Publishing Fact From Fiction
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: npr.org
http://www.npr.org/blogs/alltechconsidered/2010/10/25/130811846/doctorow
John B. Dutton (2013.06.27.) Cory Doctorow’s self-publishing insights
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: johnbdutton.wordpress.com
http://johnbdutton.wordpress.com/2013/06/27/cory-doctorows-self-publishing-insights/
J. F. Quackenbush (2010.01.05.) Why I Hate Cory Doctorow
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wet Asphalt
http://www.wetasphalt.com/content/why-i-hate-cory-doctorow
Josh Tyrangiel (2007.10.01.) Radiohead Says: Pay What You Want
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Time
http://content.time.com/time/arts/article/0,8599,1666973,00.html
Adam Sherwin (2007.10.11.) How much is Radiohead's online album worth?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org
http://en.wikipedia.org/wiki/In_Rainbows#cite_note-50
TIm Adams (2013.02.13.) Thom Yorke: 'If I can't enjoy this now, when do I start?'
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Observer, The Guardian:
http://www.theguardian.com/music/2013/feb/23/thom-yorke-radiohead-interview
Mango Starr (2008.03.03.) Nine Inch Nails Self-Release LP Under Creative Commons License
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Tinymixtapes.com
http://www.tinymixtapes.com/news/nine-inch-nails-self-release-lp-under-creative-commons-license
TorrentFreak (2008.03.03.) Nine Inch Nails Uploads New Album on Torrent Sites
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Torrentfreak.com
http://torrentfreak.com/nin-uploads-new-album-on-torrent-sites-080303/
Wikipedia. Ghost I-IV. Reception
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org
http://en.wikipedia.org/wiki/Ghosts_I%E2%80%93IV#Reception
Clyde Smith (2012.10.17.) Trent Reznor & David Byrne On DIY vs Major Labels
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Hypebot.com
http://www.hypebot.com/hypebot/2012/10/trent-reznor-david-byrne-on-diy-vs-major-labels.html
Wikipedia. Pay what you want
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org
http://en.wikipedia.org/wiki/Pay_what_you_want
Sridatta Thatipamala: The Frightening Return of Walled Gardens
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: sridattalabs.com
http://sridattalabs.com/the-frightening-return-of-walled-gardens/
Price Intelligently (2013.06.11.) Spotify's Final Song: Why Spotify is Doomed
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: blog.priceintelligently.com
http://blog.priceintelligently.com/blog/bid/182324/Spotify-s-Final-Song-Why-Spotify-is-Doomed
Dadiv Derrico (2010.09.19.) Cost Breakdowns: E-Books vs. Printed Books
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: davidderrico.com
http://www.davidderrico.com/cost-breakdowns-e-books-vs-printed-books/
Jungla.co.uk (2010.) Breakdown costs and revenue of a digital ebook compared to a printed book
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: jungla.co.uk
http://www.jungla.co.uk/2010/breakdown-costs-and-revenue-of-a-digital-ebook-compared-to-a-printed-book/
David Carnoy (2011.03.03.) The rise of the 99-cent Kindle e-book
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: CNet Reviews
http://reviews.cnet.com/8301-18438_7-20037800-82.html
Matthew Panzarino (2012.10.03.) How much does an artist make from a single stream of a song on iTunes Match and Spotify?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Next Web
http://thenextweb.com/apple/2012/09/03/less-than-a-stinkin-cent/
Jungla.co.uk (2010.) Five reasons why piracy will kill the ebook digital publishing industry
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Jungla.co.uk
http://www.jungla.co.uk/2010/five-reasons-why-piracy-will-kill-the-ebook-digital-publishing-industry/
Julian Sanchez (2012.05.03.): Hulu, Pricing Strategies, and the Costs of Piracy
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Cato.org
http://www.cato.org/blog/hulu-pricing-strategies-costs-piracy
Marilynn Byerly (2009.04.24.): The First Sale Doctrine and Ebooks
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: mbyerly.blogspot.com
http://mbyerly.blogspot.hu/2009/04/first-sale-doctrine-and-ebooks.html
David Streitfield (2013.03.08.): Imagining a Swap Meet for E-Books and Music
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: NY Times
http://www.nytimes.com/2013/03/08/technology/revolution-in-the-resale-of-digital-books-and-music.html
Jon Page (2013.01.25.): Beg, Borrow, Steal: eBook Rentals & Borrowing
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Bitethebook.com
http://bitethebook.com/2013/01/25/beg-borrow-steal-ebook-rentals-borrowing/
Public Libraries (2011.12.09.): Publishers’ business model for lending ebooks at libraries
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: publiclibraries.com
http://www.publiclibraries.com/blog/publishers-business-model-for-lending-ebooks-at-libraries/
Connor Tomas O’Brien (2013.06.18.): Moving away from ‘free culture’
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: medium.com
https://medium.com/technology-liberal-arts/474f9f6957ae
Scott Turow (2013.04.07.) The Slow Death of the American Author
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás:
http://www.nytimes.com/2013/04/08/opinion/the-slow-death-of-the-american-author.html
Best of Kickstarter 2012.
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: kickstarter.com
http://www.kickstarter.com/year/2012#sundance
Kickstarter: 2012 Theatrical Releases
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: kickstarter.com
http://www.kickstarter.com/pages/filmsintheaters?ref=yir2012
Todd Alen (2012.06.12.) Is Kickstarter the #2 Graphic Novel Publisher?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Publishers Weekly
http://www.publishersweekly.com/pw/by-topic/industry-news/comics/article/52925-is-kickstarter-the-2-graphic-novel-publisher.html
MPAA (2007) Theatrical Market Statistics Report
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás:
http://brianpuccio.net/files/2007-US-Theatrical-Market-Statistics-Report.pdf
Dave Roos: Why do movies cost so much to make?
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: How Stuff Works?
http://entertainment.howstuffworks.com/movie-cost.htm
Shuman Ghosemajumder (2002): Advanced peer-based technology business models
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: MIT edu:
http://dspace.mit.edu/handle/1721.1/8438#files-area
Wikipedia.org: Open Music Model
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org
http://en.wikipedia.org/wiki/Open_Music_Model
Steve Jobs (2007.02.06.): Thoughts on Music
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Internet Archive (Wayback Machine):
http://web.archive.org/web/20080517114107/http://www.apple.com/hotnews/thoughtsonmusic
Wikipedia.org: FairPlay - Steve Jobs's Thoughts on Music open letter
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Wikipedia.org
http://en.wikipedia.org/wiki/FairPlay#Steve_Jobs.27s_Thoughts_on_Music_open_letter
Matt Gilbert (2010.09.07.): Highlights from the Open Platform Commercial Launch
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: The Guardian
http://www.theguardian.com/open-platform/blog/highlights-from-the-open-platform-commercial-launch
Matthew Ingram (2010.05.10.): Guardian Says Its Open Platform Is Now Open for Business
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: GigaOm
http://gigaom.com/2010/05/20/guardian-says-its-open-platform-is-now-open-for-business/
The Guardian (2010.05.20.): Commercial Launch of The Guardian’s Open Platform
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás: Slideshare
http://www.slideshare.net/openplatform/op-commerciallaunchv2
Carol Pinchefsky (2013.04.03.): How HBO Is Protecting 'Game of Thrones' from Online Piracy in 2013
Letöltés dátuma: 2013.10.31. Forrás:
http://www.forbes.com/sites/carolpinchefsky/2013/03/04/how-hbo-is-protecting-game-of-thrones-from-online-piracy-in-2013/
[^1]: Az elemzés során bizonytalanságot okozott az idegen, javarészt angol eredetű szavak kezelése. A megfelelő jelentéstartalom hű visszaadásának céljából, illetve a magyar megfelelő gyakori hiánya miatt így végül ezek sok helyen az eredetivel szerepelnek (peer, piracy, free economy, disruptive, infringement, countervailing benefits).
[^2]: Ezt számtalan film, könyv, játék dolgozta fel azóta, amelyek mind a mai napig vissza-visszatérnek a populáris kultúrában. Ilyen például Iain Softley: Hackers c. filmje (1995)
[^3]: Emlékszünk még a web 3.0-ra? A maga korában ez a nyílt szabványoknak a védjegyzett kereskedelmi technológiák feletti győzelmét jósolta - a világ végül mégsem erre haladt.A web 3.0 utópiája szerint minden proprietrary technológia és platform (mint például az Adobe Flash ActionScript, vagy az iOS és az Android) összeolvadt volna egy nagy, közös, szemantikus gépi nyelvben, mint amilyen az XML.
[^4]: Ilyen zenei-vizuális műfaj például a chiptune és 8-bit, amely a ‘80-as évek cracktro-inak számítógépes képi és hangzó világából építkezve teremtette meg ennek reneszánszát. A chiptune dj-k a korai számítógépek speaker-jének hangzását utánozó, elektronikusan feljavított effektekből állítják össze a sokszor igen összetett számaikat, miközben a falakra vetített visual a C64-játékok kezdetleges pixelgrafikáját idézi.
[^5]: A 2600 legendás szám a hacker-kultúrában, ez a címe például az 1984-től negyedévente megjelenő underground terjesztésű folyóiratnak, a 2600: Hacker Quarterly-nek , amelyben a telefonrendszerekről, hálózati protokollokról és általános technikai újdonságokról írtak. A lap számtalanszor került bírósági esetek kereszttüzébe, anarchizmussal és baloldalisággal vádolták, de mindig újra visszatért a szólásszabadság kontextusában, valamint tárgya volt az Electronic Frontier Foundation pereinek is. (Wikipedia, 2600: Hacker Quarterly)
[^6]: Nem tévesztendő össze a yuppie-kkal, amely a ‘young urban professional’ rövidítéseként az 1920-30-as évek felső-középosztálybeli fiatal ambíciózus üzletembereit jelentette. 1980-ban Abbie Hoffmann és Jerry Rubin, a Youth International Party alapítói nyilvános vitában tárgyalták a yippie-k és yuppie-k ellentétét, miután Rubin, maga mögött hagyva yippie aktivista múltját, brókernek állt. (The Native Angeleno: Jerry Rubin, the first yuppie, 2012)
[^7]: A magazin 1989 februári számában például publikálta a Bell South telefontársaságtól ellopott Enhanced 911 nevű sürgősségi riasztási rendszer tervének teljes dokumentációját. Van némi párhuzam ez, és a Pirate Bay által 23 évvel később bejelentett Physibles letöltési kategória között, melyben az oldal a megszerzett 3D tervrajzokat (blueprint) teszi letölthetővé (Wired, The Pirate Bay adds 'physibles' 3D-printing category, 2012)
[^8]: Példának okáért a World Wide Web-en publikált első kép a Les Horribles Cernettes-ről 1992-ben is még a primitív GIF formátumot használta. (Huffington Post, First Photo Ever On The Internet,2012)
[^9]: A sors iróniája, hogy a Kazaa észt alapítóinak köszönhető később a Skype, a Joost és a Rdio is.
[^10]: A Megaupload anyaoldal egész sor szolgáltatást foglalt magába, ilyenek voltak a Megapix.com (képek hosztolása) Megavideo.com, Megalive.com (videók hosztolása), Megabox.com (zenei hoszting)
[^11]: Nem meglepő, hogy a Center For Copyright Infringement köreiben természetesen ott találjuk a MPAA, RIAA, Verizon, Comcast és az AT&T, vagyis a legfőbb ipari / jogvédő érdekeltségek executive-jait is.
[^12]: Szemben például a kínai internettel, ahol Big Mamának becézett hivatásos cenzorok vizsgálnak át naponta gigantikus mennyiségű BBS-kommentet, miközben a hétköznapi netezőket Jingjing és Chacha mesefigurái figyelmeztetik hogy mit nem szabad. Ez a “rendőr” jelentésű kínai “jing cha” kifejezés játékos duplázásából ered (TrendsSpotting Market Research, Handbook of Online China, 2008)
[^13]: Például a Reddit esetében vannak elsődleges szerverek Virginiában, maga az oldal third-party Content Delivery Network - CDN - által hosztolt, és a .com domain mellett külföldi regiszterű egyéb domaineken is elérhető, mint a redd.it vagy a reddit.co.uk (Reddit Blog, A technical examination of SOPA and PROTECT IP, 2012)
[^14]: Az egyik leghíresebb fájlcserélési per Joel Tannenbaum esete, akit a fent említett eljárás alapján (jogsértési kategória szorozva a darabszámmal) harminc eltulajdonított mp3 fájl után 675 ezer dollár megfizetésére kötelezte a bíróság (Index.hu, 144 millió forintos büntetés harminc mp3 fájlért, 2011)
[^15]: Ennek a gyakorlati alkalmazása ihlette Cory Doctorow Pirate Cinema című negatív utópiáját, melyben a főszereplő ifjú egész családját a drákói szigorú copyright-szabályok miatt letiltják a hálózatról
[^16]: A Media Piracy in Emerging Economies riportot a szerzők színtiszta szatíraként egy “Consumer’s Dilemma” licensz alatt adták ki, amely ingyenessé teszi minden fejlődő országban a letöltését, a fejlett országokra (Egyesült Államok) viszont 8$-os árat szab ki, valamint ennek megszegéséért a hatályos amerikai jogszabályok értelmében akár 5 év letölteltendő börtönt vagy 250 000$ pénzbírságot is kilátásba helyez.
[^17]: A Media Piracy Report után, 2012 júniusában napvilágot látott egy másik, szintén lenyűgözően alapos és szigorúan precíz szegmentáció-alapú kutatás a Google és a PRS Music szponzorálásával, a BAE Systems Detica által, “The six business models for copyright infringement” címmel. Ez részletesen kitér a dolgozatban az egyszerűség kedvéért csak ‘illegális fájlcserélés’ vagy ‘kalózkodás’ címszóval illetett, valójában sokkal kiterjedőbb és sokrétűbb gyakorlatokra és ezek üzleti modelljeire (Live TV gateway, P2P community, Subscribtion community, Music transaction, Rewarded freemium, Embedded streaming). A kutatás terjedelmi okokból nem kerül részletesebben bemutatásra a dolgozatban, mivel ennek fókusza elsősorban a szellemi jogvédelem tágabb értelemben, és nem kizárólag a kalózkodás technikái. A kutatás a BAE Systems Detica oldaláról letölthető és az irodalomjegyzékben listázott.
[^18]: A camcording moziban történő rejtett kamerával készült kalózfelvételt jelent. A cam verzió a legelterjedtebb jelenlegi gyakorlat filmek korai közzétételéhez torrent-hálózatokon, amíg meg nem érkeznek a dvdrip-ek, vagyis a DVD-kiadások feltört, jó minőségű változatai. A kis méretű videokamerák filmvetítésre való becsempészését a legtöbb mozi próbálja meggátolni.
[^19]: Elmo Keep cikksorozatában (The Case Against Free 1: Combating The Cost Of The Free Economy, The Case Against Free 2, In The Free Economy Who Takes Who Home?) radikálisan érvel a kalózkodás és az ingyenesség elterjedt nézetei ellen, aminek folyományaként számtalan kritikát kapott. A cikkek erős véleményt fejeznek ki, több helyen szélsőséges álláspontot képviselve, de - Chris Anderson Webrip-jéhez hasonlóan - az ezen írások által generált vita összessége az, ami a vizsgálat során az értékét adja. (Connor Tomas O’Brien: Moving away from ‘free culture’, Adam Melton: The case against the case against free)
[^20]: A self-distribution közvetlen, művész-fogyasztó kapcsolata kifejezetten új tendencia. A direct-to-audience elgondolással a későbbiekben részletesen foglalkozunk
[^21]: A megkérdezéses felmérés ilyen érzékeny témában nem feltétlenül adna reális számokat, mivel a megkérdezettek még anonim kérdőív esetén sem biztosan válaszolnának őszintén, akár félelemből, akár tetteik racionalizálása érdekében.
[^22]: Patrick Carney továbbá felháborítónak tartja, hogy Sean Parker, aki a Napster illegálisan megosztott mp3-ain lett milliárdos, jelenleg a Spotify vezetőségében tetszeleg
[^23]: Proxy-k, VPN-ek, vagy az IP-cím direkt maszkolása például Tor segítségével megoldást adhat arra, hogy a Spotify (vagy Hulu, Netflix) ne ismerje fel a kérés forrását. A streaming-szolgáltatók folyamatosan próbálják kiszűrni ezeket a megoldásokat. Jelenleg a Media Hint nevű Firefox plugin népszerű eszköz, de a Tor által indított saját anoním böngésző is reményeket adhat.
[^24]: A Price Intelligently kutatás megbízhatóságánál felmerültek kétségek, amelyet a közzétett dokumentáció sem oszlatott el igazán, a kérdésfelvetés mégis érdemes a továbbgondolásra.
[^25]: Ez a MPAA 2007-es Theatrical Market Statistics Reportja szerint átlagosan 100 millió $ (MPAA, Theatrical Market Statistics Report, 2007; Dave Roos: Why do movies cost so much to make?)